Polgári Világ

Surányi György az euró bevezetéséről

2017. szeptember 12. - pukli.istvan

A Polgári Világ Pártja 2017. augusztus 14-én országos népszavazást kezdeményezett az euró bevezetése érdekében. Egészen pontosan azért, hogy Magyarország haladéktalanul lépjen be az euró előszobáját jelentő ERM II rendszerbe. Ezzel párhuzamosan 2017. augusztus 16-án egy kiáltványt is kiadtunk, Hitvallás Európa mellett címmel. A Hitvallással társadalmi mozgalmat indítottunk útjára, amelyhez továbbra is bárki csatlakozhat (http://polgarivilag.hu/eurobevezetes/)!

Az alábbiakban Surányi György (közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, egyetemi tanár, a rendszerváltás után a Magyar Nemzeti Bank elnöke 1990 és 1991 között, majd később még egyszer, 1995 és 2001 között. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi tanácsadója) gondolatait közöljük:

 

letoltes.jpgA kezdetektől mostanáig nem támogattam az erőltetett ütemű csatlakozást az Európai Monetáris Unióhoz (az EMU-hoz). Nem azért, mert ellenezném a monetáris politika önállóságának feladását. Ez a szuverenitás egy, az EU-ba mélyen integrálódott nyitott, kis, liberalizált gazdaságban mindenképpen korlátozott. Azért nem siettettem a korai csatlakozást, mert a monetáris unióval kapcsolatban ma sincsenek illúzióim. A működését meghatározó egyezmények sok – szinte feloldhatatlan – szakmai ellentmondást tartalmaznak, különösen az újonnan csatlakozó, kevésbé fejlett országok számára. Az euróválság pedig még láthatóbbá tette, hogy a monetáris uniótól várt kedvező hatások csupán korlátozottan bontakozhatnak ki annak megreformálása, illetve bank-, fiskális-, és politikai unió nélkül. (Többek között azért, mert ezek nélkül még fontosabb feltétel lenne a munkaerőpiac nagyfokú mobilitása, különösen jelentős reálbér különbségek esetén. Ez azonban Európában a nyelvi és szociális dömpingtől való félelem miatt csak korlátozottan valósulhat meg.) Ezen felül nem hiszek abban sem, hogy a monetáris uniós tagság jelentette külső nyomás megvédené az országot a felelőtlen nemzeti gazdaságpolitikától. És abban sem hiszek, hogy a tagság önmagában számottevően javítaná egy ország gazdasági teljesítményét. Mégis: a mai napig meglévő szakmai fenntartásaim ellenére, indokolt az ERM II-be lépéssel a Monetáris Unióhoz való csatlakozás előkészítése, majd belátható időn belül a belépés. Az Európai Uniót a pénzügyi/gazdasági/euróválság önmagában is – de a menekültválság, a Brexit, valamint Donald Trump megválasztása még inkább – új, magasabb szintű együttműködés felé tolja. Az új Európai Unióban a később csatlakozott, kevésbé fejlett országok a monetáris unión kívül könnyen a periférián, esetleg de facto az unión kívül találhatják magukat. Ez beláthatatlanul kedvezőtlen perspektívát jelentene a számunkra.

Ehhez képest a monetáris unióhoz való csatlakozás kockázatai lényegesen kisebbek. Ezért a monetáris unió melletti nyílt elköteleződésem annak a kinyilvánítása, hogy Magyarország az uniós integráció elmélyítésében, annak belső körében és sikerében feltétlenül érdekelt. Az euró későbbi bevezetése érdekében a csatlakozás megfontolt előkészítése, az előszobába (az ERM II-be) történő belépés megnyithatja az utat az EU-integráció első vagy belső köre felé. De a monetáris unió tagjaként az asztalnál ülve nemcsak rálátásunk nyílik annak reformjára, de azt némileg formálhatnánk is.

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6212810684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

==T== 2017.09.12. 10:38:37

Jjj.

Annak örülök, hogy Surányi - ha nem is fejti ki - de legalább utall rá, hogy az euró az nem csupa móka és kacagás lenne. Amikkel vitatkoznék:

"Az új Európai Unióban a később csatlakozott, kevésbé fejlett országok a monetáris unión kívül könnyen a periférián, esetleg de facto az unión kívül találhatják magukat. Ez beláthatatlanul kedvezőtlen perspektívát jelentene a számunkra."

a beláthatatlanul kedvezőtlen helyett én inkább beláthatatlant írnék. Lehetne jó is meg rossz is. A lényeg, hogy onnantól sokkal inkább a sajt döntéseinkre lennénk utalva. Ez válsághelyzetben sokkal nagyobb rugalmasságot tenne lehetővé.

Szóval beláthatatlan: nem tudjuk milyen, lehet jó is, rossz is.

"Ehhez képest a monetáris unióhoz való csatlakozás kockázatai lényegesen kisebbek. "

A csatlakozásnak nincsenek különösebb kockázatai, tudjuk, hogy cumi lenne. Kapnánk a nyakunkba egyerős fizetőeszközt, vélhetően csökkenne a fizetési mérleg többletünk, és konzerválódnának a hazai bérviszonyok. A reálfelzárkózástól végleg elbúcsúzhatnánk.

"Ezért a monetáris unió melletti nyílt elköteleződésem annak a kinyilvánítása, hogy Magyarország az uniós integráció elmélyítésében, annak belső körében és sikerében feltétlenül érdekelt. "

Ez az ún. integráció elmélyítése gyakorlatilag azt jelenti, hogy első lépésben megszűnne Magyarország, mint ország, majd utána a magyar, mint nemzet, később a magyar, mint nép. Ez már nagyon nem hangzik jól.

Mert ugye ne legyenek illúzóink, hogy egy integrált európában hova telepítenék az afrikából/közel-keletről imoportált néptömegeket.

Az európai integráció a demográfiai tendenciák mellett a Magyarország létezését fenyegető legnagyobb veszély, ami ellen m9inden eszközzel küzdeni kell.

XXXXXL 2017.09.12. 18:26:21

Jo hogy ilyen sok ismert ember eurot akar...akkor most szepen menjenek haza akiknek nincs kozgazdasagi vegzettsege.
A szakemberekre meg mutatok ugyanennyi szinten szakembert, akik szerint elhamarkodott lenne az euro.
Majd ha megegyeztek mi a jo, varom a velemenyuket, a tobbiek meg nyomas dolgozni!
süti beállítások módosítása