Polgári Világ

Az egészségügy a politika mostohagyermeke

2017. március 16. - Egész népemet fogom...

Újra kiderült, hogy az egészségügy válságban van. Ezt gondolja az ország kétharmada, és ez olyan mély meggyőződés, amellyel még a Fidesz szavazók is egyetértenek.

Ötlete azonban senkinek sincs arra, hogyan lehetne a rendszert fájdalommentesen működőképessé és finanszírozhatóvá tenni. Nem véletlenül, mert a fájdalmak kikerülhetetlenek. Csak hát a vizitdíj leszavazása óta a politikusok tudják, hogy a szerzett jogok visszavétele kormányt buktató politikai öngyilkosság. Ezért az egészségügy környékén leginkább lázas semmittevés folyik. A kormány év végi konszolidáció címén rendre kiszór pár tízmilliárdot annak örömére, hogy megint nem tört ki lázadás amiatt, hogy 3 évvel kevesebbet élünk, mint a szomszédaink. Az ellenzék hasonlóképpen ötlettelen. Illetve, ha a baloldali politikusokat megkérdezik, mit tennének az egészségüggyel, a válasz mindig az, hogy több pénzt költenének rá, de hogy erre honnan lenne pénz, arról nem beszélnek, hiszen nem is tudják.

health-insurance-and-the-health-care-system.jpg

Azt sejtetik Botkától Vona Gáborig, hogy majd visszaveszik a Mészáros Lőrinc álarca mögé rejtőző Orbán családtól az ellopott milliárdokat, igy jut majd elég az egészségügyre és az oktatásra is. Ez azonban nem így van. Ha feltételezzük, hogy az Orbán klán teljes vagyona lassan megközelíti az örökösen leggazdagabb magyar Csányi Sándorét, az elszámoltatás során akkor sem jutunk 290 milliárdnál többhöz. Ebből ugyan 20 százalékkal meg lehetne emelni az egészségügyi dolgozók bérét - ami még így sem érné el a cseh és szlovák orvosok és ápolók jövedelmét -, de mi lenne a következő évben? És mi lenne azután? Honnan lenne évről évre több pénz? Az államnak sajnos egy fityingje sincs. Pénze csak az adó- és járulékfizetőknek van. Így aztán a politikusok, akik azt mondják, hogy több pénzt adnának az egészségügyre, egyúttal azt is mondják, hogy nagyobb adókat és járulékokat szednének be azoktól, akik nem önként ugyan, de ma is a fél fizetésüket az államnak adják. Mindeközben a baloldal nagyobb államot és nagyobb redisztribúciót akar. Az Ön adójából!

Mi, a Polgári Világ barátai nem ezt akarjuk. Mi azt mondjuk, hogy a pénz azoké, akik megkeresték, tehát maradjon is náluk. Ők tudják a legjobban, hogy mire van szükségük és mire akarják költeni. Mi azt mondjuk, hogy az Orbán család és baráti köre jogtalanul szerzett vagyonát teljes egészében az oktatásra kell költeni. Az oktatás a jövőnk, oda kell minden visszaszerzett erőforrásunkat koncentrálni. Az egészségügyre ebből nem jutna. De az az igazság, hogy valójában ott lenne is elég pénz, ha mindenki fizetne a gyógyulásért, és nemcsak néhány ezer orvosbáró fölözné le a hasznot. Mi tehát azt mondjuk, hogy a jelenlegi TB-járulékot, meg a hálapénzt, meg a magánrendelőkben számlával vagy anélkül ott hagyott rengeteg pénzt másként kell beszedni és másként is kell elkölteni. Hogyan?

Az állami egészségügyi ellátásért a TB-járulék helyett fizessen minden felnőtt alapbiztosítási díjat. Aki pedig orvost akar választani vagy magánrendelőbe akar járni, az a hálapénz helyett fizessen kiegészítő biztosításként többet. Ebből pedig kapjon az őt ellátó orvos és a kórház vagy rendelő is. Így törvényesen és gyorsan nőhet a jó orvosok bére. Meg persze a jó kórház is jól jár, mert lesz pénz műszerre és WC-papírra meg gyógyszerre is. Csak azok fognak reklamálni, akik eddig hálapénzt adtak és kaptak, mert vége lesz a mutyinak. De mi, adó- és járulékfizetők, betegek és orvosok közösen, biztosan jobban járunk.

Polgári Világ Pártja

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5012342515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása