Gábor még csak nyolc éves volt. Szőke fürtjei és valószerűtlenül kék szemei mérhetetlen szomorúsággal pillantottak a világba. Már olyan dolgokat megélt, melyeket mások talán sohasem fognak. A mostani próba - mert ő már csak így hívja - az utolsó a sorban, aztán... Gábor új szívre vár. És most utazik. Egy döcögő, dülöngélő mentőautóban. Talán mély álomban hallgatja a vijjogó szirénát és kis teste minden rezdülésében érzi a... budapesti utak „simaságát”. Nem érti az egészet. Nem érti, mi végre az utazás? Nyitott mellkasában dobogó szívvel, rohammentővel az Országos Kardiológiai Intézetből a Heim Pál Gyermekkórházba. Miért? Gábor talán soha nem fogja megtudni.

De mi tudjuk! Azért, mert az Országos Kardiológiai Intézetben nincs CT, sőt MR sem! És CT nélkül a műtétet nem lehet elvégezni. A kórház évek óta kéri rá a pénzt, de eddig még nem értek oda a mindenhatók a fontossági sorrendben. Talán majd szeptemberben. De lehet, hogy Gáboron ez már nem segít. Talán, ha egy harmadosztályú focicsapattal kevesebb kapott volna új stadiont… talán, ha a Nemzeti Bank nem szórja szét a közpénzt a saját kifizetőhelyként működő alapítványainak… talán, ha kevesebb helikopterrel mulatni járó politikus lenne… talán...

Egy Polgári Világban ez nem fordulhatna elő.