Polgári Világ

Nyílt levél a polgári értelmiséghez

2017. április 19. - Egész népemet fogom...

Kedves Polgári Értelmiség!

 

Azért írom Neked soraimat, mert nem vagyok biztos benne, hogy – néhány marginális kivételtől eltekintve – látod a jeleket. Merthogy baj van.

Tudod, egyrészt szokták mondani, hogy a "történelem ismétli önmagát”, de azt is, hogy “nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”. Ezzel együtt én most úgy érzem, hogy a lényeget tekintve a történelem valóban ismételni látszik önmagát és sajnos – ha minden így marad – most egy olyan folyóba készülünk belelépni, amiben egyszer már mintha jártunk volna és – ugye, emlékszel  nem lett jó vége.

Azért nem lett jó vége, mert akkor is azt akarták velünk elhitetni, hogy ahhoz, hogy erős, fejlődő Magyarországot építsünk, először el kell takarítani bizonyos ellenségeket az útból.

 

De itt és most hadd essek túl alapvető, közös frusztrációnk megemlítésén: igen, igazad van, nagyon átvertek. Sőt, elárultak minket. Te is tudod, én is tudom.

 

Ha azon gondolkozol éppen, hogy láthattad volna-e, vagy látnod kellett volna-e már réges-régen ennek tömeges bizonyítékát, akkor az a válaszom, hogy kívülről nehezen. Alapvetően tehát nem Te vagy a hibás.

Eddig.

De ezentúl Te is az leszel, ugye, érzed? Ugye, érted?

Mára persze világos, hogy ez egy minimum tizenöt éve tartó szemfényvesztés és csak az utóbbi néhány évben vált teljesen egyértelművé: a polgári Magyarország csupán egy pőre politikai TERMÉK volt. Tudod, mint a Persil, a Coca-Cola vagy egy induló garázscég, amelyhez ha nem érkezik elég befektető és/vagy nincsen elég vásárlója, akkor egyszerűen stratégiát vált, és megint megpróbálja, hátha. Mintha mi sem történt volna, hiszen “az üzlet az üzlet”, és a cél: a piac letarolása. Kiderült, a mi esetünkben sincsenek kérem itt egyéb szempontok, csak a politikai piac Keynes-i értelmezése és elfoglalása.

Ja, hogy egyébként nehezebb lett volna az országot polgári irányba fordítani, ami később általános fejlődést, magas szintű oktatást, élhető egészségügyet, erős kis- és közepes vállalkozásokat, ezáltal valódi(bb) demokráciát eredményez? Ezzel szemben könnyebb volt a kádári reflexeket nemhogy életben tartani, hanem egyenesen felerősíteni?! És ez az a bizonyos “zsenialitás”, amit egyesek a Főnök környezetéből szoktak emlegetni???

 

Kedves Polgári Értelmiség, Drága Barátom!

 

A válasz sajnos – Te is láthatod a fentieket támogató események sorjázását – egy nagy meztelen IGEN.

De szerinted ezt egy országgal meg lehet tenni? Magyarországgal is? A hazánkkal? És mi hagyjuk ezt?

 

Gyorsan hozzáteszem: ezt az átverést nem Soros György, nem az utódpárti baloldal és nem is a régen kimúlt SZDSZ tervelte ki és hajtotta végre ellenünk, hanem a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG. Még egyszer leírom, ha nem haragszol: a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG.

Az a párt, amelybe mindannyian azt láttuk bele, hogy egyedül ő lesz képes polgári Magyarországot teremteni, ahol így egyszerűen: érdemes élni, vagy ha tetszik, élni érdemes.

Tudom, hogy majd’ mindenki közülünk egy olyan rendszerváltásban hitt, amely megteremti Magyarországon is a nyugatos polgárosodás feltételeit és az ezzel mintegy természetszerűleg együtt járó életszínvonalat. Ezzel az ún. polgárosodással egyébként közel kétszáz éve próbálkozunk. Itt lett volna az alkalom, hogy befejezzük. Igen, az európai uniós támogatásoknak is köszönhetően, amely évente legalább két egységnyi Marshall-tervnek felel meg. Most még.

De mivel ezt a polgárosodásos víziót eddig az Istennek sem sikerült valóra váltani – vagy ami csendben jegyzem meg, inkább a politikusaink képességeit haladja meg , nos ezért inkább ellenségeket kerestetnek és találtatnak velünk, akiknek az ármánykodására, összeesküvésére rá lehet fogni sikertelenségünket.

Tudod, Kedves Polgári Értelmiség vagy inkább Középosztály, vagy hogyan is nevezzelek, én most nem is akarok teljesen konkrét történelmi példákat hozni – tudom szégyenlős vagy, meg itt a kognitív disszonancia is persze , hogy mikor volt a nem túl távoli múltban olyan helyzet, amikor ellenségeket kerestünk, találtunk és… …most folytassam? Tudom azt is, hogy úgy gondolod, igen, de a kommunisták negyven éve, meg a kitelepítések, meg elvették a nagyapáék vagyonát, az apám meg nem mehetett egyetemre és…

ÉS?

Most akkor már mindig így lesz?

Örökké ezeket fogjuk egymás szemébe vágni, megnyugtatva a lelkiismeretünket?

Szerinted ebből születik majd a polgári Magyarország, ami amúgy mindannyiunk érdeke?

 

Tudom, hogy TE is tudod, hogy nem.

 

Egy XXI. században versenyképes Magyarország alkalmazkodik a változásokhoz, felkészült és – ahol kell együttműködik a világgal. Hazaszerető, sikeres, mert elsősorban a tudásra és a teljesítményre építi társadalmát, illetve gazdaságát. Végül nyugatos és európai, mert a helyünk Európában és nem Ázsiában van.

 

Ehhez, Kedves Polgári Értelmiség, most TE is kellesz.

Sőt, tudod mit: csak TE kellesz hozzá!

groupe.png

Először is be kell látnunk együtt és külön-külön is, hogy a polgári Magyarországot nem azok fogják elhozni, akikben hittünk. Ezért meg kell vonnunk tőlük a bizalmunkat. Nemcsak a bal-, hanem a polgári oldalon is elitváltásra van szükség. És ez, Nélküled, Kedves Polgári Értelmiség, nem fog menni.

Mindenhol a világon, ahol a Magyarországnak igenis kedvező tudásalapú társadalmi berendezkedéseket veszélyezteti a populizmus, döntő lesz, hogy a polgári-konzervatív értelmiség beáll-e a populista politikusok mögé, vagy a valódi nemzeti érdeket felismerve inkább kihátrál onnan.

 

Drága Barátom, Kedves Polgári Értelmiség!

 

Bevallom, mindig élveztem a társaságodat, és tudom, tudom: megvezettek minket, de e történelmi pillanatban most miénk a felelősség. Nélkülünk, a Polgári Értelmiség támogatása nélkül a magyar populizmus sem fog túlélni.

Légy bátor és cselekedj, megakadályozva ezzel egy újabb történelmi katasztrófát!

 

De, ugye, látod a jeleket?

 

kezo

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr8812436149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.19. 09:05:27

A lényeg: a nép nem akar ballib országrontást. Mit nem értesz ezen?

Flynn 2017.04.19. 09:39:05

Birca, te kötsög fidesztroll, te mit nem értesz azon, hogy senki sem kíváncsi a ballibes fröcsögéseidre.
Ha esze lenne a posztolóknak, mindenhonnan törölnék a hozzászólásaidat, hogy a kenyéradó gazdáidnak ne érje meg fizetni neked.

Amúgy meg az írásnak igaza van, ha csak minden 4. fidesz szavazó (kb. 500 ezer ember) rájönne arra, amire az értelmesebb konzervatívok már rájöttek, akkor lazán bukna ez a rendszer. Csak ennyin múlik.

2017.04.19. 20:30:23

Blabla. Bla bla bla. Bla. Bla bla? Blablabla! Bla!!!

vidagr 2017.04.19. 20:33:07

Már több mint 15 éve undorodom orbántól, és tisztán látható volt hogy mire hajt az a nyomorult elmebeteg.
Most már odáig fajult a helyzet, hogy liberálisként kijelenthetem: ezeknél még a Jobbik is jobb. Nagyságrendekkel.

amjamayna 2017.04.19. 20:36:32

@Flynn: És, szerinted, ki/mi lenne a jó választás a 4. fidesz szavazóknak?

1ghost 2017.04.19. 20:39:01

@Flynn: @vidagr:

Tök egyetértek mindkettőtökkel. A fidesznél bármi jobb, mondom bármi. Ennél sarlatában, hazugabb és enyveskezűbb bandát nem találni ma a politikai palettán.

Ezt a nyomorult birkanevű habonytrollt tényleg érdemes lenne mindenhonnan kibaszni, szimplán azért mert éppen olyan gátlástalanul hazudik mint a tolvaj, korrupt gazdája.

Pipas 2017.04.19. 21:44:47

"Még egyszer leírom, ha nem haragszol:"

jajj, de modoros, jajj, de ripacs, jajj, de szánalmas. régen az ilyen emberek tettek bólogatós kutyát a lada kalaptartóra, de alá persze csipkét. :D

Ma Baker 2017.04.19. 21:51:09

Kedves posztíró! Te egy gyökér vagy! Ha van egy senki által nem választott internacionalista dollármilliárdos, aki nyíltan üzenget a magyar kormánynak, tollba mondja a házi feladatot a brüsszelitáknak, bűnözésre, illegális határátlépésre buzdít és segít, fedőszervezeteket pénzel pár tucat országban zavarkeltés és politikai tőkekovácsolás céljából; akkor Te kedves posztíró nem fasizmust vagy korrupciót emlegetsz mint minden más esetben amikor valaki pénzen vesz politikai hatalmat háttéralkuk segítségével, hanem a megtámadott nemzetállamok vezetőit ostorozod.
Ki kell hogy ábrándítsalak, a te fajtád akar kádári berendezkedést internacionálisan vallások nélkül, múlt nélkül, családok és nemzetek nélkül. Új idióta politikailag korrekt fogyasztóállati tradíciókkal, tavaszünneppel, télapóval és fenyőünneppel.
Ti vagytok a felforgatók, akik felhatalmazás nélkül a komplett társadalmat kiforgatva a saját szájízetek szerint akarjátok alakítani azt bármi áron, klasszikusan értelmezhető elvek nélkül.

Ludovikás Levente 2017.04.19. 21:51:14

" ezt az átverést nem Soros György, nem az utódpárti baloldal és nem is a régen kimúlt SZDSZ tervelte ki és hajtotta végre ellenünk, hanem a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG"

Az ilyet is úgy kell olvasni, mint a reklámot: miután megjelent termék neve, átugarhatod

koala kóla 2017.04.19. 22:03:08

szörnyü ez a ballib gyülölködés

PSX 2017.04.19. 22:11:07

@koala kóla: szörnyű ez a vakság, ami nem engedi láttatni számotokra a folyamatos ordenáré hazudozást !

koala kóla 2017.04.19. 22:14:49

@PSX: azt hogy nincs is kvóta?

Ad Dio 2017.04.19. 22:18:12

Megint nem lettem okosabb.

megamedve 2017.04.19. 22:44:27

Ha valaki még képes a fideszre szavazni azok után ami ebben az országban az elmúlt 8 (de főleg 3) évben történt, az nem normális. Vagy azért mert mert maga is gazember, vagy azért mert akkora hülye, hogy nem lát ki a fejéből. Ja, és be is kaphatják (egymásét, mert az enyémet nem engedem undorító helyre). Hát ez van.

alfacharlybravo 2017.04.19. 22:53:56

@1ghost: Idióták!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

alfacharlybravo 2017.04.19. 22:56:33

Ezeket a balfasz libsiket sem igazán értem, hova mennek miután itt földig romboltak mindent? Mint Ukrajnában 17 milliárd USD hitel az lesz az úti csomagjukban és mennek haza Bibihez.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 23:16:09

@alfacharlybravo: A gazdád meg a fajtád csesz szét mindent, mindenki más békében meglenne.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 23:17:14

@koala kóla: Nem unatkozol a fejeddel a seggedben?

koala kóla 2017.04.19. 23:18:35

Nem kell a libsiket bántani, az összes szövegüket betéve vágjuk a 2014es kampányukból.

olynok mint a döglött macska, ami még rángik néha

Jakab.gipsz 2017.04.19. 23:19:13

Mit akartok? Uszítás és gyűlölködés nélkül mondjátok el, (ha tudjátok) !

A gyűlölködést nem a magyar polgárok, hanem a Kertész Ákos félék kezdték el, a nyílt levele mindenkihez szólt, értettünk a szóból, erre a gyűlölködő urbánus értelmiségre, pedig nincs a továbbiakban szükségünk.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.19. 23:19:41

A posztíró is hazaáruló meg sorosbérenc lett, csak ez lehet a magyarázat.
Majd jönnek a fideszprostik és megkapja a magáét!

alfacharlybravo 2017.04.19. 23:23:19

@Orbán Hazaáruló Viktor: Gazember vagy idióta, vagy nem ez a hazád mint Eörsi Matyi bácsinak. MI a kurva életért ragaszkodnak ehhez az országhoz, marhára szeretnek itt élni ezek a gyűlölködő szarháziak. A vörös festékes tetű elhúzott innen haza Bibihez őt lehet ezért becsülni, de az itt maradókat?

conchita wurst 2017.04.19. 23:24:44

@Jakab.gipsz: Így így. Asziszik 'polgárivilág' -nak nevezik a legújabb lipsi blogot, előadnak vmi szívhezszóló történetet aztán elhiszi valaki hogy nem a hazaáruló országrontó szadesz-szoci jól megszokott gyülölködését hallljuk.

Bambano 2017.04.19. 23:31:20

kiszemezgetett kérdések és válaszok:
lehetett volna ezt korábban látni: igen.
mindannyian azt hittük, hogy a fidesz polgárosodást hoz: nem. én nem hittem, mindig is látszott, hogy ez sima gazemberek pártja. jogászok és mozgott a szájuk -> hazudnak.

2017.04.19. 23:35:35

@Ma Baker: @Gaspen: @Ad Dio: Minő fájdalom, hogy az írás a jobboldali értelmiséghez szól, nem hozzátok. Nem is csodálom, hogy nem vettétek észre, mint egyszerű csicskák.
:)

Bambano 2017.04.19. 23:36:06

@Ma Baker: kedves sötétlelkű fideszes polgártársam, ha már választani kell, hogy:
- putyin rángasson, vagy soros,
- szivárványos felvonulás vagy gulag,
- állammaffiózók vagy kapitalizmus,

akkor én simán tudok választani. és az nem a minidúcse kedvére való választás lesz.

conchita wurst 2017.04.19. 23:38:17

@Bambano: én úgy látom a fidesz polgárosodást hozott

Így semmi okom leváltani

conchita wurst 2017.04.19. 23:39:23

@Bambano: jó de te mindig is ballib szavazó voltál

én is úgy számolom hogy a ballib eredmény a 2014 minusz a természetes halálozás lesz körülbelül

2017.04.19. 23:45:30

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Az írás azoknak a fakockaagyúaknak szól, akiknek sosem lesz jó semmi. A blablabla-nak pedig épp annyi értelme van, mint az összes ehhez hasonló tucatfirkálmánynak - semmi. Jut belőle minden napra egy tucat a takony index környékén. Ma Baker-nek meg tökéletesen igaza van.

siriq111 2017.04.19. 23:46:02

@conchita wurst: Olyan szo, hogy ballib nincs. :D
Amugy en sem a fideszre fogok szavazni, ahogyan az egyik fideszes parttag sem . :D

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.04.19. 23:48:41

@Ma Baker:

na te segghülye fidióta birka, látom majdnem sikerült felmondanod a kretén fidesz családod nagylexikonját. Benne van az elmebeteg hozzászólásodban mind a tíz szó, amit a fideszmajomnak be kell tanulnia, hogy aztán majd a blogokban felbüffentse. Igaz megbuktál, mert a norvégokat kifelejtetted. Úgy látszik, agyi kapacitással nem bírtok ennyi információ terhet.

Amúgy amikor jövöre Lopbán gazdidat akasztani fogja a nép, te is Moszkvába fogsz majd menekülni? De kinek kellenél majd ott, te kisember?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2017.04.19. 23:52:14

Ezek a kretén, ballibsiző illiberalista exkommunista, orrbanista hatökrök még mindig nem jöttek rá, hogy orrbán legnagyobb ellenségeit nemaz mszp, volt szdsz soraiban kell keresni, hanem a jobboldalon. Ezek a jobboldali-konzervatív ősszavazók eddig kihúzták magukat a választásokból, nem mentek szavazni, de ha eljön a nap és elmennek szavazni ezt a populista-kádárista ivadék, nyomorék hibrid fideszt elemi erővel fogják elsöpörni a picsába.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.04.19. 23:52:32

@Gaspen: "Ma Baker-nek meg tökéletesen igaza van."

Ilyen az amikor a segghülye fideszproli családot talál magának a birkamenetben. Örültök egymásnak. Végre van párja a ti szinteteknek is.

2017.04.19. 23:56:10

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Ó persze, csak nektek lehet más véleményetek mindenről, amit persze mindenkinek kötelező elfogadni. Hülye fasz.

conchita wurst 2017.04.20. 00:00:53

A ballibáknak nincs önálló véleménye, soros okádmányait valllják. Tökmind1 hol, hilary ballibjei is betü szerint ugyanezt a gyülölködést nyomják vagy az angol eurofil munkáspárti ballibek is.

Erre mondta lenin hogy a proletariátus nem ismer határokat és világ proletárjai egyesüljetek.

A nemzeti polgár senkivel nem egyesül csak a saját érdekét nézi. Van sütnivalója, vesztenivalója, múltja, jövője. Övé a jövő Magyarországon.

2017.04.20. 00:00:57

@Gaspen: Bla-bla. Nem te döntöd el, hogy kinek szól az írás, hanem a szerzője. Abban biztos vagyok, hogy nem neked írta vagy az igazhitű orbánistáknak, ugyanis ti nem tartóztok a polgári értelmiséghez, hanem a harminc ezüstpénzzel fizetett fideszes lakájokhoz.

2017.04.20. 00:02:47

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: Ennyi ? :-) Valami újra, frissre számítottam

2017.04.20. 00:04:04

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Úgy talált magának párt, hogy most véletlenül két troll jött össze, mert azt hitték, hogy ők értelmiségiek.
:)

conchita wurst 2017.04.20. 00:05:07

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: nyilvánhogy a szadesz maszopra szavaz majd a konzervatív értelmiség

ti ebben hisztek?

ennyire rossz a helyzet?

2017.04.20. 00:10:27

@Gaspen: Frisset reggel tudok adni, ha megvárod.
Feküdj le, mert úgy látom, hogy olvasás és értelmezés nélkül firkálsz, vagyis pénzért tolod. Ha gondolkozni nem tudsz, legalább aludj...

2017.04.20. 00:13:33

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: nyilván te ingyen baszod el az idődet :)

2017.04.20. 00:17:40

@conchita wurst: És te lennél a konzervatív értelmiség tagja, hogy ezt így tudod ? Egy ócska Orbán-troll? Ne röhögtess, te egy senki vagy, lásd amit fentebb írtam a másik nick-ednek. Na kopj le, mert álmos vagyok.

Bii­visz 2017.04.20. 01:25:48

Kedves kezo!

Írásod rendkívül szuggesztív ... próbál lenni, bár inkább kicsit bizalmaskodóan lekezelő, ami nem túl jó érzés.
Amolyan "cukrosbácsis": Akarsz tőlem valamit, de megpróbálsz úgy csinálni, mintha én akarnám. De legalább is: érezzem magam hülyének, ha mégsem.

De legyen, "Drága Barátom": Mentsük meg a "HAZÁNKAT" az orbáni újkádárizmustól.

Csak előbb mondj legalább egyet, akiben inkább megbízhatnék, hogy az ország gazdaságát rendben akarja - és tudja is - tartani a Fideszen kívül.

Gyurcsány? - Nem is kérdés, ugye!. "Tudom, hogy TE is tudod, hogy nem."

Botka? - Oké, Szegedet rendben tudja tartani, de a "fizessenek a gazdagok" eléggé "gyurcsányosan" hangzik. Populistább nem is lehetne. A "magyar populizmus túlélése" nála is esélyes.
És ki mindenkinek kellene még lefeküdnie, hogy hatalomra juthasson, ill. maradhasson.

Vona? - Alig 2 esztendő leforgása alatt szélsőjobbosból liberális szekértolóvá vált?
Nem kis hatalomvágyról tanúbizonyságot téve.
Nem kicsit hiteltelen, Gyurcsányra hajaz - erősen .

Még talán Schiffer szóba jöhetne, de ő meg - ki tudja miért - kiszállt. És náluk, az LMP-nél is érvényes a "ki mindenkinek kéne lefeküdniük ..." kezdetű mondat.

Az igazi baj az, hogy Gyurcsánytól nem csak az őszödi beszédet, az utcai zavargásokat, meg a rendőrterrort kaptuk (pl. ez mennyire volt polgári?) de azt a tapasztalatot is, hogy ha hiszünk a szép szavaknak, könnyen arra ébredhetünk, hogy "eladták a fejünk fölül a tetőt".
Nehéz ezért bárkiben megbízni, aki még nem bizonyított. Különösen úgy, hogy semmi pozitív üzenetük nincs a "nemorbán"-on kívül.

És hát - tetszik, nem tetszik - Orbán bizonyított! Gazdaságilag mindenképpen. Már az első ciklusukban is, de az elmúlt hét évben mindenképpen.
Képesek voltak a gyurcsányi szarkupacból minden makrogazdasági mutatóban emelkedőre állítani az országot. Megszorítások nélkül! Már a szentséges hitelminősítők is kénytelenek voltak belátni.

Igen, nem polgári, igen illiberális, igen, ők is lopnak.

Nem nagy ár azért a biztonságérzetért, hogy olyan vezetője van az országnak aki felelős is érte.
Akkor is, ha rengeteg olyat csinál, ami nem tetszik.

Nos, mondj egyetlen másikat, akiben meg lehet így bízni, és megyek veled polgári Magyarországot építeni.

Bambano 2017.04.20. 01:59:11

@conchita wurst: szemészeti probléma lesz.

Bambano 2017.04.20. 02:12:39

@conchita wurst: van itt egy kis probléma. ha én most lehülyézlek téged, akkor az nem önálló gondolat, hanem soros mondta? nem vagy te annyira fontos.

a fideszes polgár meg tényleg kiváló jövő előtt áll mindaddig, amíg le nem száll egy il-76-os a felvonulási téren.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 07:00:41

@Flynn:

Akkor bukik Orbán, ha ayöbbség nem akarja őt, addig miért bukjon?

Jelenleg az egyetllen alternatíva egy ballib kormány, az minek?

bigdata 2017.04.20. 07:15:18

@Bii­visz: lol. A kormány gazdasági teljesítménye tényleg sokkal jobb, mint Gyurcsányéké volt. De azért az elég gáz, ha hozzá kell mérni a teljesítményt, mivel ő nemzetközi szinten is kiemelkedően gyenge volt.
A megszorításokkal se nagyon kellene kérkedni, ahhoz képest, hogy Bajnai elvégezte a piszkos munkát és a nyugdíj vagyont is sikerült felélni, azért csak becsúszott némi megszorítás +7% áfa, tranzakciós adó, telekom adó és egyebek formájában, ezek máig érvényben vannak. A vállalkozásokat terhelő további adónemek is szépen teljesítenek, persze azokat közvetlenül nem érzi az átlagpolgár. Eredménye azért így is van: a versenyképességünk siralmas és továbbra is alulnézetből szemléljük a régió gazdasági fejlődését. A pénzügyi egyensúly fenntartásáért (egyelőre) jár a jó pont, de azon felül nincs mire büszkének lenni.

HaD 2017.04.20. 08:04:52

Kedves Polgári Értelmiség(milyen a nem polgári értelmiség?paraszt?)!
Monnya má meg valaki fijjug,hogy mi a szarért nem battyog be valami értelmiség a bíróságra/ügyészségre és tesz feljelentést(mint képzett polgári értelmiség)pl a naponta megjelenő cikkek alapján arról hogy hogyan változnak az állam költségei egy egy remek kis egyébként semmilyen termelési céllal nem bíró beruházás esetén. A.) vagy aki tervezte a költségeket csaltB.) Avagy aki a kivitelezés során dob be többszörös költségeket az csal. A kedves polgári értelmiség a saját házépítésénél ezt eltűrné???? Attól miért tekint el a kedves polgári értelmiség hogy amúgy a törvénybe iktatott fasza kis költségvetés(avagy a helyi rendeletekbe foglalt települési költségvetés) egyes tételeit milyen alapon fogadták el vagy ha elfogadták akkor milyen alapon "hágják" meg?
A kedves polgári értelmiség miért nem tesz feljelentést mondjuk NER ügyileg holott tisztán látszik hogy pl a TEVA az kap állami támogatást azért hogy olcsóbban pisilhessen a kedves polgári értelmiség de a TEVA pl. mit is és kinek szolgáltat ellenben???? + még vagy száz példa...
A kedves polgári értelmiség miért nem tesz feljelentést az ügyileg hogy elbasztak néhány 10 milliárdot(és most jön a többi) kerítés építésre azé hogy a migránycsoktól megvédjék hazát....de miért nem kérdezi má meg a kedves polgári értelmiség a hadurat hogy mondjuk ha megvédett bennünket akkor mi a fszé jöhet be bárki nyugat és észak felől...mondjuk az a sok sok terrorista migránycs akitől meg vagyunk védve de valahogy ott hesszelnek az ejuba millió számra. Miből gondolja a hadúr hogy hegyeshalomnál nem jöhetnek ide?? Ja hogy nem is akarnak??? Akkor mi a fsznak a kerítés 10 milliárdokért??? Közpénz elherdálása...
És most a kedves polgári értelmiség helyére tessék behelyettesíteni az ellenzék szót és elgondolkodni hogy ki és hogyan van itt ellenzékben...egy jó nagy szart a fiedesz műve ez az egész átverés show. Benne volt ez a kövér meg az orbán mint tanonc anno a 80-as években szépen és a végén soros gyuri bácsinál vizsgáztak Oxfordban. A suli meg a bibó kollégiumban volt( a tantó bácsi ma alkotmánybíra)...a rokonok/haverok meg uralják/uralták a fontosabb posztokat a médiában.

Netuddki. 2017.04.20. 08:39:50

@MaxVal BircaMan HJCD: @Gaspen: @Pipas: @Jakab.gipsz: @conchita wurst: A poszt a polgári értelmiséget szólította meg, nem a fizetett ostoba fidesztrollokat. Húzzatok a 888-ra, oda valók vagytok!

Netuddki. 2017.04.20. 08:42:55

@Egész népemet fogom...: Kedves blogíró!
Aki az értelmiséghez valónak vallja magát, az utoljára 1998-ban szavazott a fideszre, de inkább akkor se. Akkor se szavaznék a fideszre ha csak egyedüliként indulna a választásokon. Ostoba, hazug, tolvaj, bűnöző népség a fidesz, takarodjonak a közéletből örökre!

Bii­visz 2017.04.20. 08:44:30

@bigdata: "... elég gáz, ha hozzá (Gyurcsányhoz) kell mérni ...",
"...azon felül nincs mire büszkének lenni"

Gáz, nem gáz, épp arról szólt az írásom, hogy a lehetséges alternatívákat megtestesítőktől, eddigi megnyilvánulásaik alapján sokkal nem lehet többet várni, mint amit Gyurcsánytól kaptunk: Az ország lerabol(tat)ása.

Büszkeségről viszont szó nem volt. A megbízhatóságot értékeltem.

Netuddki. 2017.04.20. 08:45:31

@Tibi !: Ja, és a kérdésre a válasz. Nem az Okotgonon kellene tüntetni, hanem a tolvaj bűnözők házánál, és nem beengedni őket a parlamentbe, mert nem oda valók hanem a börtönbe! Ha meg közben eldurvulna a helyzet, annál előbb vége lenne az ostoba tolvajok uralmának.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.20. 08:47:51

@Tibi !:

Olyan röhejes mikor a magadfajta ex-munkásőrök, dumálnak az értelmiségi létről.

Na kire szavaz az értelmiség mesélj !

- Pufajkás Horn Gyuszira ?
- D-209 fedőjelű, Medgyessí nevű KGB ellen küzdő SZT tisztre ?
- Dialógus csoportról jelentgető Gyurcsány nevű spiclire, akinek az MSZMP KB szólt le a vizsgáira ?

Más jelöltetek nem volt ugyanis, aki nyert eddig, kedves ballib értelmiség !

---

Az értelmiség pontosan tudja, hogy a mostani idők kihiívása nem a politikai cirkusz, és a ballib bérrettegés mibenléte, hanem a muszlim honfoglalás, mely az egész EU-t destabilizálja, és mely Soros irányítása és tervei szerint jelenleg is zajlik.

Úgyhogy a ballib rizsát senki nem veszi be.
Diktatúrát nyafogtok 89 óta, mikor nem az elkúrók vannak kormányon.
Uncsi.

John Doe3 2017.04.20. 08:52:48

@Pipas: és ez mennyiben cáfolat? Vagy az "argumentatio ad personam" eszközéhez nyúlsz? Szánalmas.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.20. 08:55:01

Az a javaslatom a ballib értelmiségnek, hogy

- hagyják abba végre a kommunista diktatúrában fénykorát élt "Bűnös Nemzet" témakörben a magyarok hibáztatását, lejáratását, és nemzeti öntudat kiirtásának szándékát !

- Kezdjék el tisztelni a másként gondolkodókat, akkor is ha azok szeretik a hazájukat, büszkék a magyarságukra, és van nemzeti öntudatuk, és egészséges nacionalizmusuk.

- Becsüljék és tiszteljék határontúli honfitársainkat, mert ők magyarok maradtak akkor is, mikor büntették, verték, és ellehetetlenítették őket, éppen a magyarságuk okán évtizedekig.
Ne folytassák a ballibek mutatta több éve tartó lejárató kampányt ellenük.

- Képviseljék végre a magyar érdekeket a külföldi multik ellenében, álljanak amagyar vállalkozók, gazdák, munkások pártjára !

Amíg a ballibek ezeket nem teszik meg, addig nincs esélyük.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.20. 08:56:01

@1ghost:

Tudjuk hogy a magadfajta és a többi fizetett Soros csicska mit gondol.
De hogy ti értelmiség lennétek az erős túlzás.. :DDD

chrisred 2017.04.20. 08:57:34

Nem kétszer lép bele az ország ugyanabba a folyóba, hanem még ki sem léptünk belőle. Ha nem így lenne, akkor miért harcol a nagykoalíciós politikai elit már negyedszázada Gyurcsánytól Orbánig az ügynökakták nyilvánossága ellen? Ugyanabból az alomból származnak, csak most már elérkezettnek látják az időt, hogy ne csak ugassanak arra, aki nem áll be a nyájba, hanem harapjanak is.

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.20. 08:59:44

@koala kóla:

Az a durva, hogy a csóka magát értelmiséginek gondolja, teszi ezt úgy hogy az értelmiségi szavazók Fideszre szavazó részét szidja folyamatosan.

Bevallom én se értettem soha a Gyurcsányra, Medgyessyre szavazó ballib értemiséget, de ez nem adott okot nekem soha arra, hogy ne érezzem magam jól ballib haverjaim, barátaim társaságában.

A ballibek gyűlölködése minden képzeleten túl megy.
És a durva, hogy ez az állítólagos értemiség náluk..
Kiábrándító.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.20. 09:17:48

Olvasom a kommenteket, basszus, tényleg mekkora köcsögök ezek a fideszesek. Az ember csak néz, hogy ezek is emberek? Ennyi ésszel? Tudom, hogy a post arról szól, hogy az országunk érdekében nem ellenségeskedni kéne (ahogy a fidesz szeretné), de tényleg be kell látni, hogy van egy jó adag agyhalott, akikkel nincs mit kezdeni.

A post persze nem mondja, hogy balra kéne szavazni, vagy, hogy ott lenne a megoldás. Sőt egy új polgári jobboldal felemelkedését szeretné. Igaza van abban is, hogy a fidesznek ez nem érdeke, és rengeteg eszköze van rá, hogy ezt megakadályozza (ezt látjuk is nap, mint nap). Tehát rajtunk múlik, hogy lesz-e a fidesznek értelmes alternatívája. De amíg beszopjuk azt, hogy mindenki alapból gyurcsánykotta, aki nem fidesz, addig maradunk a fidesz túszai, és ipari mértékben veszti el az összeadott és az EU-tól érkező vagyonunk a közpénz jellegét. Pontosan ez a technika jön le feljebb, a fideszes nyomoroncok kommentjeiből is. Egyből megy a ballib, meg a soros, még a migráncsokat is keverjétek ide, nehogy legyen blogbejegyzés migrácsozás nélkül.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.20. 09:26:47

Ez a blog véletlenül nem a PKP nevű, magát polgárinak hazudó, de valójábal ballibbant mikropárt újabb próbálkozása?

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.20. 09:27:05

@Felchutty Bugrisch:

Kicsit más sorrendben a mondataid:

"az országunk érdekében nem ellenségeskedni kéne"

"mekkora köcsögök"
"ezek is emberek? Ennyi ésszel? "
"agyhalott, akikkel nincs mit kezdeni. "

----

Gratulálok.
Azt hiszem a ballib békülékenység szellemi nívóját sikerült megértenünk mindnyájunknak... :DDDD

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.20. 09:29:07

A stílus és a mondandó egy az egyben ugyanaz.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 09:29:57

@Tibi !:

Én nem vagyok polgári értelmiség, én baloldali populista értelmiség vagyok,

Viszont te meg Soros-bérkommentelő vagy, nem értem miért érezted magadat megszólítva...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 09:31:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A PKP még erősen küzd az 1 %-ért, hogy meglegyen az állami finanszírozás jövő évtől, magyarl egy szép kis fizetés Pénteknek 2022-ig. Eddig csak a 0,1 %-ot érték el, ezért ennyire morcosak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 09:33:29

@Felchutty Bugrisch:

Jó lenne, ha lenne más opció a Fideszen kívül, de jövőre még csak a Fidesz az egyetlen erő, mely biztosítja a független, populista irányt. Minden más párt a liberális országrontást hozná vissza.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 09:34:35

@Legeslegalja:

Ha mindezt megteszik, nem lesznek többé ballibek. Nem kíváénhatod egy kutyától, hogy ne ugasson.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 09:38:03

@Tibi !:

1500 bértüntető miatt eldurvul a helyzet? Ne viccelj.

Még 2006-ban az a 40-50 ezer agresszív és harcias antigyurcsányista, aki HETEKIG kint volt sem tudta megbuktatni a hatalmat. Miért tudná most ennek a töredeke, aki eleve csak mindig 2-3 órát tüntet, s minden tüntetésük csak drogozással és tánccal ér véget?

nnnnnnnn 2017.04.20. 09:54:26

nekem semmi bajom a fidesszel, jövőre is rájuk szavazok, jó kezekben az ország, jók a gazdasági mutatók, stb. nemis igazán értem kinek van ezzel baja?

legyetek 2017.04.20. 09:56:06

Jó ez az írás. De vajon miről szól?

2017.04.20. 09:56:18

@Tibi !: És te mit keresel itt ?

Nagyorrú Barbi 2017.04.20. 10:09:55

@Flynn: "mindenhonnan törölnék a hozzászólásaidat," természetesen a libsi-bibsi-bolsi demokrácia jegyében...

Ravasz Figyelmeztetés 2017.04.20. 10:11:54

Nem, nem látom. Azt viszont igen, hogy mi lesz a vége, ha a Soros-egyetem neomarxistái továbbra is szabadon mérgezhetik beteg ideológiájukkal a társadalmat. Vigyázó szemetek Kanadára vessétek. Ignatieff, a CEU igazgatója Trudeau párttársa, azé a Justin Trudeaué, Kanada miniszterelnökéé, ahol is nemrég a következő törvényeket fogadták el:
-kötelezően tiszteletben kell tartani a genderqueer egyedek által kitalált bármilyen nemi identitást (mármint férfi és női kívülieket is), illetve használni KELL a genderqueer egyedek által bármilyen KITALÁLT személyes névmást, különben gyűlöletbűnt követsz el
-3-4 éves gyermekeknek is jár a gendertanácsadás, ahol ha sikeresen elültetik a gyerek fejében, hogy "rossz testbe" született, onnantól a szülője köteles támogatni a gyereke nemváltását, különben elvehetik tőle és állami gondozásba rakhatják a gyermekét
-tilos az iszlám bármiféle bírálata, minden kritika gyűlöletbeszédnek minősül

Ez vár ránk a Soros-féle szép új világban.
Úgyhogy én támogatom a CEU mielőbbi felszámolását.

Üdv: polgári értelmiség

Nagyorrú Barbi 2017.04.20. 10:13:25

@megamedve: Mindenki, aki nem áll a degenerált buzeráns, libsi-bibsi-bolsi csőcselék mögé, az nem normális. De ti azok vagytok a buzeráns ordibáló buzimarcitokkal együtt ugyi?

Nagyorrú Barbi 2017.04.20. 10:17:25

blablablablablabla-ennyi vót ez a nulladék írás.

Hidvégi Mihály 2017.04.20. 10:18:45

@Bii­visz: Te, Uram, nem csak fröcsögsz, mint sok orbánhívő, vagy fizetett orbánvédő, így te megérdemelsz egy választ. Engem a hozzászólásodból egy mondat ragadott meg:

"tetszik, nem tetszik - Orbán bizonyított! Gazdaságilag mindenképpen."

Te ezt biztosan így is gondolod s hiszed, hogy épp ezért Orbán jó munkát végzett.
Ám a magyar nép nagy része, tudod, akik foglalkoztatottak, tudod, akiknek a keresete épp olyan brutálisan alacsony, mint volt 10 éve, 20 éve, ők ezt nem így érzik.

Magyarul azt akarom mondani, hogy orbán arra vigyázott, hogy a makrogazdasági mutatók rendben legyenek, mert az elején világossá tették számára az EU-ban, hogy ha a hiány továbbra is elszáll, mint ostoba Gyurcsány alatt, akkor egy huncut vasat nem kap Mo.

Erre az egyre vigyázott, s erre mondjátok azt, hogy gazdaságilag jól teljesít Mo. Vigyázott, mert tudta, hogy az unióból iszonyatos mennyiségű pénz várható, s ha nem jön, nem lesz mit ellopni.

Tehát jött a pénz, el is lopták mind. Épült belőle ez meg az, szánkózó domb meg ehhez hasonló szarok, s közben az ország éppen úgy csúszott lefelé, ahogyan korábban Gyf alatt.

Kurva jól él a Fideszes gárda, de az emberek éppen úgy a napi betevőért küszködnek, mint korábban, s aki tehette, az pedig elhúzott. Gondolták, ha Gyurcsány így elkúrta, Orbán így elkúrja, kösz, ebből nem kérnek.

Tehát Uram, ne az állami propagandát tessék figyelembe venni, hanem az emberek zsebét. Tudod, a zemberek zsebét. Akik le vannak szarva, Orbán által, Rogán által, Lázás által, s még sorolhatnám.

Ne tessék nekem válaszolni azt, hogy te jobban jártál, néha szokták ezt írni fidesznyikek, hogy ők jól jártak esetleg, véletlenül Orbán alatt. Igen, a többi meg le van szarva, s a többség számít, akik hó végén nézegetik az üres pénztárcát.

Mit számít a rezsicsöki (baszd meg, anyád Orbán a rezsicsöki nevű szemfényvesztésért), ha egy család nyer vele havi 20 000 Ft-ot, s amúgy pedig, egy jó gazdaságpolitika következtében megemelkedett volna a fizetése 200 000 Ft-tal havonta?!
Szegény Magyarország, mindig kifogod a szarabbnál szarabb politikusokat.

vajdasagi 2017.04.20. 10:23:24

@conchita wurst: Azt írod: "A nemzeti polgár senkivel nem egyesül csak a saját érdekét nézi. "

És itt buksz le. A nemzeti polgár a Nemzete érdekét nézi, és nem a sajátját. De ti ezt honnan is érthetnétek? Hiszen habonyista tolvajok vagytok, és egy kis koncért tapsoltok azoknak, akik elherdálják gyerekeink és nemzetünk jövőjét. Gazfickók vagytok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.20. 10:56:18

@MaxVal BircaMan HJCD:

Ahil hidvegi misike megjelenik, ott a pkp elkeserederr próbálkozását lathatni, hogy felhívja magára a figyelmst.

aEngem meg mindjárt kitilt és törli a kommentjeimet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.20. 11:00:42

@vajdasagi:

Gyurcsány alatt mennyivel nőtt a családok jövedelme¿ Mármint reálértékben.

megamedve 2017.04.20. 11:01:25

@Nagyorrú Barbi: Annyira korlátoltak vagytok, hogy a bányászbéka vakondok albérlőjének is több fény van az agyában, mint nektek.

Ki beszélt itt arról, hogy ki mögé kell állni, mi? (te, te kertén)
Én azt mondtam, hogy aki a gecihordára szavaz, az nem normális.
Amit te idemásoltál, az mást jelent!
Ide jutott a magyar oktatás, ennyit arról, hogy meg sem értjük azt amit valaki ír/mond. (persze ha kizárjuk azt az opciót, hogy azért nem akarja megérteni, mert nem erre utasították)

Hidvégi Mihály 2017.04.20. 11:02:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Tévedsz Jóskáné, sosem vagyok elkeseredett, kommenteket pedig soha nem töröltetnék, hihihi. Majd úgy is megvilágosodtok eccer.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.04.20. 11:25:51

@Hidvégi Mihály:

Te írtad egyszer, hogy te az egész msgyar népet akarod tanítani. Szánalmas vagy.

Hidvégi Mihály 2017.04.20. 12:22:36

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Téged is tanítalak, nem adom fel, hogy egyszer még az életben világosan láss.

Hazudnék? Sosem tenném, mert éppen azért gyűlöltem meg Orbánt, mert egy igaz mondat nem hagyta még el a száját politikusként. Legalábbis az utóbbi 20 évben.

Bambano 2017.04.20. 16:25:00

@Legeslegalja: én pl. tisztelem a másként gondokodókat is, meg akiknek van egy egészséges nacionalizmusuk is, stb. mindenkit, akit te felsoroltál.

azokat a kőostoba fejbólintó jánosokat viszont, akikből a kormánypárt szavazóbázisának kemény magja áll, hagy ne tiszteljem már, gilisztákat alulmúló ostobaságuk okán.

komolyan, amikor bárkiben is felmerül, hogy két, hivatalos adatszolgáltatási kötelezettségből letöltött, kinyomtatott a4-es lap felmutatása szabályszegés az országgyűlés diktátorai szerint, azokat hagy ne tiszteljem már, mert annyira ostobák, hogy sír a klavi is, mikor leírom.

Bambano 2017.04.20. 16:31:39

@Ravasz Figyelmeztetés: az a baj veletek, egyetemi kérdésekben kívülállókkal, hogy csak azt a két utat látjátok, amiből egy a viktoriánus, a másik meg a bal-liberális.

fel sem merülhet bennetek, hogy lehetne tisztességes jobboldali politikát is folytatni, ahol nem lipótról szököttek hoznak döntést két hascsikarás meg három zsolozsma közben.

mert például a kerítést akkor is fel lehetne építeni, ha a kormánynak vagy eszébe se jutott volna a vasárnapi boltbezárás, vagy miután keményen elkenték a szájukat ebben a kérdésben, nem jutott volna eszükbe ismét elővenni a témát.

vagy lehetne jobbosoknak tetsző politikát folytatni úgy is, hogy a kormánypárti politikusok néha kimondanak egy értelmes bővített mondatot, ami igaz. meg a tájékoztatásban sem kellene feltétlenül olyan szintre zuhanni, hogy a tv2 már a kőfideszesek számára is vállalhatatlan.

az ország tragédiáját az okozza, hogy 2 millió retardált szerint jobbos politika csak egy létezik, a zsebdiktátoré.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.20. 17:55:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szánalmas banda ez. Ismerem személyesen Péntek urat, nem értem mi a fenének kellett ide züllenie. Művelt, okos ember, mindig volt jól fizető munkája.

Ludovikás Levente 2017.04.20. 17:57:21

@MaxVal BircaMan HJCD:
Ő az a világítótorony, ami a logóban szerepel?

gmihaly621 2017.04.20. 19:53:15

„ Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. (Márai Sándor: Halotti beszéd)

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.20. 20:38:39

@Legeslegalja: Írtam, nem. Vannak azok a fideszkutyák, akikkel nincs mit kezdeni. Téged pl minden bizonnyal rühellnélek, ha ismernélek, mint a szart. Ez van. Bocs, de aki mára védi a fideszt az egy szar ember.

vajdasagi 2017.04.21. 19:25:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Én ezt ítam:"A nemzeti polgár a Nemzete érdekét nézi, és nem a sajátját. De ti ezt honnan is érthetnétek? Hiszen habonyista tolvajok vagytok, és egy kis koncért tapsoltok azoknak, akik elherdálják gyerekeink és nemzetünk jövőjét. Gazfickók vagytok. "

Erre te azt kérdezed, hogy mennyivel nőtt a családok jövedelme? Nem tudom, hogy érzed-e, hogy te mennyivel alantasabb vagy, mint én? Attól tartok, hogy nem érzed. A nemzetem érdeke messze nem pénzben mérhető. De amúgy azért nőttek a családok jövedelmei, mert Brüsszelt még nem állítottátok meg teljesen, és még tolja felénk a zsét. Nyomorultak vagytok.
süti beállítások módosítása