Polgári Világ

Menni vagy maradni?

2017. április 07. - Egész népemet fogom...

Sosem akartam elhagyni a hazámat, pláne azért nem, hogy külföldön munkát vállaljak. Persze, világot látni én is szeretek, de azért a hazai föld illata sokkal vonzóbb, mint az idegen terep, amit kényszerből választ az ember. Mert a 21. századi magyar igazság az, hogyha valaki tisztességes megélhetést szeretne magának, annak az autópálya mutat utat, hiszen Magyarországon nem kap annyi bért, amennyiből egy új hűtőszekrényre vagy egy jobb kerékpárra futná.

Minden egyes évvel egyre inkább csökken a munkaerő-utánpótlás, mely már most jelentős szakemberhiányt generál bizonyos területeken. Azonban a kormány nem tesz semmit! Mert a FIDESZ-KDNP szerint a gazdaság egyre csak nő, az emberek pedig elégedettek, mert nő a tanári, az ápolói bér, és egyre inkább gyarapszik a foglalkoztatottság. Persze, csak éppen a közmunkások halnak éhen, akikkel sikerült betömni a munkanélküliség okozta lyukakat.

A kivándorlók főleg a szakmunkások és diplomások, akik jórészt fiatalok. Azonban, ha az elvándorlás tovább nő, kérdéses, lesz-e itthon elég adófizető, aki eltartja az államot. A többség hajadon vagy nőtlen, azaz még családalapítás előtt állnak, és nem valószínű, hogy visszajönnek, hogy itthon szánják rá magukat a magyar nemzet létszámának növelésére. A legriasztóbb az egészben azonban az, hogy egyre többen már a gimnázium, illetve az egyetemi alapképzés után lépnek le úgy, hogy külföldi felsőoktatásban szereznek diplomát. Ezek a fiatalok jellemzően elit gimnáziumokban végeznek, kimagasló tanulmányi eredményűek, és átlagon felüli családokból származnak, tehát a külföldi egyetemek is szívesen fogadják őket. Ők pedig szívesebben tanulnak egy nyugatias, nem hanyatló országban, ahol végezve tanulmányaikkal versenyképes állásra tesznek szert, jutalmul pedig tisztességes bér és juttatás vár rájuk.

migration-test-rectangle.jpg

De kérdem én, mi itthon nem azért dolgozunk, hogy eltartsuk magunkat és a családunkat? Nem ez lenne az evidens? Mindeközben a magyar politikai elit azt sem tudja, hogy hova menekítse a milliárdjait. Beszélhetünk itt Orbán Viktor Várba költözéséről, Kövér László kétmilliárd forintos „brand new” otthonáról, vagy éppen nemzetünk legsikeresebb gázszerelőjéről, aki szabadidejében jachtokat vásárol, és az óceán közepéről röhög az arcunkba egy titokban készült „lesifotón”. Gondoljunk csak bele, mennyivel más lenne minden, ha a zsebünkből ellopott pénzt a kormány egy jobb Nemzeti alaptantervre, tanárképzésre, ápolókra, tisztességes bérekre, magyar vállalkozások támogatására vagy – valóban törődve a NŐÜGYEKKEL – például az Isztambuli Egyezmény betartatására fordítaná!

Figyelem! 2018 ezért is lesz kulcsfontosságú év, hiszen ekkor áll vagy bukik minden. Mivel fogjuk pótolni azt a 600 ezer fiatalt, akik már itt hagyták Magyarországot? Külföldi munkavállalókkal? Ha mindenki elmegy, ki marad itt? Ki fog dolgozni, ki fizeti a járulékokat, amiből majd a jövőbeni nyugdíjasokat kellene eltartani?

A változás elkezdődött! Légy te is a Polgári Világ része! Csatlakozz hozzánk és gondolkodj Velünk! 

Kálovics Enikő

A bejegyzés trackback címe:

https://polgarivilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7012407235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.07. 08:25:26

A kivándorlás - mely nem nagy - egyetlen oka: a magasabb bérszint nyugaton. Ami kormányfüggetlen.

VaradiJanos 2017.04.07. 13:44:02

A kutya ugat, a karaván halad. Jó kislány, fekszik!

laci_52 2017.04.07. 13:57:13

"Minden egyes évvel egyre inkább csökken a munkaerő-utánpótlás, mely már most jelentős szakemberhiányt generál bizonyos területeken"

Ezt a tényt egy ügyes és nem lusta szakember a maga javára fordíthatja és jó fizetést tud kiharcolni. Ezenkívül ma már az sem gond, ha valamelyik munkahely "nem jött be", van esély váltani és másikat, jobbat találni.

Szzzz 2017.04.07. 14:12:00

@laci_52:
Zairében meg Szudánban még elképzelhetetlenebb szakember hiány van, arrafelé aztán tényleg elképzelhetetlenül nehéz mondjuk egy jó műbútorasztalost, CNC gépkezelőt, vagy szoftvermérnököt fogni... De valahogy az istennek sem mennek oda a szakemberek, hogy ezt a tényt a javukra fordítsák...
Egyébként nálunk valóban az van, ha az elmúlt 15-évben a mindenkori kormányok az oktatásba tolták volna az erőforrásokat, most valószínűleg egy világgazdasági konjunktúrás sokkal jobban meg lehetne lovagolni, és nem stagnálna a gazdaság, és magasabb hozzáadott értékű termelésben jobbak lennénk, amiből aztán jutna a proliknak is.
Ideig óráig meg ehet etetni ezt a sok aljas csőcselék prolit a fidesz cirkusszal, migránsozással, sorosozással, brüsszeli veszedelemmel, de előbb utóbb sajnos teljesen alámerülünk. Az EUs segílykék nemsokára elfogynak, és akkor aztán nagyon fájdalmas lesz megtapasztalni, hogy a magyar gazdaság mennyire lemaradt...

Mr. Waszabi 2017.04.07. 14:15:10

@MaxVal BircaMan HJCD: ez kurva nagy kamu. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az ember elsősorban röghöz ragaszkodik. Azaz, elsősorban ott képzeli el leélni életét, ott képzeli magát hasznosítani ösztönösen, ahová született, ahol felnőtt. És ha nem kúrogatják ebbéli igyekvéseiben, akkor marad - és teljesít is ösztönös törekvései, szándékai mentén. Még akkor is, ha más, idegen országokban többet fizetnének ugyanazon tevékenységéért. Azért, mert hiába csinál orbitális sikert a világ túl felén - azzal nem igazán szolgálja szülőföldje növekedését, fejlődését. Értem én, hogy a jobboldali agyatlan kopipésztelők számára az ilyen gondolatok értelmezhetetlenek, de ettől még a valóság nem az, amit ők képzelnek arról. Innen utoljára az 50-es években menekült el annyi ember, mint az elmúlt 10 évben. De ebből az elmúlt 10-ből a válság hatásai miatt menekültek el sokan 2008-2010 között, a céges leépítések, bezárások hatása nyomán - 2010 óta meg az balfasz Orbán-Semjén kormány miatt, akik csak ígérni és hazudni tudtak itt, de semmi tényleges, valós teljesítményt nem tudtak felmutatni. Ezért maradt le az ország végül egyértelműen gazdasági teljesítményben olyan országok mögött ebben az időszakban, amelyek fel sem merültek korábban, mint versenytársaink. Lehet nyomatni itt a 60-80 évvel ezelőtt is kudarcot vallott jobbos/balos rizsát, csak hát ma is csak olyan penészes szar akármelyik, mint amilyen kiskorában volt. Ami kis korában szar, az nagy korában is az.
Nem logikus gondolat hát, hogy miért lenne ma finomabb, táplálóbb társadalmilag ugyanaz a szar, leporolt változatban, mint ami már korábban sem tudott sikeres lenni. Akkor is csak végül rengeteg ember halt meg néhány idióta balfasz háborúja miatt, meg elmebeteg haláltáboros/gulagos szisztémákban. Kísértetiesen hasonló a mai helyzet az akkorira - pont ugyanazok a motívumok merülnek fel, pont ugyanolyan fenyegetőzések hangzanak el, most már naponta a sajtóban. Csak most nem eredeti sem a jobb-, sem a baloldal szélsőségei - mindet láttuk már korábban. Ahogy én látom, csupán a hazudozás megy itt - győztesnek véli magát lehetni, aki le tudja itt hazudni a tömegeket a következő napra. De ez olyan 15 perces dicsőség csupán, nem tartós. Végül ki kell egyenlítődniük a társadalmi, emberi szélsőségeknek - nyugvópont nélkül itt nem lesz béke, nyugalom. Az olyan álláspont, amely valamely társadalmi érdekek, rétegek elnyomásán alapul, nos, nem tud tartós nyugalmi állapotba kerülni. Nos, ezért hazugság az is, amiket te mondasz. Próbálkozol - de nem jön össze. Hiheted, hogy Hitler II. majd okosabb lehet Hitler I-nél, vagy Sztalin II. Sztalin I-nél - de ha a gondolkodásmód, a logika, az érdekek ugyanazok, akkor nyilvánvaló, hogy az eredmény sem lehet más. 5 év, 10 év, esetleg 30 évnyi uralom egy-egy kisarcolt rendszerben, helyenként, aktuálisan, legfeljebb de azután megy a süllyesztőbe. Az csak őszinteség kérdése, hogy a történelemre ránézve innen, beismerjük-e mindezt, vagy nem. Ahogy én látom az egészet nézve, nagyjából ez a buktatója a sikernek. Mármint a valódinak.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.07. 14:43:59

@Mr. Waszabi:

A magyar életszínvonal egy adottság, mely NEM függ a magyar kormánytól. Azaz értelmetlenség a kérdésből kormánykérdést csinálni.

Éppen hogy ellenezzük az elnyomást, miről beszélsz?

Mr. Waszabi 2017.04.07. 15:20:14

@MaxVal BircaMan HJCD: adottság, kormánytól függetlenül? Tényleg? Hát még mindig meg tudsz lepni a hülyeség kategóriában. Ezt akkor állíthatnád megalapozottan, ha a jelenlegi gazdasági helyzet nem függene erősen az aktuális magyar kormány politikai akaratától, hanem egy attól függetlenül, annak erőteljes törvényi befolyásától mentesen működő ágazat lenne. Csak hát pont az állami befolyás miatt nem megy. Orbán etatista, azaz, abban HISZ, hogy az állam szarja a gazdasági teljesítményt, s nem a piac. Ami pedig egy kurva nagy tévhit, hisz évezredekkel ezelőtt sem hitte magáról egyik sikeres király sem, hogy gazdaságot tud szarni. Legfeljebb az adóztatás mértékén vitatkozott a piaci szereplőkkel. De, amelyik sikert ért el, annak hagynia kellett a gazdasági szereplőket önérdekeik mentén működni. Akármelyik kultúrában.
Amit Orbán elvtárs próbál itt eladni ma, az csupán a kommunista modell argentin, venezuelai gazdaságpolitikai modellje - ami nem is titok, hisz több alkalommal kifejezte szimpátiáját az ottani berendezkedéssel. Ami nagyjából nettó hülyeség volt már kiskorában is, hisz itt mi sok millióan tapasztaltuk, hogy ez a modell NEM MŰKÖDIK.
Volt lehetőséged tehát utána nézni, hogy ottan hogyan mennek a dolgok valójában? Volt hát, nem is kevésszer. De inkább nem akartad látni, csak nyomatod itt a hazugságokat, bármiféle gyakorlati alátámasztás nélkül. Pedig, ha vetted volna a fáradtságot, akkor nem a világsajtóból kellene szembesülnöd olyan tényekkel, mint hogy Argentínában már évek óta állami bárcát árulnak a kukázásra, akkora a nyomor, vagy hogy Venezuelában olyan ellátási problémák vannak évek óta, amilyen itt nálunk utoljára a II. VH utáni időkben volt. De azért tájékozatlanságod ellenére lelkesen tapsolsz ahhoz az onnan ide kopírozott modellhez, mintha te szartad volna a spanyol viaszt. Tudatlanul, mármint a tényeket nézve.
Van benned értelem, csak nem vagy elég bátor használni. Ha végig gondolod, én az elmúlt 3 évben nem cseszegettelek, vagy igen ritkán. De általában azért nem, mert ezt gondolom rólad - van benned értelem, gondolkodsz. Van benned kreativitás, próbálsz összerakni valami világképet. Tehát ilyen értelemben nem vagy reménytelen. De, amit mindezideig összeraktál itt nyilvánosan, nos, hát az lófütty halványlila esti ködfénnyel körítve. Reméltem, hogy magadtól eljutsz odáig, hogy megváltozzon gondolatmeneted. De eddig nem jutottál. És, tudod, a nő is azt türelmi idő lejártával, hogy ha nem vagy képes, édes - akkor majd más ébreszt rá. De akkor már késő. Nos, ma már későn keltél. Fingod nincs a közgazdaságról, gazdaságról, de még a történelemről sem. Mire fel is mondogatsz itt te bármiket is? Korábban fogalmaztam egyértelműen: te Hitler II. vagy Sztalin II. eljövetelében hiszel, erre alapozod írásaidat. Sok év óta. Szerinted van ennek a motivációnak bármiféle racionális alapja? Szerintem nincsen. Adok lehetőséget arra, hogy átgondold eddigi dolgaidat. Nem foglak cseszegetni még egy darabig. De mondom, hogy a tiltakozást nem a neten kezdtem itt. És sajnálatos, hogy a napi történések itt fel kellett ébresszenek ágyamból, de ha azt látom, hogy a hülyeség túlzottan eluralkodik itt, akkor azért nem vagyok lusta. Szóval nincs több napod az eddig megszokott - és mások által megbocsátott - hülyeségeid mentén. Vitatkozzunk. Én az elmúlt 7 évben nagyon sokat tanultam ennek a régi-új rendszernek a hibáiból. Te meg semmit, mert te csak hitted, hogy ez a rendszer elsöpri a vitatkozókat, és majd eljön a szép nap, amikor itt mindenki áhítattal csüng szavaidon, és kussolni fog. Nos, sokak között én sem haltam meg, csak nem pazaroltam hülyeségeidre az internet sávszélességét. Szerintem gondolkodj el - a változások minden ember életére hatnak - nem csak az enyémre, hanem a tiédre is. Csak egy baráti javaslat, jó szándékom jeléül. Elég higgadtan írtam, nem lehet panaszod. Sőt, majdnem barátságosan - de utoljára, mert a türelem elfogyott bennem a hülyeségek iránt. Rajtad áll, intelligenciádon, hogyan tovább.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.07. 15:56:08

@Mr. Waszabi:

A nemzetközi szabályrendszer olyan, hogy a magállamok képesek kiporszívózni a világ többi részének javait.

Mo-gal is ez van: a magyar emberek megtermelte profit nagy hányad külföldre szökik.

Mi szerinted erre a megoldás? Mi kit zsákmányoljunk ki?

Mi az alapja a liberális eszmének, amit nyomsz? Semmi, azon kívül, hogy az erősek nyomják el a gyengéket. De ez miért jó a gyengéknek?

Végezetül: a kurva anyádat.

Mr. Waszabi 2017.04.07. 22:34:22

@MaxVal BircaMan HJCD: Látod, kettőnk közül te vagy a valódi paraszt. Én nem személyeskedtem és pláne nem tettem dehonesztáló megjegyzéseket a te édesanyádra. Soha. Te meg nem először teszel ilyet.
Mondtam előre az imént, hogy mik a különbségek közöttünk? Mondtam. És 2 éve is, meg 3 éve is, meg 5 éve is. És azt is ugyanennyi alkalommal, hogy te nem tudsz felülemelkedni a saját beidegződéseiden, és ezért vagy vesztes. És talált, süllyedt a tippem. Nincsenek csodák ezen a földön, ez van.
Nem tudtál megválaszolni egyetlen igazi kérdésre sem, csak próbálod a kopipésztet nyomatni a kormányzati propagandából, ennyi telik állítólagos autentikus tudásodból. Illetve ennyi nem telik. Aztán még rám vagy mérges, amikor ez nem ér célt. Hát, szerintem az előbbiek fényében nem én vagyok az, aki hülyét csinált itt magából.
Olvasható e neten mindkettőnk megnyilvánulása az elmúlt 7 évből ma is. A net nem felejt ugyanis. És mindegyik megtalálható bejegyzés önmagáért beszél itt. Arról, hogy itt ki, mikor mit hitt, mit mondott, miről vallott színt, minek állt alá aktuálisan. Rólam nem derülhet ki, hogy változtam volna, mert nem változtam. Én már 5 éve is mondtam neked, hogy nettó hülye vagy, ha Orbánban hiszel, mert az egy balfasz, vesztes diktátor. Ha nem szeretnéd beismerni a tényeket, akkor visszakereshetem, és becitálhatom. Akarod? Szerintem nem.
Inkább kussolj, ha nem akarsz megszégyenülni. Ugye, szóltam előre, kedvesen, hogy itt a vége, ne erőltesd. Nem ma mondtam először, csak te azt vélted, hogy ha valakitől kapsz 3 évnyi türelmet, akkor az azt jelenti, hogy nem vagy hülye. Pedig hát csak annyit jelent az ilyesmi, hogy valaki 3 évig hagyja, hogy hülye legyél. Picit elbíztad magad, ennyi történt. Anyám pedig rég elhunyt, még az előtt, hogy te itt regisztráltál volna és az első balfasz bejegyzésedet megtetted volna. És mivel holtáig becsületes emberként élte az életét, egyet értene velem abban, hogy te egy nettó balfasz vagy. Ma is, nem csak kezdetben. Adtam esélyt arra, hogy visszavonulj innen tisztességben, nem mondhatod, hogy nem, de te nem éltél vele. Akartál inkább majom lenni. Hát leszel, akaratod szerint.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 08:25:59

@Mr. Waszabi:

Trágárkodtál, személyeskedtál, s erre megkaptad ate szintednek megfelelő választ. Min csodálkozol? A te fajtádat időnként agyon kell verni, ez a tapasztalatom. Ellenkező esetben elkanászodtok, s elkezdtek gyilkolni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 08:28:28

@Mr. Waszabi:

"Nem tudtál megválaszolni egyetlen igazi kérdésre sem"

Nem tettél fel konkrét kérdést. Ha igen, ismételd meg, szívesen válaszolok továbbra is. Megszoktam a trágár fajtádat, szóval trágár mocskos stílusos nem gátol meg engem a válaszadásban.

"Rólam nem derülhet ki, hogy változtam volna, mert nem változtam."

S ez érdem lenne? Ez legtöbbször csak azt jelenti: az illető nem gpndolkodik.

Mr. Waszabi 2017.04.08. 13:29:35

@MaxVal BircaMan HJCD: pontosan tudom, mit kell ahhoz kérdezni, mondani, hogy valakiből az igazi énjét kihozzuk. Megtörtént, elég volt hozzá 1 komment is. Mindjárt idevésted a hamis ideológiádat arról, hogy miért kell kiirtani bárkit, aki nem ért egyet a hülyeségeiddel. Ez van.

Mr. Waszabi 2017.04.08. 13:33:41

@MaxVal BircaMan HJCD: szerintem igen nagy baklövés, ha valaki az első válaszában a másik ember anyját kurvázza, azután arra próbál hivatkozni a saját fröcsögését védendő, hogy mert a másik trágár volt. Ez szimpla óvodás hazugság. Nagycsoportos vagy már?

tibi a hegyrel 2017.04.08. 15:58:17

@MaxVal BircaMan HJCD: komoly baj van az agyaddal ,
patkány fideszes féreg

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.08. 18:39:58

@Mr. Waszabi:

Tapasztalatom arra tanított, időnként érdemes a szemétségre tripla választ adni, mert így meg lehet előzni a további erőszakoskodást a te fajtádtól, ennyi az egész. Köszönd meg, hogy oktatlak.
süti beállítások módosítása