Kedves Édesanya és Édesapa!

Bárcsak tudhatnám a nevüket s így levelem is sokkal személyesebb lehetne. De nem tudom, így csak remélem, hogy megkapják e sorokat.

Szeretnék valami olyat írni, amivel egy kicsit is jobb lehetne Önöknek, ami segíthetne a keserű fájdalmon, ami mar, mint a sav. Tudom, mert én is ezt érzem, habár én nem veszítettem el a kislányom, mégis pokolian fáj.

Tudják, még sírtam is. Remegve. Úgy igazán, mert átérzem, milyen amikor az ember tehetetlen, és önhibáján kívül lesz az események rabja. Olyan, mintha egy fához lenne kötözve. Amilyen az egészségügyünk is. Le van kötözve, meggátolva, hogy egy kicsit is előrébb léphessen. És egyre csak rothad. Persze a vizes vb fontos, mert azt kívülről is látni lehet. És így majd más országok látják, hogy Magyarország mennyire tehetős és boldog ország, amelyiknek van 170 milliárd forintja egy ilyen látványosság megrendezésére. És ezek az emberek majd tapsolnak, hogy tévedtek, merthogy ez mégsem diktatúra. Csúf tragikomédia.

Mi persze itthon másként éljük meg ezt. Mi tudjuk, mennyi küzdelembe kerül, hogy legalább ezen a szinten működjön az egészségügy. Ezért ejtsünk szót az Országos Kardiológiai Intézet orvosairól is. Talán Önök is elismerik, hogy súlyos beteg kislányukat az eddig is áldozatos munkát végző szívsebészek tartották életben. Akik ezt annak ellenére megtették, hogy az egészségügyi kormányzat nem segíti kellőképpen a munkájukat, sőt sokszor egyenesen akadályozza őket. Leginkább azzal, hogy úgy engedélyezi a legkomolyabb szívműtétek végzését, hogy ahhoz nem biztosítja a XXI. században már alapkövetelménynek számitó CT berendezéseket. Ezért a veszélyes műtétek közben szállítják a betegeket kórházról kórházra.

Ez az egészségügyért felelős miniszter felelőssége, aki ezért szakmailag és nyilatkozatai miatt emberileg is alkalmatlan a posztjára. Még ha ő nem is ismeri el a felelősségét, mi  mindannyian tudjuk, hogy az. És ezért le fogjuk őt, sőt őket váltani.

Kedves Édesanya és Édesapa!

Nem adhatok Önöknek semmit, mert nincs semmim, ami visszaadhatná a gyermeküket, de nagyon szeretném, hogyha bíznának abban, hogy - ha nem is mindig látszik - Magyarországon vannak még olyan emberek, akik a szívükön viselik az egészségügyi dolgozók, a diákok, a vállalkozók, vagy éppen az Önök helyzetét. Biztosíthatom Önöket, hogy nagyon sokan vannak ebben az országban, akik lehajtott fejjel gyászolják az Önök kislányát... 

Kérem, fogadják őszinte részvétem. Fogom a kezüket.

Kálovics Enikő

alelnök, Polgári Világ Pártja