A Közép-Európai Egyetem (CEU) vegzálásával Orbán Viktor végleg átlépte a Rubicont. És ez nem csupán a szocialista vagy liberális emberek Rubiconja, ez a polgári-konzervatív értékrendűek Rubiconja is: azaz egy „össznemzeti” Rubicon.

Magyarország jelenlegi kormánya a CEU ellehetetlenítésének kísérletével természetesen nem Soros György jövőjét veszélyezteti, hanem a magyar minőségi oktatást, áttételesen a magyar emberek nyugati felzárkózásba vetetett örökös hitét, és egyben azt a rendszerváltó közösségi döntésünket árulja el, hogy egyszer s mindenkorra végleg megszabadulunk a szovjet rabigától.

Aki e közmegegyezés ellen tesz, az hazaáruló.

1989-ben, Nagy Imre 1956-os miniszterelnök újratemetésén Orbán Viktor azt mondta, hogy a kommunisták elvették a fiatalok elkövetkező húsz – vagy ki tudja hány – évét. A FIDESZ politikája ma, amelyet egyelőre (!) a CEU fenyegetése tetőz be, elveszi a fiatalok következő húsz – vagy ki tudja hány – évét.

A magyar – polgári, baloldali vagy liberális – fiatalok érdeke pedig az, hogy polgárosult Magyarországon éljenek, ahol lehetőségük van tudásuk és teljesítményük alapján dolgozni, és az ő szüleik, nagyszüleik pedig nem Skype-on keresztül látják felnőni saját unokáikat, dédunokáikat az elmúlt évtized kivándorlása miatt.

Aki e polgári jövőkép ellen munkálkodik – pláne külföldi érdekeknek megfelelve –, az hazaáruló.

A közel két évszázada indult polgárosodás Magyarországon a mai napig nem fejeződött be. Ezt a folyamatot sok – elsősorban XX. századi – tragikus történelmi fordulat akadályozta.

Említhetjük Trianont, amely ellehetetlenítette, hogy a Nagy- vagy más néven Ausztria-Magyarország gazdasági erejével, területi nagyságával vagy ásványkincseivel megfelelő mértékben részt vegyen az éppen aktuális ipari forradalomban, amely alapját jelentette volna a versenynek, a szabad piacnak, az erős kis- és közepes vállalkozásoknak, vagyis a polgárosodásnak. Ami még a „Boldog Békeidők” korában kapta a legnagyobb lendületet, azonban messze befejezetlen maradt.

E csökevényes vagy feudális polgárosodásnak jelentett máig ható mélyütést a II. világháború borzalma, amelynek megágyazó magyar politikai „elit” – mai, figyelemre méltó párhuzammal élve – a mindent elárasztó propagandájának is köszönhette, hogy ehhez komoly társadalmi bázist tudott csiholni.

Aztán a kommunista diktatúra negyven éve a magyar polgárosodás írmagját is kiirtotta, amelyen sajnos az 1956-os forradalom sem sokat tudott enyhíteni, merthogy az átlagon felüli problémamegoldással, magas intellektussal, vállalkozó szellemmel – igazi POLGÁRI erények (!) – rendelkező elődeink óriási hányada hagyta itt az országot, hogy aztán máshol valósítsa meg álmait, és járuljon hozzá az ottani polgári demokráciához.

Így érkeztünk meg 1990-hez, az ún. rendszerváltáshoz, amelyet sokan kritizálnak – joggal –, és megint mások hangsúlyozzák elvitathatatlan érdemeit (diktatúra helyett szabadság).

Azonban a magyar történelmi fejlődés szempontjából egyetlenegy kötelező feladata mindenképpen lett volna az új berendezkedésnek: hogy befejezze a több mint 150 éve húzódó polgárosodási folyamatot, amely együtt járt volna az erős középosztály megszületésével, a megkerülhetetlen és gazdaságilag független kis- és közepes vállalkozások kialakulásával és ennek eredményeképpen egy stabil demokrácia megteremtésével.

E polgárosodás befejezését – emberi számítás szerint – nem lehetett várni a kommunista utódpárttól és azok szövetségeseitől. Ezt minden valószínűség szerint egy rendszerváltó pártnak kellett volna elvégeznie. Erre a Fidesznek volt 2010-től kétharmados történelmi esélye, de ők inkább a – társadalomban kétség kívül jelen lévő – feudális reflexekkel folytattak és folytatnak interakciót, elárulva ezzel a rendszerváltás társadalmi céljait.

Most, a XXI. században, egészen pontosan 2017-ben egy modern, magas minőségű oktatásra lenne szükség a magyar polgárosodás folyamatának felpörgetéséhez, hogy a befejezéséről még ne is beszéljünk. Egy jó oktatás lenne képes visszaadni a mára teljesen elveszett társadalmi mobilitást, és felkészíteni a fiatalokat a negyedik és az ötödik ipari forradalom kihívásaira.

Ez történelmi esély, amelynek köszönhetően egy kis ország is sikeres lehet a globális kihívások között. Ma már nem szükséges nagy területtel vagy gazdag ásványkincsekkel rendelkeznünk ahhoz, hogy újra „nagyhatalom” legyünk. A XXI. század ipari forradalmai arra adnak lehetőséget, hogy ezt csupán a TUDÁSUNKKAL elérjük.

Képzeljék el – ha el nem is felejthetnénk –, valamennyire meghaladhatnánk mindezzel a XX. századi nemzeti tragédiáinkat. Visszaléphetnénk a világ nagyszínpadára.

Soros György ide, Soros György oda, a Közép-Európai Egyetem (CEU) mint az egyik legjobb magyar egyetem a hazai tudásbázis zászlóshajója. Tehát a helyzetéből adódóan nem kis mértékben járul(na) hozzá a XXI. századi felzárkózásunkhoz, azaz a magyar polgárosodáshoz.

Ezt (is) árulja el – figyelem (!): a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG.

Mert ez HAZAÁRULÁS, mégpedig polgári-konzervatív értelemben is az.

kezo

(a fenti írás a Roszatom támogatása nélkül jött létre)