Polgári Világ

Tényleg a felvételi a legnagyobb bajotok?

2017. július 04. - pukli.istvan

A demokratikus ellenzék, a civilek, és szinte mindenki, aki az oktatásügyben érintett, tiltakozik a tervezet ellen, amely csökkentené a gimnáziumi férőhelyek számát.

A tiltakozás, Kedves Barátaim, helyénvaló. Volna. Ha és amennyiben elfogadjuk, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megreformálható, és csupán az a gond vele, hogy a kormány hozott egy rossz döntést. És Ti, akik kicsit bátrabbak vagytok, azt is hangsúlyozzátok, hogy mindez azért történik, hogy beteljesüljön Orbán Viktor álma: olyan nemzedéket nevel ki a köznevelési rendszer, amely nem gondolkodik, és Vezére vezényszavára szembeszáll Soros Györggyel, a migránsokkal és még ki tudja kivel. Azt mondjátok, e javaslat nélkül minden rendben az oktatással? Hová tűnt az a 2016-os tűz, amikor egy emberként azt követeltük, hogy alapjaitól kell ezt a rendszert megváltoztatnunk?

felveteli.jpg

Nézzük csak, mi zajlik most: az általános iskolák a minősíthetetlen Nemzeti alaptanterv és a hozzá tartozó kerettantervek nyomása alatt egyre több olyan gyermeket bocsát ki a középiskolák számára, aki nemcsak nem érti a szöveget, a problémamegoldó képessége a béke feneke alatt van, gyakran olvasni, számolni, írni sem tud rendesen. Ha ezt természetesnek fogadjuk el, akkor jogos a középiskolai felvételi. A gimnáziumokban ugyanis ilyen tetemes hátrányt képtelenség ledolgozni és ezzel egy időben a diákot a felsőoktatásra felkészíteni a gimnáziumokat sem kímélő tantervi előírásoknak megfelelően.  A gimnázium is abban lesz érdekelt, hogy a saját maga védelmében szűrje az odaérkező diákokat. Felvételit tartson, ha lehet szóbeliztessen is, hiszen csak úgy lesz életképes, ha eredményeket mutat fel: a legjobb mutató pedig a továbbtanulási statisztika, a hozzáadott érték (azaz, hogy a diák tudásához a képességei, a szociális környezete hatása, az előzmény oktatási környezet mellett/dacára mit tett a középiskola) a legkevésbé sem számít. Sajnos a hátránykompenzáció nem szempont a Balog tiszteletes irányította oktatásban (lásd a Taigetosz-törvényt és az erről írott blogunkat).

A középiskolai továbbtanulási rendszerrel több probléma is akad:

  1. A tanulók meglehetősen eltérő színvonalú általános iskolákból érkeznek, így nincs két olyan iskola, ahol ugyanazt jelenti az ötös. A kompetenciafejlesztés eltérően valósul meg mindenhol (többnyire sehogy vagy csak kevésbé, mert ezt lehetetlenné teszi a töméntelen ismerettanítási kényszer).
  2. Az írásbeli felvételi egy, a tanév rendjében kijelölt napon van, amikor mindenki ugyanazt a tesztet írja meg. És mi van, ha a gyermek előző nap elcsapta a gyomrát, összeveszett a testvérével, meghalt a nagymamája? Semmi. Ugyanazt a tesztet írja, minta másik, aki mentálisan, fizikálisan erős családi környezetből érkezett, és semmi negatív hatás nem érte. Egy mondatban: egy lapra tesz fel mindenki mindent.
  3. A szóbeli felvételi is egy adott nap van. Lehet a diáknak rossz napja. Esetleg több gimnáziumba is jelentkezik, és a felvételik azonos napon vannak.
  4. A diák a fentebb leírtak alapján nem több mint egy pontszám. (Nekem ugyanez a bajom az osztályozással is: Józsika, Te hármas vagy, Karcsika négyes, úgyhogy Te kevesebbet érsz, mint Karcsika.)
  5. Aki a szakképzésbe megy olyan szakmát tanul, amely 30 év múlva jó eséllyel nem is létezik majd. Mivel a kompetenciáit nem fejlesztették megfelelően az általános iskolában, jó eséllyel nem lesz képes egy esetleges munkahelyváltás esetén könnyedén új szakmát elsajátítani: mehet az összeszerelő üzemekbe.

Ha valaki tehát pl. az ország legerősebb szegregált általános iskolájából érkezik négyes átlaggal, elcsapta a hasát az írásbeli napján, a szülei elváltak, kétszer vizsgázott a szóbeli napján: esélytelen. És ha valaki pl. az ország leggyengébb integrált iskolájából érkezik jeles átlaggal, a szülei munkanélküliek, meghalt a nagymamája a pótírásbeli megírásakor, és nem heverte ki a szóbelire sem: esélytelen.

Kedves Kollégáim, ha azon siránkoztok, hogy az esélyegyenlőség csorbul a kötelező gimnáziumi felvételivel, el kell, hogy keserítselek Benneteket: elvesztetek az erdőben! Ez csak a jéghegy csúcsa!  Tényleg a felvételi a legnagyobb baj? Tényleg azt gondoljátok, hogy a Taigetosz megalkotása apokalipszissel ér fel? Ha mindez eszébe sem jutott volna Bölcs Vezérünknek, akkor sem járnánk előre egy lépéssel sem! Ez csupán annak a megnyilatkozása, hogy nem érdekli őt senki és semmi: a tervét véghez viszi, ezt sem a szakértők, sem a civilek nem tudják megakadályozni: sem tüntetéssel, sem polgári engedetlenséggel, sem Civil Közoktatási Platformmal, sem pedig a Tanítanék Mozgalommal! Mikor veszitek már észre, hogy csak a politika győzheti le az Orbánisztánt? Egy olyan politika, amely a teszetosza, hiteltelen baloldal semmit sem érő marakodásához nem hajlandó asszisztálni, hanem az egyetlen ütőképes alternatívát kínálja: a polgári alternatívát, amellyel képes megakadályozni a Fidesz többségét, és az oktatási rendszer gyökeres átalakításán keresztül egyharmadról kétharmadra növelni a középosztály arányát. Hogyan?

  1. Az oktatás legyen hátránykompenzáló: legyen az oktatás valóban teljesen ingyenes attól a pillanattól kezdve, hogy a kisdiák először belép az iskolába: minőségi taneszközöket kapjon, ehető, tápláló és egészséges étkezést, ingyen kiránduljon stb. Így lehet valóban a hozzáadott értékre koncentrálni.
  2. Az alapképzés legyen 1+9 éves! A gyermek 6 éves korától járjon iskolaelőkészítőbe, 7 éves krától általános iskolába! A tankötelezettség határa essen egybe a középiskolába kerülés idejével!
  3. Az alapképzésben fejlesszük a gyermekeink nyolc kulcskompetenciáját egy olyan iskolarendszerben, ahol nincsenek osztályzatok, ahol a tanóra időtartama megegyezik a munkafolyamat időtartamával, ahová a gyerek szeret járni!
  4. Az alapszakasz végére a tanuló kompetenciái legyenek olyan fejlettek, hogy vállalkozó szellemű, kreatív fiatalként kerüljenek a középiskolába, hogy képesek legyenek az egész életen át tartó tanulásra.
  5. A szakképzés (3 év) és a gimnáziumi képzés (3 év) legyen oda-vissza átjárható, és mindegyikből legyen reális esély a felsőoktatásba kerülni.
  6. Mivel harminc év múlva a robotizáció hatására feltehetően jóval több jól képzett emberre lesz szükség, ne a kvóta, hanem a tudás és a teljesítmény támasztotta társadalmi igény döntse el a gimnáziumi férőhelyek számát!

A Polgári Világ Pártja az egyetlen olyan politikai erő Magyarországon, amely erős és szakmai alternatívát dolgozott ki az oktatás rendbetételére, és ezzel együtt egy erős polgári-középosztály megteremtésére.

Pukli István
alelnök
Polgári Világ Pártja

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6012640013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.04. 09:50:04

S ki akar polgári többséget? A nép nem kér ebből.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.07.04. 16:37:14

@MaxVal BircaMan HJCD: De jó, hogy te pontosan tudod, hogy miből nem kér a nép!
Ahogy azt is tudtad pár napja, hogy melyik politikusnak mennyi pénze van.
Csak nem a Mindentudás Egyetemének, vagy a Világegyetemnek a rektorához van szerencsénk? :)))

saci02 2017.07.04. 16:43:32

@Frady Endre: ő a Jóisten, aki definíció szerint mindent tud :)))

Szelid sunmalac 2017.07.04. 16:49:10

@Frady Endre: Hogy merted negedelynelkul megszoliani obirkasagat?!

ami szabad 2017.07.04. 17:38:43

@MaxVal BircaMan HJCD: Tévedsz. A polgári többséget mindenki szeretné, ha tudná, hogy az mi fán terem. A lassan 10 éve tartó libsizés/komcsizás/nácizás, azonban eltorzította a szemléleteket. Polgár= független, és gondolkodó. Nem egy paternalista állam alattvalója, nem zsellér, és nem igazán függ az állami kegyosztók ki- kinek a segge vége módszertanától. A polgár tanult, önállóan képes tenni, dolgozni, felelősséget vállal a tetteiért. És MINDENKI ilyen szeretne lenni a szakági mészáros lőrinceket leszámítva, ha hagynák. Ehhez esélyegyenlőség kell a képzésben, és olyan fejlesztések, amelyek híján ma herbállal él fél BAZ megye, de megdöbbennél, ha tudnád, hány egyéni sor csúszik félre egy- egy rossz pillanatban akár. Az általános iskolai képzés tragikomédia, látom, mert éppen oda jár a gyerek, és se nem butább, se nem lustább sőt! a jegyei is rendben vannak, de mégsem tudnak annyit mint mi, mert a mennyiségi ömlesztés miatt, már általánosban úgy tanulnak, mint mi a fősulin a töltelék tantárgyakat. Vizsgára. Begyakorolni, bevésni nincs is idő, már ömlesztik a következő felesleges szart. A saját rendszerében orbán apja nem bánya tulaj lenne, hanem segédmunkás, orbán pedig egy közepes középiskoláig sem jutna el, az egyetem pedig fel sem merülhetne. Hát ilyen rendszert épít nekünk az illiberális barma! Miközben szabadságharcolunk lassan már a kinőtt fával is, és közben illiberálisozunk. :) Ez külön vicces. De hát a nagyműveltségü körökben nem kelt visszatetszést ez a kis ellentmondás, van itt úgyis ezer másik. Tisztességes oktatás kell, ahol a lemaradók felzárkóztatása, és a tehetséggondozás egyaránt jelen van, minden iskolában!

röf 2017.07.04. 17:39:58

A mai oktatás tényleg vicc, csak nem úgy, ahogy gondoljátok.
Nem kell minden ostoba, bulibáró selyemfiúnak diploma, mert szaporítja a munkanélküli diplomások számát.
A sima gimi-érettségivel ki lehet törölni ott hátul, annyit ér.....
Jelenleg alig akar valaki szakmunkásképzőbe menni, pedig a tehetséges gépészmérnökök után a tehetséges és szorgalmas szakmunkásokra, technikusokra lenne szükség.
Már amennyiben észrevesszük, hogy az ország előrehaladását nem jogász meg közgazdász százezrek fogják biztosítani.

árnyékgyuri 2017.07.04. 18:17:31

Szerintem a magyar oktatás sokkal jobb, mint ahogyan híresztelik. Mi egy 500 fős borsodi faluban lakunk és mind a három gyermekem a legjobb pesti egyetemeken tanul (BME, SOTE). 3 közép és 2 felső nyelvvizsgájuk van. Mindezt a sokszor leszólt magyar oktatásban szerezték. Töltöttek nyarat USA-ban (konyhásként), de voltak vannak Erasmuson, itt Európában. Nem turistaként ismerik a világot, mert vannak barátaik mindenhol. Van egy amerikai ismerősöm, aki ezt nem engedheti meg magának, mert ár érték arányban nem olyan jó az oktatás mint itt. Az ő gyermeke soha nem lehet orvos, az enyémnek csak akarni kell. A gyermekeim töredék összegből szereznek nemzetközileg is versenyképes diplomát. Nem értem mi kell még? Nem nem vagyunk gazdagok, soha nem érte el a 100-at az egy főre eső. Persze fizettünk különórát, de csak egy-egy tárgyból gyerekenként. Szóval, én nem látom olyan borzasztónak a helyzetet. Meg kellene szüntetni falusi iskolákat, szuperül felszerelt központi iskolák lehetnének az esélykiegyenlítés terepei. Mi azzal nyertünk, hogy nem a falusi iskolába írattuk a gyermekeinket: abszolút városiként szocializálódtak és így lett természetes közegük a nagyvilág.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.04. 18:22:36

@ami szabad:

A liberális, polgári rendszer csak a gazdagok és elnyomók érdeke.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.04. 18:40:42

"átlaggal, elcsapta a hasát az írásbeli napján, a szülei elváltak, kétszer vizsgázott a szóbeli napján: esélytelen. ... a szülei munkanélküliek, meghalt a nagymamája a pótírásbeli megírásakor, és nem heverte ki a szóbelire sem: esélytelen."

Ugyanígy egy érettségi vizsga, egyetemi felvételi, életbevágó állásinterjú, olimpiai döntő, himalájai csúcstámadás, nyelvvizsga, hajóút, díszbemutató, (férfiak esetében) az első gyerek születése alkalmával is, és így tovább. Az esélyegyenlőség nem azt jelenti, hogy ha valaki lesántult, akkor őt félútig kocsin visszük. A sorstól nem lehet mindig mindenkit megvédeni. Ettől ez még nem Tajgetosz, istenem, hogy ezt a baromságot hogy felfedezte magának a sok hisztis. A gimnáziumi felvételi pont olyan továbblépési küszöb, mint rengeteg más. Az benne a jó, hogy megismételhető, számos fent felsorolttal ellentétben. Az, hogy van, aki a sors kegyetlensége miatt bukik el rajta, nem ok arra, hogy mindenkit akadály nélkül engedjünk át. A gimnázium mára úgyszólván egy második általános iskolává vált, olvasni meg tanulni tanulnak a gimnazisták, aztán pedig az egyetemi felvételiknél kezd mindenki sopánkodni, hogy a gimnázium nem adja meg a szükséges alapképzést. A gimnáziumi képzésen nem lehet segíteni mindaddig, amíg oyasmivel kell az időt húzni, amit az általános iskolában kellett volna megtanulni, ezt végre belátta a törzskar. Megy a civakodás sok éve, hogy a kormányok miért nem csinálnak valamit a középiskolákkal. Most a kormányok megpróbáltak eggyel közelebb hatolni a rosszul fejlődő gyökerekhez. Aki ettől is sorosozni meg orbánisztánozni kezd, az egyszerűen elmebeteg.

ami szabad 2017.07.04. 19:06:54

@árnyékgyuri: De ők ugyebár, nem most járnak az általános iskolába alapozni??? Na, ha ennek most futnátok neki, akkor azért feleződne az esélyük, pedig nyilván, Ti is hozzátettetek, hogy sikerüljön nekik, és ezt most is megtennétek!

Voyager10 2017.07.04. 19:20:29

@MaxVal BircaMan HJCD: "S ki akar polgári többséget? A nép nem kér ebből." - De belőled sem!

Voyager10 2017.07.04. 19:22:49

@MaxVal BircaMan HJCD: "A liberális, polgári rendszer csak a gazdagok és elnyomók érdeke."- A mostani meg a maffiáé és a hozzád hasonló senkiké...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.04. 21:46:55

@ami szabad: @Frady Endre: A magyar nép átlaga nem a szűk városi középosztály, hanem a fizikai munkát vagy betanított szellemi munkát végző réteg. Magyarországon a középosztálybeli gondolkodás legfeljebb a felső 20%-hoz tartozóknál jöhet szóba...

@röf: A szakmunkások képzése is ugyanolyan vicc, mint az oktatás többi része az óvodától a doktori képzésig.

@MaxVal BircaMan HJCD: Megint hülyeségeket ír a diktatúra iránt betegesen vonzódó birka.

@Androsz: Az agyament miniszter és a semmirekellő államtitkár legújabb ötlete pedig az általános iskolai és a gimnáziumi képzések színvonalának növelése vagy az egyetemi felvételi követelmények szigorítása helyett a kötelező egyetemi korrepetálás...

Bambano 2017.07.04. 21:57:53

jelenleg egy fidesz magyar polgári szövetség nevű maffia van hatalmon.
nem kellene annyira csodálkozni, hogy a polgári jelző "enyhén" lejáratódott.

Bambano 2017.07.04. 21:58:53

@Online Távmunkás: "Az agyament miniszter és a semmirekellő államtitkár legújabb ötlete pedig az általános iskolai és a gimnáziumi képzések színvonalának növelése vagy az egyetemi felvételi követelmények szigorítása helyett a kötelező egyetemi korrepetálás...": ami évek óta az egyetemi tananyag része. tehát nem a maffiózók találták ki.

kvadrillio 2017.07.04. 22:02:51

EZT MIND A BALOGTESTVÉRNEK SIKERÜLT ELÉRNI ???!Az NGM saját háttéranyaga szerint is kritikus a helyzet a középiskolákban

Horváth Bence
OKTATÁS
július 3., hétfő 18:27
249
503

Hétvégén szivárgott ki egy tavaly év végi NGM-es háttéranyag, mely amellett érvelt, hogy csökkenteni kéne a gimnazisták számát. Hétfőn az mfor.hu szerzett meg egy újabb, idén júniusi háttéranyagot a Nemzetgazdasági Minisztériumból, amiből még több részlet kiderül arról, hogy mit gondolnak a kormány környékén a középiskolákról.

Az idén júniusi keltezésű háttértanulmány szerint nagyon rossz a helyzet a hazai iskolákban. A tanulmány nem nyilvános besorolást kapott, a fejléc szerint a kormány elé nem is került, de a lap információi szerint a miniszterek is olvasták.

A lap összegzi a legfontosabb megállapításokat:

A középfokú oktatásból folyamatosan tűntek el a diákok: az elmúlt 5 év alatt közel 120 ezerrel kevesebben ülnek az iskolapadokban.
Míg a szakközépiskolák legnagyobb problémája, hogy kevesen jelentkeznek a képzéseikre, addig a szakgimnáziumokban a sikeres vizsgázók számának visszaesése okozott gondot.
Legutóbb 11 éve volt annyira magas a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, mint 2016-ban.
Félő, hogy nem tudjuk teljesíteni az Európa 2020 stratégiában vállalt célokat, miközben EU-szerte hatalmas lépések történtek ebbe az irányba az elmúlt években.
Nagyon fogy a 40 évesnél fiatalabb tanárok száma, egyre kevesebben maradnak a pályán.
Az elmúlt öt évben a 60-64 évesek korcsoportjába tartozó pedagógusok létszáma több, mint a duplájára nőtt.

A legnagyobb problémát a lemorzsolódás jelenti: 11 éve nem volt ennyire magas a korai iskolaelhagyás aránya. Tavaly 12,4 százalékos lemorzsolódást mértek, míg az EU országaiban ennél rendre jobb eredményeket értek el.

Az is kiderül a jelentésből, hogy a legrosszabb eredmény a szakiskolákból jön, ahol a tanulók 24,9 százaléka hagyja ott idő előtt az iskoláját. A szakgimnáziumokban ez az arány 15,6 százalék, a gimnáziumokban 7,4 százalék.

A szakközépiskolásoknál a családok hátrányos társadalmi-gazdasági státuszára vezetik vissza a folyamatot a jelentés készítői.

Az mfor.hu arról is ír, hogy nagyon súlyos állapotokra utal a jelentés készítői szerint, hogy a tanulók jelentős részének alapképességei és tudása nem éri el a szakképzési elvárásokat, ezért hamar kibuknak az intézményből.

Ahogy a jelentés fogalmaz:

„A teljes 15 éves korosztály mintegy negyede alapvető elszámolási és szövegértési problémákkal küzd, gyakorlatilag funkcionális analfabétának tekinthetőek, így szakmai készségeik megfelelő fejlesztése sem lehetséges a megfelelő mértékben.”

Illetve:

„Az alapkészségek szintje a szakközépiskolában tanulók, illetve a már kikerült felnőttek esetében a legkritikusabb, ami már rövidtávon is veszélyezteti az ország munkaerő-állománya meghatározó szegmensének foglalkoztathatóságát.”

Bambano 2017.07.04. 22:04:40

@Androsz: "Most a kormányok megpróbáltak eggyel közelebb hatolni a rosszul fejlődő gyökerekhez. Aki ettől is sorosozni meg orbánisztánozni kezd, az egyszerűen elmebeteg.": az, hogy megpróbálnak változtatni valamin, mindaddig nem erény, amíg azt lehet látni, hogy az alkalmazott megoldás rosszabb, mint a korábbi helyzet.

oké, hogy ebben a helyzetben nem kell sorosozni, szerintem se. ide valami sokkal komolyabb jelző, példa-név illene...

kvadrillio 2017.07.04. 22:40:05

Vekerdy: Az oktatási rendszer csődje közelít

– A Kliknek lehetne létjogosultsága, vagy az egész koncepciót hibásnak tartja?
– Teljes nevén Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Amikor felvették ezt a nevet, a Klebelsberg család tiltakozott, de ezt nem vették figyelembe. Gróf Klebelsberg Kunó nem azt mondta, hogy kevesebben menjenek egyetemre, ő azt mondta, többen. Nem megszüntetett egyetemeket, hanem három újat alapított: Pécs, Szeged és Debrecen. Nem azt mondta, hogy kevesebb ember menjen középiskolába. Rájött, hogy kell olyan iskola, amely nemcsak a jól szituált, görög–latin gimnáziumba menő gyerekeknek szól, hanem bárkinek. Ez lett a reálgimnázium, ahol két modern idegen nyelvet tanítottak, és az érettségijével bárhova mehettél. Azt is mondta gróf Klebelsberg Kunó: nem jó, hogy az alacsonyabb néposztály négy-hat elemit végez, utána tanoncnak megy vagy legjobb esetben polgáriba. Gróf Klebelsberg Kunó mindenben az ellenkezőjét csinálta annak, amit ma a Klik forszíroz.

......

– Ezt mivel magyarázza?
– Azzal, hogy a demokráciák kibontakoztatják a személyiséget, azt mondják, legyél, aki vagy! Ez a nevelési paradigmájuk, melynek révén a valóban hatékony közösségek az individualista államokban jönnek létre. Az olyan kollektivista államok, ahol a hangzatos törekvések mögött a „kaparj, kurta, neked is jut” elv rejlik, tehát csalunk, lopunk, miközben eljátsszuk a közösségi embert, törvényszerűen alulmaradnak. Nem mindegy, hogy legyél, aki vagy, illetve legyél, akivé én akarlak tenni. Itthon ma nem állampolgárokat akarnak nevelni, hanem alattvalókat, és ez döntő különbség.

– Ebből mi következik?
– Például az, hogy nálunk az iskolázás minden évével nő a gyerekek magukkal hozott társadalmi különbsége. A normális országokban az iskolázás minden évével csökken. Nem nagy titok, hogy ha ez a különbség nő, az középtávon maga a nemzethalál, vagy nem is tudom, mit mondjak, hogy megértsék a helyzet súlyát.

– A rendszerbe épített egyenlőtlenségek révén lesznek, akik születési jogon boldogulnak, és olyanok, akik nem tudnak kitörni a saját kasztjukból…
– Ilyesmi a következmény, csakhogy az emberiség mára rájött, hogyan kellene magát megmentenie mindattól, amit ez jelent.

– Mennyire lehet hasznos a szakképzés előnyben részesítése a humán tanulmányokkal szemben?
– Van egy kitűnő tanácsadója Orbán Viktornak, a kereskedelmi és iparkamara elnöke, aki már régen megmondta, hogy nem kell ennyi érettségizett ember. Az autoriter rendszereknek csavarok kellenek, alattvalók. Közben a világtrend az, hogy tanulj többet, tanulj tovább. Vizsgálták a londoni City vezetőit, és bebizonyosodott, hogy többségük nem menedzserképzőt vagy közgazdasági egyetemet végzett, hanem bölcsészetet tanult. A bölcsészet kitekintést ad, rugalmassá tesz, tudjuk jól, hogy az interdiszciplináris tudományok, amelyek két terület között működnek, különösen hatékonyak. Mi a többség számára megnehezítjük mindannak elérését, ami igazán korszerű, és ami az egyes ember kibontakozását elősegítené, ami a társadalom legnagyobb haszna lehetne. Nem kell a kreatív ember, nem kell a független vállalkozó ember, mert ők kiszámíthatatlanok mint szavazók. Nincs más cél, mint a jól irányítható, arctalan tömeg kialakítása.– Nemrég ért véget a gimnáziumi felvételik időszaka. A felvételi tesztek idén nagyon nehezek voltak…
– Honnan veszik azt a bődületes baromságot azok, akik így intézkednek, hogy a jó tesztírók lesznek sikeresek az életben? Albert Einsteint, a XX. század legokosabb emberének kikiáltott elméjét elvitte a nagybácsikája a poroszos német iskolából egy svájci magániskolába, mert ott bajok lettek volna vele. Thomas Mannt kidobták, soha nem érettségizett, és megjósolta az egyik tanára, hogy vagy az árokban, vagy az akasztófán fogja végezni. De említhetném Petőfit vagy József Attilát is. Igen, van egy világtrend is, amely fűti ezt a sok ostobaságot. De ma Magyarországon másról van szó.

kvadrillio 2017.07.04. 22:44:25

jajjjjj.....kinek is a kezében van ma az oktatás irányítása ????????? íhogyishíjják ???

faszkalap.

morph on deer 2017.07.04. 22:51:57

@röf:
"Jelenleg alig akar valaki szakmunkásképzőbe menni, pedig a tehetséges gépészmérnökök után a tehetséges és szorgalmas szakmunkásokra, technikusokra lenne szükség.
Már amennyiben észrevesszük, hogy az ország előrehaladását nem jogász meg közgazdász százezrek fogják biztosítani."

Teljesen igazad van, csak nem úgy, ahogy ez lejött.
Ugyanis ezt nem a diáknak kéne észrevennie, hanem a kormányzatnak, és megfelelő módon kéne motiválnia a pályaválasztást, hogy vonzó legyen!
Attól még, hogy arra lenne szükség senki nem fog mérnöknek menni, ha amúgy a pálya nem biztosítja a megfelelő szintű jovedelmet!
Tudom, hogy főleg nem állami cégek az alkalmazók, de mindjárt más lenne a helyzet, ha az állam beszállna 10-20-30 mittudomén százalékkal, csak azért, hogy elég mérnök legyen az országban!
Ha már a cégeket támogatja, ha ipartelepítésbe fognak.

Legalább is én ezt így látom.

XEP 2017.07.05. 00:08:03

"A gimnáziumokban ugyanis ilyen tetemes hátrányt képtelenség ledolgozni "
Bármikor, bármekkora hátrány ledolgozható. OMG. Remélem már nem "tanítasz".

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2017.07.05. 00:32:26

@XEP: "Bármikor, bármekkora hátrány ledolgozható."

Jól esik az optimizmusod. Akkor ezek szerint még nem késő elkezdenem csembalózni, pedig az unokám kételkedett benne.

Nzoltan 2017.07.05. 07:59:14

Én azt látom, hogy az igazán tehetségesek minden akadályt legyűrnek. Nem sopánkodnak, hanem teszik a dolgukat saját balátásuk alapján. A sikertelenek meg nyüszítenek folyton.

Hozzáteszem, a papír nem minden. Aki nem látja meg az életében a számára kijelölt utat, annak tökmindegy, mennyit költ iskolára, mennyit seggel a padban, kidobott pénz és idő a fél élete.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.07.05. 17:01:15

@Bambano: Valahol már van ilyen korrepetálás, de nem mindenhol és csak kivételes, hogy kötelező is. Tudod, az egyetem nem tudja a közoktatás játékszabályait átírni, ellentétben a minisztériummal...
süti beállítások módosítása