Az új Nat-elképzelés, amelynek a megvalósítási lépéseit még nem látjuk, a régihez képest frissítőbb gondolatokat hordoz. A Prof. dr. Csépe Valéria által készített dokumentum elvárásként fogalmazza meg a rugalmas alapdokumentumok létét, a digitális írástudás szükségességét, a társadalmi hátrányok leküzdését. De maga az elvárás vajon elég-e az oktatás megreformáláshoz, elég-e ahhoz, hogy gyermekeink versenyképes, a XXI. század követelményeinek megfelelő tudást szerezzenek?

Véleményünk szerint önmagában a Nat megújítása nem oldja meg a mai magyar oktatás alapproblémáit. Miért? Az oktatás rendszerét ugyanis nem lehet megváltoztatni egy maximum 10 évre szóló alapdokumentummal. Mert ez egy olyan rendszer, amelyben rövid-, közép- és hosszútávú elképzelések szükségesek. A rövid távú tervnek tartalmaznia kell az azonnal megoldható és megoldandó feladatokat, középtávú elképzelések azokra vonatkoznak, akik a közoktatási rendszer első éveit tapossák, vagy hamarosan bekerülnek a rendszerbe (ez cirka 5-10 év), hosszútávon (30 év) pedig közmegyegyezés alapján a teljes struktúrát meg kell változtatni ahhoz, hogy a társadalmi mobilitás megteremtésével megerősítsük a kis- és közepes vállalkozásokat. Ez eredményezi a középosztály megerősödését és a polgárosodás 200 éve vágyott befejezését. Ez a Polgári Világ jövőképe.

A FIDESZ ezzel szemben gyáva. Csak a saját politikai hasznát nézi, és retteg a 2018-as választásoktól: fél, hogy az általuk annyira hangoztatott legitim megmérettetésen alulmaradnak. Ezért be akarják biztosítani a hatalmukat: lózungokkal nyomják tele az emberek fejét: lásd a tavalyi „oktatási reformot”, amellyel lényegileg beismerték, hogy megbukott a hoffmanni oktatáspolitika. El kell tüntetni minden értelmes gondolatot, mindenkit, aki fel tudja emelni a szavát az autokrácia kiépítése ellen. Nem számít itt már se tüntetés, se Isten, se ember. A Nat-koncepció is gumicsont: a NER megmaradt részeit konzerválja: jön is meg nem is, ad is ajándékot meg nem is – mint a bíró okos leánya.

De nézzük, mit is tartalmaz még a pedagógiai koncepció!

1. A nevelési célok, feladatok között kiemelten szerepel a mindennapos testnevelés és a művészettel és művészetre nevelés, kiemelten az ének és zene.

Pozitívan értékelhetjük, hogy gyermekeink a testi fejlődésük és egészségük megőrzése érdekében mindennap mozogjanak. Ennek azonban a mai napig nincsenek meg a feltételei, és nem is nagyon látszik, hogyan is kívánja a kormányzat ezt a problémát megoldani. A lépcsőn, folyosón, vagy tanteremben tartott (elméleti testnevelés!) tanóra semmiképp nem éri el a diákoknál a mozgás megkedvelését, de még azt a célt sem, hogy legalább 45 percig az adott napon is mozogjon. A mindennapos testnevelésnek nincsenek meg a feltételei és bármennyire is vártuk, hogy majd egyszer csak a feltételek is megteremtődnek, ennek semmi nyoma (a sok stadiont sem lehet testnevelés órára használni.) Blöff, blöff, blöff.

A művészeti nevelés fontos. A jobb agyfélteke dolgozik, fejlesztjük a szépérzéket, a finom motorikát, összességében a kulturális kompetenciát. De mégis: mi emeli az ének-zenét a többi művészet fölé? Mi van azzal, akinek nincs hallása, mint pl. Balog Zoltánnak? Ő legalább szeret énekelni. De mi van azzal, aki nem? Erőltetjük? Ha pl. ügyes szobrász lenne, lekötjük a kezét, és szétfeszítjük a száját? Egyébként a zenetanítás feltételei sem adottak az magyar iskolában. Mennyi hangszerrel rendelkezik egy átlagos magyar iskola? Hány gyermek kezébe kerülhet hangszer, hogy azon esetleg meg is tanuljon játszani? Vagy elégedjünk meg azzal, hogy az énekóra keretében meghallgatják (ha van min) klasszikusokat, és elénekelnek egy-két népdalt? Ennél többre jelenleg nincs mód az ének-zene órák keretében.

2. A nevelési célok, feladatok között kiemelten szerepel az etika vagy hit- és erkölcstan. Véleményünk szerint a hittan továbbra is magánügy, az iskolán kívül mindenki eddig is eljárhatott a saját maga választott vallási órákra. Ugyanakkor ezek az órák különbséget tesznek a gyermekek között az iskolán belül. Emelik az óraszámot, amely csökkentése igazán szükséges lenne.
3. Az új alaptanterv legfőbb szempontjai között szerepel, hogy a megújítás legfőbb célja csak az lehet, hogy az oktatás rugalmas, tanulóra fókuszáló, s egyszerre versenyképes, értékközvetítő és méltányos legyen. Nagyon szép gondolat, de roppantul érdekelne, hogy a „tanulóra fókuszáló” oktatás mit is jelent a professzor asszonynak. Persze kifejti, hogy fontos lenne az, hogy melyik életkorban, mit, mennyit és milyen mélységben kell tanítani, de ez a kifejtés elég-e? Beszél a méltányosságról, amely szerint a lemaradók és a tehetségesek nevelési feladatainak meghatározását szorgalmazza, de ez a beszéd elég-e? Kiemeli az alapozó szakasz fontosságát, de ez a kiemelés elég-e?

Igen, mindez fontos, de nem elég. Nem elég az alapozó szakaszra koncentrálni, mert a szövegértési és matematikai kompetenciák fejlesztésének 12 évig szerepelnie kell a közoktatásban. Máshol is megfigyelhető a szövegben, hogy Professzor Asszony nagyon nagy hangsúlyt helyez az általános iskola első négy évében az alapkompetenciák kialakítására. De szinte semmi szó nem esik a második négy évről. Mintha a felső tagozatban ugyanolyan ismeretszerzési folyamatokra lenne szükség, mint ami ma van. Pedig a kompetenciák fejlesztése ezekben az években sem állhat le. A tanulmány szerint a tananyag csökkentés megvalósítása lehetetlen, a tananyagot (itt nem az ismeretek halmazát érti ???) súlyozni kell (valószínűleg egyes szakterületek óraszámcsökkenésével jár együtt). Ennek kifejtését egyelőre aligha ismerjük.

Igaza van. Nem tananyag-csökkentésre van szükség. De nem is súlyozásra. El kellene szakadnia végre az avítt tantárgyakba rendezett diszciplináris gondolkodástól! Az élet ugyanis nem ilyen. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre egyszerre van szükség a kémiai, a fizikai, a grammatikai, a KRESZ, a társadalmi stb. ismereteim alkalmazására, a kialakult problémahelyzetek megoldására. Nem lexikonokat nevelünk, nem az életre készítjük föl őket, hanem ők már élnek. Nem robotokat programozunk, hanem embereket segítünk abban, hogy boldog életet élhessenek. Komplex kompetenciákkal kell felvérteznünk őket, hogy ne alattvalók legyenek, hanem szeressenek, vállalkozzanak, ezzel együtt boldoguljanak, kreatívak legyenek, és merjenek, tudjanak változtatni, ha szükséges. Ezt az új Nat-koncepció sem adja meg nekik. Ugyan kérem! A XXI. században még mindig tantárgyakról és kereszttantervekről beszélünk??

A lemaradókkal és a tehetségesekkel történő külön foglalkozás alapvető követelmény minden oktatási rendszerrel szemben. Ezen a téren sem dicsekedhet sok sikerrel a magyar oktatási rendszer, különösen a lemaradók, a lemorzsolódással veszélyeztetettekkel kapcsolatban. Milyen lépésekre készül a kormányzat ezzel kapcsolatban? Milyen mértékben kívánja megnövelni a megfelelő szakemberek létszámát? Mennyire kívánja lecsökkenteni az osztályok létszámát és a pedagógusok óraszámát, hogy a tanárok hatékonyabban tudjanak ezekkel a diákokkal is foglalkozni? Egyelőre nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a terület is többletköltséget jelent.

4. A szerző kifejti, hogy a pedagógusképzés és az oktatás szükséges eszközrendszere fontos feltételrendszerek. Egyetértünk. Hogyan és miből? Milyen módosítások szükségesek a pedagógusképzésben? Milyen mértékben biztosítják az eszközrendszert?

A pedagógusok továbbképzésének átgondolását vetíti előre. Nagyszerű, szükség lenne rá.

Hogyan történik a megvalósítása? Milyen finanszírozást adnak mellé?

Amíg csak látszatszűrés van a pedagógiai pályán (konkrét információkkal rendelkezünk arról, hogy egyes egyetemek vezetői félve az esetleges perektől minden jelentkezőt alkalmasnak találnak a pedagógiai pályára), amíg nem ígérnek versenyképes fizetést a pedagógusjelölteknek azért, hogy azok az emberek tanítsák gyermekeinket, akik a legeslegjobbak a pályán, addig nem remélhetünk sokat. És félő, hogy ez nem Csépe Valérián fog múlni.

5. A koncepció külön fogalmazza meg a különleges bánásmódot igénylők alap- és kerettanterveinek szükségességét. A mellékelt ábrán aligha vehető ki, hogy átjárhatóság igénye megjelenne a rendszerek között. Pedig, ha egy gyermek az egyik időszakban más oktatási formát igényel, mint társai, lehet, hogy a másik időszakban már visszahelyezhető lenne korábbi csoportjába. A tervezetben erről szó sincs. Napjainkban nagyon gyenge a különleges bánásmódot igénylő tanulók ellátása, sem intézmények, sem szakemberek nem állnak rendelkezésre a megfelelő mértékben.

Összességében az új Nat pedagógiai koncepciójáról elmondható, hogy a mai magyar oktatás súlyos sarokköveit felismeri, de teszi ezt a teljesség igénye nélkül. Elképzelései azonban elnagyoltak, önmagában a problémát nem megoldó víziók. A kiemelt területek önmagukban nem tudják lényegesen megváltoztatni az oktatás színvonalát. A valódi változáshoz struktúraváltás szükséges: az egész közoktatás rendszerét egységes egészként kellene kezelni. Az oktatás három alappilléren nyugszik: a gyermeken, a szülőn és a pedagóguson. E három szereplő szerződése a nevelési-oktatási folyamat. A gyermek áll a középpontban, de a másik két szereplő személyisége is feltétele a sikernek. Ezért is találjuk abszurdnak, hogy a tartalomhoz módszertant is rendelne a kerettantervekben. Ez idegen a műfajtól. Mindhárom oldalt: szülőit, diákot, pedagógusit minden oldalról erősíteni kell. Ez egyáltalán nem jelenik meg a Curriculum koncepciójában. Nagy kérdés a megjelölt célok kivitelezése, nagy kérdés az oktatás finanszírozása. Az oktatás radikális és hatékony megváltoztatásához pénz kell. Ameddig ezt a tényt a kormányzat nem veszi tudomásul, és nem adja meg az oktatásnak azt a forrásmennyiséget, amire szüksége van, addig esély sincs a magyar oktatás felemelkedésére. Esélye sincs gyermekeinknek, hogy a XXI. század kihívásaira reagálni tudó, tudásában versenyképes, innovatív felnőttekké váljanak.

Kovács Ágnes Lilla és Pukli István