Ön szerint eleget foglalkozik a jelenlegi kormány a nőkkel? Ön nyugdíjas Nagymamaként azt érzi, hogy munkájáért megbecsülik? És Ön, dolgozó Édesanya? Ön hogy érzi magát, amikor kezébe veszi a családi pótlékot, amely éppen, hogy egy nagybevásárlás árát fedezi?

Kedves Édesanyák, Nagymamák, Nők, akik Magyarországon éltek! Most felhívást intézek hozzátok! Ha kicsit is nyitott szemmel jártok, láthatjátok a Nagy Magyar Valóságot! Magyarország miniszterelnöke épp a napokban alázott meg Benneteket, amikor azt mondta, hogy veletek nem foglalkozik!
Mert akárhogy is számolgatom, egyszerűen azt látom, hogy a kormány lekezeli az édesanyákat, a nagymamákat, és arra sem törekszik, hogy a fiatal nőket megtartsa a hazának, a nemzetnek. Inkább megvonja a vállát, és elfordul tőlük. De mi meddig tűrjük ezt?

Drága Nagymama, Édesanya, leendő Anya! Vegyétek kezetekbe a sorsotokat, hiszen hamarosan döntenetek kell! Segítsetek, hogy segíthessünk, és végre a “nőügyek” is terítékre kerüljenek a parlamentben! A Polgári Magyarország nem bunkók gyülekezete! Gyertek, gondolkodjunk együtt, és gyújtsunk Világot a “honatyák” elsötétült, begyepesedett fejében!

Kálovics Enikő

Kedves Polgári Értelmiség!

Azért írom Neked soraimat, mert nem vagyok biztos benne, hogy – néhány marginális kivételtől eltekintve – látod a jeleket. Merthogy baj van.

Tudod, egyrészt szokták mondani, hogy a "történelem ismétli önmagát”, de azt is, hogy “nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”. Ezzel együtt én most úgy érzem, hogy a lényeget tekintve a történelem valóban ismételni látszik önmagát és sajnos – ha minden így marad – most egy olyan folyóba készülünk belelépni, amiben egyszer már mintha jártunk volna és – ugye, emlékszel – nem lett jó vége.

Azért nem lett jó vége, mert akkor is azt akarták velünk elhitetni, hogy ahhoz, hogy erős, fejlődő Magyarországot építsünk, először el kell takarítani bizonyos ellenségeket az útból.

De itt és most hadd essek túl alapvető, közös frusztrációnk megemlítésén: igen, igazad van, nagyon átvertek. Sőt, elárultak minket. Te is tudod, én is tudom.

Ha azon gondolkozol éppen, hogy láthattad volna-e, vagy látnod kellett volna-e már réges-régen ennek tömeges bizonyítékát, akkor az a válaszom, hogy kívülről nehezen. Alapvetően tehát nem Te vagy a hibás.

Eddig.

De ezentúl Te is az leszel, ugye, érzed? Ugye, érted?

Mára persze világos, hogy ez egy minimum tizenöt éve tartó szemfényvesztés és csak az utóbbi néhány évben vált teljesen egyértelművé: a polgári Magyarország csupán egy pőre politikai TERMÉK volt. Tudod, mint a Persil, a Coca-Cola vagy egy induló garázscég, amelyhez ha nem érkezik elég befektető és/vagy nincsen elég vásárlója, akkor egyszerűen stratégiát vált, és megint megpróbálja, hátha. Mintha mi sem történt volna, hiszen “az üzlet az üzlet”, és a cél: a piac letarolása. Kiderült, a mi esetünkben sincsenek kérem itt egyéb szempontok, csak a politikai piac Keynes-i értelmezése és elfoglalása.

Ja, hogy egyébként nehezebb lett volna az országot polgári irányba fordítani, ami később általános fejlődést, magas szintű oktatást, élhető egészségügyet, erős kis- és közepes vállalkozásokat, ezáltal valódi(bb) demokráciát eredményez? Ezzel szemben könnyebb volt a kádári reflexeket nemhogy életben tartani, hanem egyenesen felerősíteni?! És ez az a bizonyos “zsenialitás”, amit egyesek a Főnök környezetéből szoktak emlegetni???

Kedves Polgári Értelmiség, Drága Barátom!

A válasz sajnos – Te is láthatod a fentieket támogató események sorjázását – egy nagy meztelen IGEN.

De szerinted ezt egy országgal meg lehet tenni? Magyarországgal is? A hazánkkal? És mi hagyjuk ezt?

Gyorsan hozzáteszem: ezt az átverést nem Soros György, nem az utódpárti baloldal és nem is a régen kimúlt SZDSZ tervelte ki és hajtotta végre ellenünk, hanem a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG. Még egyszer leírom, ha nem haragszol: a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG.

Az a párt, amelybe mindannyian azt láttuk bele, hogy egyedül ő lesz képes polgári Magyarországot teremteni, ahol így egyszerűen: érdemes élni, vagy ha tetszik, élni érdemes.

Tudom, hogy majd’ mindenki közülünk egy olyan rendszerváltásban hitt, amely megteremti Magyarországon is a nyugatos polgárosodás feltételeit és az ezzel mintegy természetszerűleg együtt járó életszínvonalat. Ezzel az ún. polgárosodással egyébként közel kétszáz éve próbálkozunk. Itt lett volna az alkalom, hogy befejezzük. Igen, az európai uniós támogatásoknak is köszönhetően, amely évente legalább két egységnyi Marshall-tervnek felel meg. Most még.

De mivel ezt a polgárosodásos víziót eddig az Istennek sem sikerült valóra váltani – vagy ami csendben jegyzem meg, inkább a politikusaink képességeit haladja meg –, nos ezért inkább ellenségeket kerestetnek és találtatnak velünk, akiknek az ármánykodására, összeesküvésére rá lehet fogni sikertelenségünket.

Tudod, Kedves Polgári Értelmiség vagy inkább Középosztály, vagy hogyan is nevezzelek, én most nem is akarok teljesen konkrét történelmi példákat hozni – tudom szégyenlős vagy, meg itt a kognitív disszonancia is persze –, hogy mikor volt a nem túl távoli múltban olyan helyzet, amikor ellenségeket kerestünk, találtunk és… …most folytassam? Tudom azt is, hogy úgy gondolod, igen, de a kommunisták negyven éve, meg a kitelepítések, meg elvették a nagyapáék vagyonát, az apám meg nem mehetett egyetemre és…

ÉS?

Most akkor már mindig így lesz?

Örökké ezeket fogjuk egymás szemébe vágni, megnyugtatva a lelkiismeretünket?

Szerinted ebből születik majd a polgári Magyarország, ami amúgy mindannyiunk érdeke?

Tudom, hogy TE is tudod, hogy nem.

Egy XXI. században versenyképes Magyarország alkalmazkodik a változásokhoz, felkészült és – ahol kell – együttműködik a világgal. Hazaszerető, sikeres, mert elsősorban a tudásra és a teljesítményre építi társadalmát, illetve gazdaságát. Végül nyugatos és európai, mert a helyünk Európában és nem Ázsiában van.

Ehhez, Kedves Polgári Értelmiség, most TE is kellesz.

Sőt, tudod mit: csak TE kellesz hozzá!

Először is be kell látnunk együtt és külön-külön is, hogy a polgári Magyarországot nem azok fogják elhozni, akikben hittünk. Ezért meg kell vonnunk tőlük a bizalmunkat. Nemcsak a bal-, hanem a polgári oldalon is elitváltásra van szükség. És ez, Nélküled, Kedves Polgári Értelmiség, nem fog menni.

Mindenhol a világon, ahol a – Magyarországnak igenis kedvező – tudásalapú társadalmi berendezkedéseket veszélyezteti a populizmus, döntő lesz, hogy a polgári-konzervatív értelmiség beáll-e a populista politikusok mögé, vagy a valódi nemzeti érdeket felismerve inkább kihátrál onnan.

Drága Barátom, Kedves Polgári Értelmiség!

Bevallom, mindig élveztem a társaságodat, és tudom, tudom: megvezettek minket, de e történelmi pillanatban most miénk a felelősség. Nélkülünk, a Polgári Értelmiség támogatása nélkül a magyar populizmus sem fog túlélni.

Légy bátor és cselekedj, megakadályozva ezzel egy újabb történelmi katasztrófát!

De, ugye, látod a jeleket?

kezo

Az orbáni gazdaságpolitika tovább fogja távolítani Magyarországot mind a nyugat-európai, mind pedig a szomszédos, egykor hasonló fejlettségű országoktól. Anamnézis.

„Magyarország erősödik” és „Magyarország jobban teljesít”.

Kihez, mihez képest?

Csak a törzsi Fidesz-szavazók azok, akiknek szívét büszkeség járja át, ha magukba engedik ezeket a propagandamaszlagokat. Ők órákig tudnák sorolni a világraszóló eredményeket, amelyeket – a szeretett vezető tehetségének hála – a kormány (EU-s pénzből) elért: díszes terek, stadionok, teljes foglalkoztatás, alacsony infláció, száguldó gazdaság, élenjáró GDP-növekedés.

Egy közéleti személy mondatait látom igazolódni a legjobban, aki azt mondta: „A rendszerváltáskor még Csehszlovákiával és Lengyelországgal versenyeztünk, ma már Romániával és Bulgáriával – azt is egyre kisebb sikerrel.” A magukért beszélő gazdasági növekedési statisztikai számok mellett, amelyek egyértelműen bizonyítják hazánk lemaradását, a magyar utazónak elszorul a szíve, ha ellátogat Krakkóba, Pozsonyba, Prágába vagy a környékükre. Nem, Magyoroszág nem teljesít jobban ezekhez az országokhoz képest. És a legszomorúbb, hogy a távolság egyre nő. Az orbáni gazdaságpolitika az EU-s pénzek esztelen felhasználásával eljátssza a történelmi lehetőséget.

Diagnózis (Nagyiparosodás és államosítás)

Hazánk jelenlegi tehetséges vezetői egyenesen az egyetem padjai közül kerültek politikai pályára. Nem hiszem, hogy messze járok a valóságtól, ha úgy gondolom, nem túl sok időt töltöttek el sem a szocialista, sem pedig a legújabb kori kapitalista világ forgó fogaskerekei között. Nem hiszem, hogy valaha is felkeltek hajnali 5-kor, hogy 6 órakor már építsék az aktuális izmust. Látják-e vajon, hogy az ország megélhetését, fejlődését biztosító kis, közepes vagy óriás cégek, kicsi családi vállalkozások vagy mezőgazdasági termelőegységek hogyan működnek? Honnan tudják, hogy mitől lesznek ezek sikeresebbek, ezáltal az ország is eredményesebb?

Hogyne tudnák? Béla bácsi, aki nagyon sikeres újkori vállalkozó, megmondta a Kedves Vezetőnek egy kolbászfesztiválon, hogy mitől lesz jobb az országnak. Ebből kiindulva jól látható, hogy a dinamikus gazdasági fejlődés biztosított lesz, mert az új hazai nagyiparos-szupergazdag réteg (néhány család) sokkal jobban fog működni azokon a területeken, ahonnan a külföldi cégeket kitúrták. Legyen hazai tulajdonban az, ami csak lehet! És legyen csak egy-két hazai család, amely mindent visz!

Na, már most ezzel az a probléma, hogy ezeknek a gomba módra szaporodó királyi cégeknek a versenyképességét annyiban hasonlíthatjuk egy korszerű, a világpiacon sikeres nemzetközi céghez, mint egy zsíros házikoszton kitartott elhízott házikutyát egy vadonélő farkashoz. Nincs itt gond, ezek a királyi cégek sikeresek lesznek, mert mindig fognak kapni jó kis munkát, jó nagy nyereségtartalommal. A többi kutya meg dögöljön meg, vagy megveszik kilóra a nagyiparos család számára. Ez csak az első lépés, mondhatja a végletekig jóhiszemű (naiv) hozzászóló. Majd bekapcsolódnak a nemzetközi munkamegosztásba, és erősek, versenyképesek lesznek.

Sajnos ez nem így lesz. Volt szerencsém reszt venni olyan üzleti megbeszélésen, ahol ezeknek a sikeres hazai cégeknek ajánlottak lehetőségeket a keleti nyitás által feltárt vadászmezőkön. Mondanom sem kell, hogy eszük ágában sincs kitenni a lábukat az országból, amikor itt a munka biztosított, és ha nem jönnének ki a pénzből, sebaj, majd megemelik a projekt költségét. Lehet egy-két milliárddal hosszabb? Kis kockázat – nagy haszon. Olyan motivált cég, amely nem a „királyi család” tulajdona, vagy elkötelezettje, már alig van. Vagy tönkrement, vagy megvették „jó áron”.

Nem lehet mindent lenyúlni (de törekednek rá)! A nagyiparos tulajdon mellett létre kell hozni nagy állami cégeket (nulla saját kockázat + maximális nyereség = bingó). Aki egy kicsit is a munka közelében élt a szocializmusban, az pontosan ismeri ezeknek a cégeknek a működését. Az ilyen állami cégek miatt jutott a szocializmus gazdasága oda, ahova. Először is a vezető kinevezésének semmi köze sincs a rátermettséghez, tehetséghez. Ami számít: a lojalitás, párthűség (haver), megbízhatóság. Utána jönnek a beprotezsált titkárnők, feleségek, rokonok meg ismerősök. Jó sokan. Elbírja a cég. A lényeg, hogy minden befolyásos elvtárs (haver), aki árthat vagy használhat, elégedett legyen. Kit érdekel az év végi veszteség, amikor mindenki boldog? Majd állam bácsi megtol egy kis támogatással; vagy felemeljük az árakat, és kussolunk a negatív rezsicsökkentésről. Az újkori állami cégeknél nem feledkezhetünk meg arról, hogy jó kis pénzköltésre, vásárlásra lehet rávenni azokat. Reklámozza pl. azt, hogy ha szomjasak vagyunk, akkor igyunk vizet. Hogy ez hülyeség? Nem az, mert Karcsi bácsi reklámvállalkozása ki tudja vinni a pénzt a cégből. Ha valami tényleg hasznosra akarnak költeni, ne legyen kétségünk afelől, hogy csakis haveri cég rúghat labdába, és érdekes módon jóval drágábban, mintha valódi verseny lenne. Az országos méretű mutyijátékról, a TAO-pénzek osztogatásáról és zsebbe visszaosztogatásáról szintén tanulmányokat lehetne írni.

Mindkét esetben a kórokozó ugyanaz: a korrupció. A vírus megrontja a hatékonyságot. A gyengülő hatékonyság meg tovább rontja a beteg állapotát.

Hatékonyság: micsoda értelmiségi duma! Ilyen szót Németh Szilárd soha nem venne a szájára. Ne etessük ezzel a zembereket! Sajnos a kerítésen kívül, ahová a zsíros kutyánk fél kimenni, pont ettől olyan sikeresek és életrevalók a farkasok. Megtanulták, mi az a hatékonyság. Gazdasági nyelvre lefordítva: a világpiacon lévő cégek tudják, hogy csak akkor lehet túlélni, jobban élni: ha folyamatosan fejlődnek, ha tudják csökkenteni költségeiket, ezzel jobb áron adni azt a minőséget, vagy jobbat, mint a versenytársak. A hatékonyság növelése versenyképesebbé tesz. Nem mondom, hogy nincs szükség személyes kapcsolatépítésre egy-egy munka megszerzéséhez, de ha egy cég nem hatékony, versenyképes, akkor nehezen tudja kitenni a lábát a világpiacra.

Miért kellene kitenni a lábukat? Van itthon munka bőven! Majd kitalálnak nagy projekteket, pl. olimpia, világbajnokságok meg nagy állami beruházások. Csak az a baj, hogy ezek a házi megrendelések egyáltalán nem javítják a cégek hatékonyságát, versenyképességét. Nem fogunk jobban élni tőle, mert azt a pénzt, amit a rossz hatékonyságra (vagy egyszerűen a pénzkivételre) fizetünk ki, az hiányozni fog máshonnan.

Attól, hogy 10 ember közmunkában vizet gereblyézik, és elértük a teljes foglalkoztatottságot, a közös bevételünk nem lesz több. A hatékonyság leromlott.

Rossz érzésem van. Nem bízom abban, hogy ez a mostani garnitúra képes lenne ezeket a folyamatokat megállítani, és a hatékonyság, versenyképesség-javítást előtérbe állítani. Pont ellenkező irányba száguldunk.

Ernő, Polgári Világ

„...eltekintve a csatornától, gyógyászattól,

 oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól,

 vízvezeték-hálózattól, mit tettek a rómaiak értünk?”

Monty Python: Brian élete

A Monty Python után szabadon: mit adtak nekünk, magyaroknak a rómaiak? Minimum Pannónia szellemi és kulturális örökségét. De mit is adott nekünk az Európai Unió, és ezért cserébe mit kért?

Nos, amit adott, az éves szinten a magyar EU-s befizetések levonása után a magyar GDP átlagosan 3%-a. Ez az az összeg, éves szinte 1000 milliárd forint, amit – kvázi – ajándékként kapunk (mások szerint persze jár nekünk) minden évben. Bár az EU-s támogatások nagy részét túlárazott és/vagy értelmetlen projektekre költik, azért ebből a bődületesen nagy összegből mindent szerencsére nem sikerült ellopni, így a 2010-től terjedő időszak GDP-növekedésének körülbelül a feléért: 4–4,5%-ért az EU a felelős!

Többek között ezekből a pénzekből fejlesztettük a jövőt, 2013-ig az állami beruházások 97 %-át uniós társfinanszírozással építettük. Tehát az autópályák, utak, az oktatásfejlesztés, egészségügyi rendszer fejlesztése stb., minden de tényleg minden az Unió pénzéből épült. Nem a mi, hanem a német, osztrák, holland stb. polgárok adójából.

De hogy miért „fizet a Nyugat”? Sokan azt mondják, hogy az EU piacot vett, és neki megéri ezért ezt a pénzt minden évben beletolni a magyar gazdaságba. Azt azért elárulhatná valaki, hogy a rendszerváltás után az államcsőd határán egyensúlyozó régióban, mégis, ki a fene akart volna beruházni? Talán a szovjetek?

Mikor a hidegháború véget ért, és az oroszok kivonultak a régióból, a Nyugat egyértelmű győzelmet aratott. Volt ahol békésebb, volt ahol véresebb volt a rendszerváltás, de vitathatatlanul megtörtént. A magyar társadalom döntő többsége a nyugati Európához szeretett volna csatlakozni. A szabad oktatáshoz, a piacgazdasághoz, a jóléthez.

Európa nyugati része pedig nem akart többet háborút. Ezért adtak pénzt, ezért engedtek be minket az EU-ba, és ezért támogatták és támogatják ma is az európai értékek beágyazódását a magyar társadalomba. Lehet persze sorosozni meg brüsszelezni, de engem személy szerint jobban aggaszt az, hogy míg az EU-s pénzek sorsát – hacsak a magyar állam ezt meg nem akadályozza – bármikor nyomon tudom követni, sőt, amíg Soros György is teljesen átlátható módon, alapítványokon és társadalmi szervezeteken keresztül finanszíroz olyan szervezeteket, amelyek demokratikus értékekért küzdenek, addig az oroszok által finanszírozott projekteket egyből 30-50 évre titkosítják.

Kérdem én, akkor kinek van itt titkolnivalója?

Az EU rengeteg mindent adott nekünk. Magyar emberként megnyugtató és jó érzés az, hogy a történelmi Magyarország döntő részét be tudom járni útlevél nélkül: hogy látok ezeken a helyeken magyar nyelvű táblákat, hogy tudok nyugatra utazni, és nem kell az 50 dolláron felül zugárusoktól valutát venni. És hogy a gyerekeink bármelyik egyetemre mehetnek tanulni. Nemcsak innen keletre, hanem nyugatra is. Hogy nem kell öt évet autóra várnom… Rengeteg mindent fel tudnék még sorolni, de szerintem mindenki tudja, hogy miről beszélek.

És mit vár ezért az EU? Szólásszabadságot, társadalmi egyenlőséget és európai tudatot.

Persze a választás a mi kezünkben van, még mindig nyithatunk kelet felé… de az kinek jó?

Mi, a Polgári Világban a nyugati értékekben hiszünk. Nem azért, mert onnan jön a pénz, hanem mert a nyugati típusú társadalom adja meg azokat a garanciákat, amelyek fontosak nekünk. Éltünk 40 évet a keleti Európában, és nem akarunk visszamenni!

 Polgári Világ

Sosem akartam elhagyni a hazámat, pláne azért nem, hogy külföldön munkát vállaljak. Persze, világot látni én is szeretek, de azért a hazai föld illata sokkal vonzóbb, mint az idegen terep, amit kényszerből választ az ember. Mert a 21. századi magyar igazság az, hogyha valaki tisztességes megélhetést szeretne magának, annak az autópálya mutat utat, hiszen Magyarországon nem kap annyi bért, amennyiből egy új hűtőszekrényre vagy egy jobb kerékpárra futná.

Minden egyes évvel egyre inkább csökken a munkaerő-utánpótlás, mely már most jelentős szakemberhiányt generál bizonyos területeken. Azonban a kormány nem tesz semmit! Mert a FIDESZ-KDNP szerint a gazdaság egyre csak nő, az emberek pedig elégedettek, mert nő a tanári, az ápolói bér, és egyre inkább gyarapszik a foglalkoztatottság. Persze, csak éppen a közmunkások halnak éhen, akikkel sikerült betömni a munkanélküliség okozta lyukakat.

A kivándorlók főleg a szakmunkások és diplomások, akik jórészt fiatalok. Azonban, ha az elvándorlás tovább nő, kérdéses, lesz-e itthon elég adófizető, aki eltartja az államot. A többség hajadon vagy nőtlen, azaz még családalapítás előtt állnak, és nem valószínű, hogy visszajönnek, hogy itthon szánják rá magukat a magyar nemzet létszámának növelésére. A legriasztóbb az egészben azonban az, hogy egyre többen már a gimnázium, illetve az egyetemi alapképzés után lépnek le úgy, hogy külföldi felsőoktatásban szereznek diplomát. Ezek a fiatalok jellemzően elit gimnáziumokban végeznek, kimagasló tanulmányi eredményűek, és átlagon felüli családokból származnak, tehát a külföldi egyetemek is szívesen fogadják őket. Ők pedig szívesebben tanulnak egy nyugatias, nem hanyatló országban, ahol végezve tanulmányaikkal versenyképes állásra tesznek szert, jutalmul pedig tisztességes bér és juttatás vár rájuk.

De kérdem én, mi itthon nem azért dolgozunk, hogy eltartsuk magunkat és a családunkat? Nem ez lenne az evidens? Mindeközben a magyar politikai elit azt sem tudja, hogy hova menekítse a milliárdjait. Beszélhetünk itt Orbán Viktor Várba költözéséről, Kövér László kétmilliárd forintos „brand new” otthonáról, vagy éppen nemzetünk legsikeresebb gázszerelőjéről, aki szabadidejében jachtokat vásárol, és az óceán közepéről röhög az arcunkba egy titokban készült „lesifotón”. Gondoljunk csak bele, mennyivel más lenne minden, ha a zsebünkből ellopott pénzt a kormány egy jobb Nemzeti alaptantervre, tanárképzésre, ápolókra, tisztességes bérekre, magyar vállalkozások támogatására vagy – valóban törődve a NŐÜGYEKKEL – például az Isztambuli Egyezmény betartatására fordítaná!

Figyelem! 2018 ezért is lesz kulcsfontosságú év, hiszen ekkor áll vagy bukik minden. Mivel fogjuk pótolni azt a 600 ezer fiatalt, akik már itt hagyták Magyarországot? Külföldi munkavállalókkal? Ha mindenki elmegy, ki marad itt? Ki fog dolgozni, ki fizeti a járulékokat, amiből majd a jövőbeni nyugdíjasokat kellene eltartani?

A változás elkezdődött! Légy te is a Polgári Világ része! Csatlakozz hozzánk és gondolkodj Velünk! 

Kálovics Enikő

Nem ismerem Szemerkényi Rékát. Sajtónyilatkozatai alapján nem gondolom, hogy Magyarország külpolitikai érdekeit szolgálta volna a tevékenysége. Egyedül Orbán Viktor érdekeinek képviselete vezette, miközben a magyar miniszterelnök már régóta a magyar érdekek legnagyobb ellensége. Szemerkényi Réka tehát washingtoni magyar nagykövetként nem írta be magát a történelembe. Ennek ellenére a leghatározottabban ki kell állni mellette mindazoknak, akik ebben a lassan orosz provinciává züllő országban legalább az európai civilizáció minimumát szeretnék megőrizni.

Azzal ugyanis, hogy a magyar miniszterelnök a nagykövet leváltásáról szóló hírre akként reagált, hogy "nőügyekkel nem foglalkozom", egyszerűen leszajházta a nagykövet asszonyt. Azt mondta ezzel, hogy a külügyminiszter nőügyei nem tartoznak rá. Mintha Szemerkényi Réka Szijjártó Péter nőcskéje lett volna, így az, hogy miként bánik vele az egyéjszakás kaland után, na az nem a miniszterelnök dolga.

Ha mindez egy kisvárosi szakmunkásképző lábszagú tornatermében hangzott volna el egy mosdatlan szájú kamasztól, ez akkor is égbekiáltó tahóság lett volna, amire egy ép erkölcsi érzékű tornatanár visszakézből vágta volna pofon a hencegőt. De a Fideszben ez nem számít bunkóságnak, hanem ez (miként a korrupció is) politikájuk lényege. A vakkomondoros Balogh képviselő nem a nyomban kiközösített pária, hanem a menőcsávó, aki jól helyre tette a kis hülye luvnyát, aki nem tudta, hogy hol a helye. De most már tudja, vissza is vonta a feljelentést. Ahol a képviselők fiatalabb korukban bordélyba jártak, és egy fél város röhögött azon, hogy kellett őket egy rendőrségi razzia során a hátsó kijáraton kimenteni az újságírók elől. Ahol sem a pártban, sem a parlamentben, sem a kormányban nem kell nő, még biodíszletnek se, mert a Fidesz a fehér keresztény férfiak klubja. Ahol maguk közt böföghetnek, csámcsoghatnak, szellenthetnek és szotyolázhatnak. Intellektuálisan és fizikai valóságukban is. Mert az ő felvilágosodás előtti világképük szerint a nők a konyhába vagy a kuplerájba valók. Ezzel bőven alulmúlják még az egyébként szintén nem túl szofisztikált látásmódú Jobbikot is, ahol fiatal, kisgyerekes nők komoly politikai karriert érhetnek el (ez még akkor is figyelemre méltó, ha tartalmilag a képviselőnővel nem lehet egyetérteni). Nincs mögötte sem stratégia, de még csak taktika sem, egyszerű, kendőzetlen megjelenése a végtelenül primitív valóságnak.

Szegény Szemerkényi Réka most ébredhet rá, kit is szolgált olyan lelkiismeretesen. Politikai pályája a meg nem szervezett Orbán–Trump-találkozó miatt, úgy tűnik, véget ért. Lesz tehát ideje azon gondolkodni, jó politikai családot választott-e magának, ahol az ő megítélése nagykövetként sem más, mint egy nőügy szereplőjéé.  Viszont mindenki más, aki jobboldali vagy polgári nőként 2018-ban a szavazólapját a kezébe veszi, gondoljon Szemerkényi Rékára! És semmiképpen sem szavazzon a Fideszre! 

Most pedig álljon ki a volt nagykövet mellett! A magyar állam képviselőjének méltóságáért – a saját méltósága védelme érdekében.

 Polgári Világ

Az új Nat-elképzelés, amelynek a megvalósítási lépéseit még nem látjuk, a régihez képest frissítőbb gondolatokat hordoz. A Prof. dr. Csépe Valéria által készített dokumentum elvárásként fogalmazza meg a rugalmas alapdokumentumok létét, a digitális írástudás szükségességét, a társadalmi hátrányok leküzdését. De maga az elvárás vajon elég-e az oktatás megreformáláshoz, elég-e ahhoz, hogy gyermekeink versenyképes, a XXI. század követelményeinek megfelelő tudást szerezzenek?

Véleményünk szerint önmagában a Nat megújítása nem oldja meg a mai magyar oktatás alapproblémáit. Miért? Az oktatás rendszerét ugyanis nem lehet megváltoztatni egy maximum 10 évre szóló alapdokumentummal. Mert ez egy olyan rendszer, amelyben rövid-, közép- és hosszútávú elképzelések szükségesek. A rövid távú tervnek tartalmaznia kell az azonnal megoldható és megoldandó feladatokat, középtávú elképzelések azokra vonatkoznak, akik a közoktatási rendszer első éveit tapossák, vagy hamarosan bekerülnek a rendszerbe (ez cirka 5-10 év), hosszútávon (30 év) pedig közmegyegyezés alapján a teljes struktúrát meg kell változtatni ahhoz, hogy a társadalmi mobilitás megteremtésével megerősítsük a kis- és közepes vállalkozásokat. Ez eredményezi a középosztály megerősödését és a polgárosodás 200 éve vágyott befejezését. Ez a Polgári Világ jövőképe.

A FIDESZ ezzel szemben gyáva. Csak a saját politikai hasznát nézi, és retteg a 2018-as választásoktól: fél, hogy az általuk annyira hangoztatott legitim megmérettetésen alulmaradnak. Ezért be akarják biztosítani a hatalmukat: lózungokkal nyomják tele az emberek fejét: lásd a tavalyi „oktatási reformot”, amellyel lényegileg beismerték, hogy megbukott a hoffmanni oktatáspolitika. El kell tüntetni minden értelmes gondolatot, mindenkit, aki fel tudja emelni a szavát az autokrácia kiépítése ellen. Nem számít itt már se tüntetés, se Isten, se ember. A Nat-koncepció is gumicsont: a NER megmaradt részeit konzerválja: jön is meg nem is, ad is ajándékot meg nem is – mint a bíró okos leánya.

De nézzük, mit is tartalmaz még a pedagógiai koncepció!

1. A nevelési célok, feladatok között kiemelten szerepel a mindennapos testnevelés és a művészettel és művészetre nevelés, kiemelten az ének és zene.

Pozitívan értékelhetjük, hogy gyermekeink a testi fejlődésük és egészségük megőrzése érdekében mindennap mozogjanak. Ennek azonban a mai napig nincsenek meg a feltételei, és nem is nagyon látszik, hogyan is kívánja a kormányzat ezt a problémát megoldani. A lépcsőn, folyosón, vagy tanteremben tartott (elméleti testnevelés!) tanóra semmiképp nem éri el a diákoknál a mozgás megkedvelését, de még azt a célt sem, hogy legalább 45 percig az adott napon is mozogjon. A mindennapos testnevelésnek nincsenek meg a feltételei és bármennyire is vártuk, hogy majd egyszer csak a feltételek is megteremtődnek, ennek semmi nyoma (a sok stadiont sem lehet testnevelés órára használni.) Blöff, blöff, blöff.

A művészeti nevelés fontos. A jobb agyfélteke dolgozik, fejlesztjük a szépérzéket, a finom motorikát, összességében a kulturális kompetenciát. De mégis: mi emeli az ének-zenét a többi művészet fölé? Mi van azzal, akinek nincs hallása, mint pl. Balog Zoltánnak? Ő legalább szeret énekelni. De mi van azzal, aki nem? Erőltetjük? Ha pl. ügyes szobrász lenne, lekötjük a kezét, és szétfeszítjük a száját? Egyébként a zenetanítás feltételei sem adottak az magyar iskolában. Mennyi hangszerrel rendelkezik egy átlagos magyar iskola? Hány gyermek kezébe kerülhet hangszer, hogy azon esetleg meg is tanuljon játszani? Vagy elégedjünk meg azzal, hogy az énekóra keretében meghallgatják (ha van min) klasszikusokat, és elénekelnek egy-két népdalt? Ennél többre jelenleg nincs mód az ének-zene órák keretében.

2. A nevelési célok, feladatok között kiemelten szerepel az etika vagy hit- és erkölcstan. Véleményünk szerint a hittan továbbra is magánügy, az iskolán kívül mindenki eddig is eljárhatott a saját maga választott vallási órákra. Ugyanakkor ezek az órák különbséget tesznek a gyermekek között az iskolán belül. Emelik az óraszámot, amely csökkentése igazán szükséges lenne.
3. Az új alaptanterv legfőbb szempontjai között szerepel, hogy a megújítás legfőbb célja csak az lehet, hogy az oktatás rugalmas, tanulóra fókuszáló, s egyszerre versenyképes, értékközvetítő és méltányos legyen. Nagyon szép gondolat, de roppantul érdekelne, hogy a „tanulóra fókuszáló” oktatás mit is jelent a professzor asszonynak. Persze kifejti, hogy fontos lenne az, hogy melyik életkorban, mit, mennyit és milyen mélységben kell tanítani, de ez a kifejtés elég-e? Beszél a méltányosságról, amely szerint a lemaradók és a tehetségesek nevelési feladatainak meghatározását szorgalmazza, de ez a beszéd elég-e? Kiemeli az alapozó szakasz fontosságát, de ez a kiemelés elég-e?

Igen, mindez fontos, de nem elég. Nem elég az alapozó szakaszra koncentrálni, mert a szövegértési és matematikai kompetenciák fejlesztésének 12 évig szerepelnie kell a közoktatásban. Máshol is megfigyelhető a szövegben, hogy Professzor Asszony nagyon nagy hangsúlyt helyez az általános iskola első négy évében az alapkompetenciák kialakítására. De szinte semmi szó nem esik a második négy évről. Mintha a felső tagozatban ugyanolyan ismeretszerzési folyamatokra lenne szükség, mint ami ma van. Pedig a kompetenciák fejlesztése ezekben az években sem állhat le. A tanulmány szerint a tananyag csökkentés megvalósítása lehetetlen, a tananyagot (itt nem az ismeretek halmazát érti ???) súlyozni kell (valószínűleg egyes szakterületek óraszámcsökkenésével jár együtt). Ennek kifejtését egyelőre aligha ismerjük.

Igaza van. Nem tananyag-csökkentésre van szükség. De nem is súlyozásra. El kellene szakadnia végre az avítt tantárgyakba rendezett diszciplináris gondolkodástól! Az élet ugyanis nem ilyen. Ahhoz, hogy beérjek a munkahelyemre egyszerre van szükség a kémiai, a fizikai, a grammatikai, a KRESZ, a társadalmi stb. ismereteim alkalmazására, a kialakult problémahelyzetek megoldására. Nem lexikonokat nevelünk, nem az életre készítjük föl őket, hanem ők már élnek. Nem robotokat programozunk, hanem embereket segítünk abban, hogy boldog életet élhessenek. Komplex kompetenciákkal kell felvérteznünk őket, hogy ne alattvalók legyenek, hanem szeressenek, vállalkozzanak, ezzel együtt boldoguljanak, kreatívak legyenek, és merjenek, tudjanak változtatni, ha szükséges. Ezt az új Nat-koncepció sem adja meg nekik. Ugyan kérem! A XXI. században még mindig tantárgyakról és kereszttantervekről beszélünk??

A lemaradókkal és a tehetségesekkel történő külön foglalkozás alapvető követelmény minden oktatási rendszerrel szemben. Ezen a téren sem dicsekedhet sok sikerrel a magyar oktatási rendszer, különösen a lemaradók, a lemorzsolódással veszélyeztetettekkel kapcsolatban. Milyen lépésekre készül a kormányzat ezzel kapcsolatban? Milyen mértékben kívánja megnövelni a megfelelő szakemberek létszámát? Mennyire kívánja lecsökkenteni az osztályok létszámát és a pedagógusok óraszámát, hogy a tanárok hatékonyabban tudjanak ezekkel a diákokkal is foglalkozni? Egyelőre nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a terület is többletköltséget jelent.

4. A szerző kifejti, hogy a pedagógusképzés és az oktatás szükséges eszközrendszere fontos feltételrendszerek. Egyetértünk. Hogyan és miből? Milyen módosítások szükségesek a pedagógusképzésben? Milyen mértékben biztosítják az eszközrendszert?

A pedagógusok továbbképzésének átgondolását vetíti előre. Nagyszerű, szükség lenne rá.

Hogyan történik a megvalósítása? Milyen finanszírozást adnak mellé?

Amíg csak látszatszűrés van a pedagógiai pályán (konkrét információkkal rendelkezünk arról, hogy egyes egyetemek vezetői félve az esetleges perektől minden jelentkezőt alkalmasnak találnak a pedagógiai pályára), amíg nem ígérnek versenyképes fizetést a pedagógusjelölteknek azért, hogy azok az emberek tanítsák gyermekeinket, akik a legeslegjobbak a pályán, addig nem remélhetünk sokat. És félő, hogy ez nem Csépe Valérián fog múlni.

5. A koncepció külön fogalmazza meg a különleges bánásmódot igénylők alap- és kerettanterveinek szükségességét. A mellékelt ábrán aligha vehető ki, hogy átjárhatóság igénye megjelenne a rendszerek között. Pedig, ha egy gyermek az egyik időszakban más oktatási formát igényel, mint társai, lehet, hogy a másik időszakban már visszahelyezhető lenne korábbi csoportjába. A tervezetben erről szó sincs. Napjainkban nagyon gyenge a különleges bánásmódot igénylő tanulók ellátása, sem intézmények, sem szakemberek nem állnak rendelkezésre a megfelelő mértékben.

Összességében az új Nat pedagógiai koncepciójáról elmondható, hogy a mai magyar oktatás súlyos sarokköveit felismeri, de teszi ezt a teljesség igénye nélkül. Elképzelései azonban elnagyoltak, önmagában a problémát nem megoldó víziók. A kiemelt területek önmagukban nem tudják lényegesen megváltoztatni az oktatás színvonalát. A valódi változáshoz struktúraváltás szükséges: az egész közoktatás rendszerét egységes egészként kellene kezelni. Az oktatás három alappilléren nyugszik: a gyermeken, a szülőn és a pedagóguson. E három szereplő szerződése a nevelési-oktatási folyamat. A gyermek áll a középpontban, de a másik két szereplő személyisége is feltétele a sikernek. Ezért is találjuk abszurdnak, hogy a tartalomhoz módszertant is rendelne a kerettantervekben. Ez idegen a műfajtól. Mindhárom oldalt: szülőit, diákot, pedagógusit minden oldalról erősíteni kell. Ez egyáltalán nem jelenik meg a Curriculum koncepciójában. Nagy kérdés a megjelölt célok kivitelezése, nagy kérdés az oktatás finanszírozása. Az oktatás radikális és hatékony megváltoztatásához pénz kell. Ameddig ezt a tényt a kormányzat nem veszi tudomásul, és nem adja meg az oktatásnak azt a forrásmennyiséget, amire szüksége van, addig esély sincs a magyar oktatás felemelkedésére. Esélye sincs gyermekeinknek, hogy a XXI. század kihívásaira reagálni tudó, tudásában versenyképes, innovatív felnőttekké váljanak.

Kovács Ágnes Lilla és Pukli István

A Közép-Európai Egyetem (CEU) vegzálásával Orbán Viktor végleg átlépte a Rubicont. És ez nem csupán a szocialista vagy liberális emberek Rubiconja, ez a polgári-konzervatív értékrendűek Rubiconja is: azaz egy „össznemzeti” Rubicon.

Magyarország jelenlegi kormánya a CEU ellehetetlenítésének kísérletével természetesen nem Soros György jövőjét veszélyezteti, hanem a magyar minőségi oktatást, áttételesen a magyar emberek nyugati felzárkózásba vetetett örökös hitét, és egyben azt a rendszerváltó közösségi döntésünket árulja el, hogy egyszer s mindenkorra végleg megszabadulunk a szovjet rabigától.

Aki e közmegegyezés ellen tesz, az hazaáruló.

1989-ben, Nagy Imre 1956-os miniszterelnök újratemetésén Orbán Viktor azt mondta, hogy a kommunisták elvették a fiatalok elkövetkező húsz – vagy ki tudja hány – évét. A FIDESZ politikája ma, amelyet egyelőre (!) a CEU fenyegetése tetőz be, elveszi a fiatalok következő húsz – vagy ki tudja hány – évét.

A magyar – polgári, baloldali vagy liberális – fiatalok érdeke pedig az, hogy polgárosult Magyarországon éljenek, ahol lehetőségük van tudásuk és teljesítményük alapján dolgozni, és az ő szüleik, nagyszüleik pedig nem Skype-on keresztül látják felnőni saját unokáikat, dédunokáikat az elmúlt évtized kivándorlása miatt.

Aki e polgári jövőkép ellen munkálkodik – pláne külföldi érdekeknek megfelelve –, az hazaáruló.

A közel két évszázada indult polgárosodás Magyarországon a mai napig nem fejeződött be. Ezt a folyamatot sok – elsősorban XX. századi – tragikus történelmi fordulat akadályozta.

Említhetjük Trianont, amely ellehetetlenítette, hogy a Nagy- vagy más néven Ausztria-Magyarország gazdasági erejével, területi nagyságával vagy ásványkincseivel megfelelő mértékben részt vegyen az éppen aktuális ipari forradalomban, amely alapját jelentette volna a versenynek, a szabad piacnak, az erős kis- és közepes vállalkozásoknak, vagyis a polgárosodásnak. Ami még a „Boldog Békeidők” korában kapta a legnagyobb lendületet, azonban messze befejezetlen maradt.

E csökevényes vagy feudális polgárosodásnak jelentett máig ható mélyütést a II. világháború borzalma, amelynek megágyazó magyar politikai „elit” – mai, figyelemre méltó párhuzammal élve – a mindent elárasztó propagandájának is köszönhette, hogy ehhez komoly társadalmi bázist tudott csiholni.

Aztán a kommunista diktatúra negyven éve a magyar polgárosodás írmagját is kiirtotta, amelyen sajnos az 1956-os forradalom sem sokat tudott enyhíteni, merthogy az átlagon felüli problémamegoldással, magas intellektussal, vállalkozó szellemmel – igazi POLGÁRI erények (!) – rendelkező elődeink óriási hányada hagyta itt az országot, hogy aztán máshol valósítsa meg álmait, és járuljon hozzá az ottani polgári demokráciához.

Így érkeztünk meg 1990-hez, az ún. rendszerváltáshoz, amelyet sokan kritizálnak – joggal –, és megint mások hangsúlyozzák elvitathatatlan érdemeit (diktatúra helyett szabadság).

Azonban a magyar történelmi fejlődés szempontjából egyetlenegy kötelező feladata mindenképpen lett volna az új berendezkedésnek: hogy befejezze a több mint 150 éve húzódó polgárosodási folyamatot, amely együtt járt volna az erős középosztály megszületésével, a megkerülhetetlen és gazdaságilag független kis- és közepes vállalkozások kialakulásával és ennek eredményeképpen egy stabil demokrácia megteremtésével.

E polgárosodás befejezését – emberi számítás szerint – nem lehetett várni a kommunista utódpárttól és azok szövetségeseitől. Ezt minden valószínűség szerint egy rendszerváltó pártnak kellett volna elvégeznie. Erre a Fidesznek volt 2010-től kétharmados történelmi esélye, de ők inkább a – társadalomban kétség kívül jelen lévő – feudális reflexekkel folytattak és folytatnak interakciót, elárulva ezzel a rendszerváltás társadalmi céljait.

Most, a XXI. században, egészen pontosan 2017-ben egy modern, magas minőségű oktatásra lenne szükség a magyar polgárosodás folyamatának felpörgetéséhez, hogy a befejezéséről még ne is beszéljünk. Egy jó oktatás lenne képes visszaadni a mára teljesen elveszett társadalmi mobilitást, és felkészíteni a fiatalokat a negyedik és az ötödik ipari forradalom kihívásaira.

Ez történelmi esély, amelynek köszönhetően egy kis ország is sikeres lehet a globális kihívások között. Ma már nem szükséges nagy területtel vagy gazdag ásványkincsekkel rendelkeznünk ahhoz, hogy újra „nagyhatalom” legyünk. A XXI. század ipari forradalmai arra adnak lehetőséget, hogy ezt csupán a TUDÁSUNKKAL elérjük.

Képzeljék el – ha el nem is felejthetnénk –, valamennyire meghaladhatnánk mindezzel a XX. századi nemzeti tragédiáinkat. Visszaléphetnénk a világ nagyszínpadára.

Soros György ide, Soros György oda, a Közép-Európai Egyetem (CEU) mint az egyik legjobb magyar egyetem a hazai tudásbázis zászlóshajója. Tehát a helyzetéből adódóan nem kis mértékben járul(na) hozzá a XXI. századi felzárkózásunkhoz, azaz a magyar polgárosodáshoz.

Ezt (is) árulja el – figyelem (!): a FIDESZ MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG.

Mert ez HAZAÁRULÁS, mégpedig polgári-konzervatív értelemben is az.

kezo

(a fenti írás a Roszatom támogatása nélkül jött létre)

Mi, a Polgári Világ barátai elborzadva tapasztaljuk, hogyan csúfolja meg napról-napra, sőt percről percre a magyar kormány a demokráciát.

Orbán Viktor eladja hazánkat az Új Szovjetuniónak, ennek következményeként pedig kiebrudalja Magyarországról a nyugati kultúrát. Ez a folyamat a múlt héten új szintre lépett a Lex CEU bejelentésével, amelynek célja az ország egyik legjobb egyetemének ellehetetlenítése. A FIDESZ egy idős embert démonizál, és széles tömegeket befolyásol saját nemzete ellen folytatott szabadságharcához.

Miközben már 20 éve polgári Magyarországot ígér híveinek.

Ez lenne az?

A propagandagépezet szerint mindenki Soros György embere, aki a vasárnapi tüntetésen részt vett. És valóban: a kormányzat problémakezelése egyszerű bizonyítékot találhat állítása alátámasztására: azok a budapesti értelmiségiek állnak a megmozdulás mögött, akik korábban már ürügyet adtak a Soros-bérenc jelzőre. Ebből sajnos a kormány nem ért, ahogy korábban sem értett!

Ahhoz, hogy komoly nyomást tudjunk gyakorolni Orbán Viktor gépezetére, az oktatás szabadságáért vívott küzdelmünknek „össznemzeti” üggyé kell válnia! Egyértelművé kell tenni, hogy a polgári Magyarország támogatói is becsapva érzik magukat, és kiállnak az akadémiai szabadságért!

Itt az ideje tehát, hogy a valódi polgári oldal is felemelje a hangját​ a Fidesszel és politikájával szemben! Azzal, hogy – a XXI. században különösen – hazánk túlélését jelentő oktatás ellen Orbán Viktor és kormánya ilyen merényletre képes, elárulja országunk alapvető érdekeit. Kiárusítja a magyar fiatalok jövőjét és egzisztenciáját! 

Mi nyugati Magyarországot akarunk, ahol a tudás és a teljesítmény adja meg a polgárok boldogulásának az alapját. Ehhez van szükség az oktatás soha nem látott mértékű fejlesztésére, és ehhez nélkülözhetetlen a Közép-Európai Egyetem (CEU) is. Nem engedhetjük elvágni Magyarországot a Nyugattól, ahová történelme során mindig is szeretett volna tartozni.

Mert a szabadság mindig Nyugatról jön.

Budapest, 2017. 04. 03.                                           

Polgári Világ Pártja

A napokban többen kérdezték tőlem, miért gondolom, hogy az oktatás nem pártpolitikai ügy, hiszen a politikusok úgy dobálóznak szakkifejezésekkel, mintha értenék is, miről beszélnek. De nem lenne szabad annak lennie!

Visszavonják a kilencévfolyamos általános iskola ötletét. Vagy legalábbis elnapolják. Balog Zoltán, aki semmihez sem ért, bejelenti a nagy ötletet, néhány hét múlva menedzserszemű államtitkárunk is ráharap, 2019-ben feltételezhetően be is vezettette volna, de valaki a háttérben csak nekiállt számolni: tanterem, képzett pedagógus, Nat, kerettantervek stb. Majd Rétvári államtitkár úr előáll, és bejelenti, hogy senki sem jelentett be semmit. Távol álljon tőlem, hogy azt feltételezzem, hogy politikai harc áll a kapkodás mögött, hiszen a kormányzópártok egysége, összetartása megkérdőjelezhetetlen. Inkább fognám arra, hogy ez a kezdők szerencsétlenkedése. Kezdők, hiszen nem sok közük volt eddig az oktatáshoz. Egyiküknek sem. Államtitkároktól a miniszterekig. De ha a fáradságot sem veszik, hogy meggondolják, neadjisten elfogadják a szakértők álláspontját, örökké mazsolák maradnak, és fél mondattal leszoríthatók lesznek az útról.

Az oktatás nem az a rendszer, amelyben egy átgondolatlan félmegoldással rendet lehetne tenni. Nem elegendő egy kicsi szegmenséhez hozzányúlni, és ökör módon átalakítani, vagy bocsánat, mégsem. Az oktatási rendszer rendbehozatalához stratégia kell, méghozzá három különböző, stabil, végrehajtható stratégia: rövid-, közel- és hosszútávon. A rövidtávú a már a hoffmanni rendszerben megkárosított tanulók megmentése kell, hogy legyen. Erre kell a Nemzeti alaptanterv lazítása, a magánéleti kérdések kivezetése az iskolából, a feltételek híján csak nyögvenyelősen teljesíthető mindennapos mozgás átmeneti felfüggesztése, a pedagógusok óraszámának csökkentése. Ezzel párhuzamosan a pedagógusképzésben valódi szűrést kell bevezetni (jelenleg ugyanis a legjobb tanárképző intézetekben az alkalmassági felvételin mindenkit átengednek, úgyhogy csak papíron létezik).  Középtávon működhet a Nat érdemleges átdolgozása, a tananyag átalakítása. Hosszútávon pedig az iskolarendszer teljes átformálása, amelyhez már most meg kellene születnie a döntéseknek, a jogszabályoknak. Miért? Mert az a kérdés, hogy mi lesz Magyarországgal 30 év múlva, és mi lesz azután. Ezt most kellene megalapozni, ám látván, hogy az elmúlt 27 év oktatási vezetői pártpolitikai érdekeknek rendelték és rendelik alá az oktatás ügyét, erre nem sok esélyt látok (itt azért tényező a fent már vázolt alkalmassági probléma is). És még egy dolog, amit eddig is folyamatosan hangoztattam: az oktatásra jóval több pénzt kell fordítani. Annyit, amennyi szükséges.

Nem a kilencévfolyamos iskola ötletével van baj! Hanem azzal, hogy látjuk, hogyan valósulnak meg ezek az alapvetően jó, ám átgondolatlan, rosszul kidolgozott és hirtelen bevezetett ötletek Magyarországon: pl. pedagóguséletpálya-modell, tanfelügyelet, fenntartás.

Ahhoz, hogy esélyünk legyen arra, hogy Magyarország az összeszerelő üzemi státuszából kilépjen, a hazai kis- és középvállalkozások megerősödjenek, hogy gyermekeink élhető polgári világot örököljenek tőlünk, ahhoz az oktatás újjászervezésére van szükség. Ehhez pedig nemzeti konszenzust kell teremtenünk, és az Alaptörvényt szükséges módosítanunk: az oktatás ugyanis nem lehet pártpolitikai ügy, nem engedhetjük többé, hogy minden kormány a saját elmeháborodottságának megfelelően állatkísérleteket hajtson végre a gyermekeinken!

Csak jól működő oktatás révén indul be a társadalmi mobilitás.

Csak a társadalmi mobilitás megteremtése útján erősödhet a magyar gazdaság.

Csak a gazdaság erősödésével fejezhető be a polgárosodás.

Csak a Polgári Világ rendelkezik a szükséges koncepcióval.

Csak Te kellesz hozzá! 

Találkozzunk! Beszélgessünk! Csatlakozz!

facebook.com/polgarivilag

Pukli István