Polgári Világ

Mizsei Kálmán az euró bevezetése mellett

2017. szeptember 11. - pukli.istvan

A Polgári Világ Pártja 2017. augusztus 14-én országos népszavazást kezdeményezett az euró bevezetése érdekében. Egészen pontosan azért, hogy Magyarország haladéktalanul lépjen be az euró előszobáját jelentő ERM II rendszerbe. Ezzel párhuzamosan 2017. augusztus 16-án egy kiáltványt is kiadtunk, Hitvallás Európa mellett címmel. A Hitvallással társadalmi mozgalmat indítottunk útjára, amelyhez továbbra is bárki csatlakozhat (http://polgarivilag.hu/eurobevezetes/)!

Az alábbiakban Mizsei Kálmán (közgazdász, 2001 és 2006 között az ENSZ főtitkár-helyettese, később az Európai Unió moldovai különmegbízottja, majd 2014–15-ben az EU ukrajnai reformmissziójának vezetője gondolatait közöljük:

2b6adc4.jpg1989-ben óriási esélyt kaptunk arra, hogy a magyar nép – csatlakozva Nyugat-Európához – a világ élvonalába kerüljön, amely ezeréves történetünkben csak elvétve adatott meg. Ezt az esélyt politikai „elitjeink” egyre inkább elherdálták, a jelenlegi kurzus hatására pedig már az Európai Unióhoz tartozásunk is veszélybe került – amely geopolitikai értelemben is a nemzetkatasztrófával lenne egyenértékű, magunkra maradnánk. Mára útelágazáshoz érkezett Magyarország. Most már csak polgáraink tudatos politikai választásával őrizhetjük meg a korábban ölünkbe hullott esélyt gyermekeink, unokáink számára. A formálódó mag-Európa egyik kritériuma a közös európai valuta tudatos választása. Az ehhez való tartozás egyszerre gazdasági érdekünk és létfontosságú politikai választásunk. 2020 után ehhez valószínűleg konkrét pénzügyi előnyök is fognak tartozni.
A közös valuta sok gyermekbetegséggel, szabályozási hiányossággal küszködik. Azonban a vészharang kongatása az euróval szemben nem indokolt: a nehézségek legyőzhetők, és egyre inkább kidomborodnak azok az óriási távlati előnyök, amelyek a világ legnagyobb piacához, egyben legmasszívabb demokratikus értékközösségéhez való tartozásból keletkeznek. Európa újra egy emberibb világ élharcosává vált. A magyar nemzet sorskérdése, hogy most már saját erőfeszítésünk révén a mag-Európához tartozzunk. Ehhez a legfontosabb aktuális lépés az euróhoz való csatlakozás szándékának bejelentése, a sikeres csatlakozáshoz elengedhetetlen gazdaságpolitikai előfeltételek haladéktalan megteremtése, ahogy ez többek között a saját valutáját nagy sikerrel az euróra cserélő Szlovákia esetében történt. Higgyünk abban, és mutassuk meg, hogy az eddiginél többre vagyunk képesek, de többet is érdemlünk mi, magyar társadalom!

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7612810670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása