A demokratikus ellenzék, a civilek, és szinte mindenki, aki az oktatásügyben érintett, tiltakozik a tervezet ellen, amely csökkentené a gimnáziumi férőhelyek számát.

A tiltakozás, Kedves Barátaim, helyénvaló. Volna. Ha és amennyiben elfogadjuk, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megreformálható, és csupán az a gond vele, hogy a kormány hozott egy rossz döntést. És Ti, akik kicsit bátrabbak vagytok, azt is hangsúlyozzátok, hogy mindez azért történik, hogy beteljesüljön Orbán Viktor álma: olyan nemzedéket nevel ki a köznevelési rendszer, amely nem gondolkodik, és Vezére vezényszavára szembeszáll Soros Györggyel, a migránsokkal és még ki tudja kivel. Azt mondjátok, e javaslat nélkül minden rendben az oktatással? Hová tűnt az a 2016-os tűz, amikor egy emberként azt követeltük, hogy alapjaitól kell ezt a rendszert megváltoztatnunk?

Nézzük csak, mi zajlik most: az általános iskolák a minősíthetetlen Nemzeti alaptanterv és a hozzá tartozó kerettantervek nyomása alatt egyre több olyan gyermeket bocsát ki a középiskolák számára, aki nemcsak nem érti a szöveget, a problémamegoldó képessége a béke feneke alatt van, gyakran olvasni, számolni, írni sem tud rendesen. Ha ezt természetesnek fogadjuk el, akkor jogos a középiskolai felvételi. A gimnáziumokban ugyanis ilyen tetemes hátrányt képtelenség ledolgozni és ezzel egy időben a diákot a felsőoktatásra felkészíteni a gimnáziumokat sem kímélő tantervi előírásoknak megfelelően.  A gimnázium is abban lesz érdekelt, hogy a saját maga védelmében szűrje az odaérkező diákokat. Felvételit tartson, ha lehet szóbeliztessen is, hiszen csak úgy lesz életképes, ha eredményeket mutat fel: a legjobb mutató pedig a továbbtanulási statisztika, a hozzáadott érték (azaz, hogy a diák tudásához a képességei, a szociális környezete hatása, az előzmény oktatási környezet mellett/dacára mit tett a középiskola) a legkevésbé sem számít. Sajnos a hátránykompenzáció nem szempont a Balog tiszteletes irányította oktatásban (lásd a Taigetosz-törvényt és az erről írott blogunkat).

A középiskolai továbbtanulási rendszerrel több probléma is akad:

1. A tanulók meglehetősen eltérő színvonalú általános iskolákból érkeznek, így nincs két olyan iskola, ahol ugyanazt jelenti az ötös. A kompetenciafejlesztés eltérően valósul meg mindenhol (többnyire sehogy vagy csak kevésbé, mert ezt lehetetlenné teszi a töméntelen ismerettanítási kényszer).
2. Az írásbeli felvételi egy, a tanév rendjében kijelölt napon van, amikor mindenki ugyanazt a tesztet írja meg. És mi van, ha a gyermek előző nap elcsapta a gyomrát, összeveszett a testvérével, meghalt a nagymamája? Semmi. Ugyanazt a tesztet írja, minta másik, aki mentálisan, fizikálisan erős családi környezetből érkezett, és semmi negatív hatás nem érte. Egy mondatban: egy lapra tesz fel mindenki mindent.
3. A szóbeli felvételi is egy adott nap van. Lehet a diáknak rossz napja. Esetleg több gimnáziumba is jelentkezik, és a felvételik azonos napon vannak.
4. A diák a fentebb leírtak alapján nem több mint egy pontszám. (Nekem ugyanez a bajom az osztályozással is: Józsika, Te hármas vagy, Karcsika négyes, úgyhogy Te kevesebbet érsz, mint Karcsika.)
5. Aki a szakképzésbe megy olyan szakmát tanul, amely 30 év múlva jó eséllyel nem is létezik majd. Mivel a kompetenciáit nem fejlesztették megfelelően az általános iskolában, jó eséllyel nem lesz képes egy esetleges munkahelyváltás esetén könnyedén új szakmát elsajátítani: mehet az összeszerelő üzemekbe.

Ha valaki tehát pl. az ország legerősebb szegregált általános iskolájából érkezik négyes átlaggal, elcsapta a hasát az írásbeli napján, a szülei elváltak, kétszer vizsgázott a szóbeli napján: esélytelen. És ha valaki pl. az ország leggyengébb integrált iskolájából érkezik jeles átlaggal, a szülei munkanélküliek, meghalt a nagymamája a pótírásbeli megírásakor, és nem heverte ki a szóbelire sem: esélytelen.

Kedves Kollégáim, ha azon siránkoztok, hogy az esélyegyenlőség csorbul a kötelező gimnáziumi felvételivel, el kell, hogy keserítselek Benneteket: elvesztetek az erdőben! Ez csak a jéghegy csúcsa!  Tényleg a felvételi a legnagyobb baj? Tényleg azt gondoljátok, hogy a Taigetosz megalkotása apokalipszissel ér fel? Ha mindez eszébe sem jutott volna Bölcs Vezérünknek, akkor sem járnánk előre egy lépéssel sem! Ez csupán annak a megnyilatkozása, hogy nem érdekli őt senki és semmi: a tervét véghez viszi, ezt sem a szakértők, sem a civilek nem tudják megakadályozni: sem tüntetéssel, sem polgári engedetlenséggel, sem Civil Közoktatási Platformmal, sem pedig a Tanítanék Mozgalommal! Mikor veszitek már észre, hogy csak a politika győzheti le az Orbánisztánt? Egy olyan politika, amely a teszetosza, hiteltelen baloldal semmit sem érő marakodásához nem hajlandó asszisztálni, hanem az egyetlen ütőképes alternatívát kínálja: a polgári alternatívát, amellyel képes megakadályozni a Fidesz többségét, és az oktatási rendszer gyökeres átalakításán keresztül egyharmadról kétharmadra növelni a középosztály arányát. Hogyan?

1. Az oktatás legyen hátránykompenzáló: legyen az oktatás valóban teljesen ingyenes attól a pillanattól kezdve, hogy a kisdiák először belép az iskolába: minőségi taneszközöket kapjon, ehető, tápláló és egészséges étkezést, ingyen kiránduljon stb. Így lehet valóban a hozzáadott értékre koncentrálni.
2. Az alapképzés legyen 1+9 éves! A gyermek 6 éves korától járjon iskolaelőkészítőbe, 7 éves krától általános iskolába! A tankötelezettség határa essen egybe a középiskolába kerülés idejével!
3. Az alapképzésben fejlesszük a gyermekeink nyolc kulcskompetenciáját egy olyan iskolarendszerben, ahol nincsenek osztályzatok, ahol a tanóra időtartama megegyezik a munkafolyamat időtartamával, ahová a gyerek szeret járni!
4. Az alapszakasz végére a tanuló kompetenciái legyenek olyan fejlettek, hogy vállalkozó szellemű, kreatív fiatalként kerüljenek a középiskolába, hogy képesek legyenek az egész életen át tartó tanulásra.
5. A szakképzés (3 év) és a gimnáziumi képzés (3 év) legyen oda-vissza átjárható, és mindegyikből legyen reális esély a felsőoktatásba kerülni.
6. Mivel harminc év múlva a robotizáció hatására feltehetően jóval több jól képzett emberre lesz szükség, ne a kvóta, hanem a tudás és a teljesítmény támasztotta társadalmi igény döntse el a gimnáziumi férőhelyek számát!

A Polgári Világ Pártja az egyetlen olyan politikai erő Magyarországon, amely erős és szakmai alternatívát dolgozott ki az oktatás rendbetételére, és ezzel együtt egy erős polgári-középosztály megteremtésére.

Pukli István
alelnök
Polgári Világ Pártja

Ezekben az esztendőkben dől el – ha úgy tetszik, mostanság vagyunk szemtanúi annak –, hogy jó száz év múlva mit fognak írni erről az időszakról a magyar történelemkönyvek. Már, ha szabadon írhatnak majd akkor a történészeink…

Két fikciós összefoglalót képzeljen el a kedves olvasó, egyenesen 2117-ből:

1. „Magyarország az 1990-es rendszerváltást követően egyértelműen a dinamikus fejlődés ígéretét hordozta. Azonban a kétezres évek elejétől már stagnált, a 2008-as gazdasági válság után pedig növekedésében végleg megtorpant az ország, ahol 2010-től »illiberális demokrácia« néven egy valójában merev, autokratikus rendszert épült ki.

A 2018-as választások után a szabad sajtó teljesen megszűnt, minden médium – kereskedelmi és állami egyaránt – a kormányfő oligarcháinak érdekeltségébe került, és ezzel végleg megpecsételődött a befolyásmentes újságírás sorsa. A választópolgárok ezentúl csak a kormány(fő) véleményét ismerhették meg a »tömegtájékoztatás« útján.

A 2020-as évekre az állami oktatás XIX. századi színvonalra süllyedt. Nemhogy a manapság használatos interaktív eszközök elődei nem voltak elérhetőek az akkori diákok számára, hanem az állandóan jellemző finanszírozási nehézségek miatt az otthonról hozott, házilag gyártott krétákkal írtak, hagyományos táblákra.

Helyi polgármesterek gimnáziumok sokaságát szüntették meg, a közmunkaalapú társadalom megvalósulása érdekében.

A már száz éve is nagyon fontos technológiai tudás és nyelvismeret helyett a magyar oktatáspolitika továbbra is a kötött tantárgyas, ún. »poroszos« rendszert erőltette. Ezen belül is két tantárgynak kiemelt óraszámot és figyelmet biztosítottak. Az egyik az »Erkölcstan, avagy a Nemzeti Erkölcsműködés Rendszere« címet viselte, amely a morálisan helyes, alattvalói viselkedést és kormányfői magánérdekeket messzemenőkig szem előtt tartó választópolgári magatartás kritériumait határozta meg. A másik államilag kedves tárgy a »Magyarország történelme 1998-2002, 2010-…« volt, amely kizárólag azokat a korszakokat mutatta be, amelyekben – az ekkori rezsim állaspontja szerint – Magyarország a több mint ezeréves történelme folyamán egyértelműen sikeres volt. Külön érdekesség, hogy e két fenti tárgyhoz tartozó tankönyvek fejezeteinek nagy többségét maga az akkori miniszterelnök írta, ezzel is megmutatva a rendszer működésének lényegét.

Ugyancsak ebben az időszakban vesztette el a magyar egészségügy azt a képességét, hogy maradéktalanul ellássa az állampolgárokat. A kórházakban észak-koreai állapotok uralkodtak. Már nemcsak a lepedőt, a törölközőt, a szappant, a fájdalomcsillapítót és a szikét kérték be előre a páciensektől, hanem a betegségük pontos diagnózisát is magukkal kellett vinniük a »gyors« ellátás érdekében. Az uralkodó párt- és kormányzati politikusoknak és köreiknek persze külön ellátás járt, amelynek központja az akkor már egy ideje üresen álló, de aztán a legmagasabb igények szerint felújított ex-OPNI, azaz a lipótmezei kórház volt, későbbi hivatalos nevén: Bibó István Szakkórház.

2026-ban átadták az orosz hitelből és segítséggel elkészült PAKS II. nevet viselő atomerőművet is, amely véglegessé és visszafordíthatatlanná tette Magyarország elköteleződését Vlagyimir Putyin irányába és egyben eltávolodásunkat az Európai Uniótól.

(Kép: Vasárnapi Hírek) 

Oroszország teljhatalmú ura ugyanis akkora »hitelt« biztosított a paksi atomerőmű bővítéséhez, amely az építkezés mellett arra is elég volt, hogy az akkori kormánypárt jónéhány választásra előre biztosítsa hatalmát, megvásárolva a nyilvánosság összes eszközét és tökéletesítve az addig sem tökéletlen hűbéri rendszerét.

Döntőnek azonban a 2030-as év bizonyult, amikor is az abban az esztendőben megtartott, szabadnak egyáltalán nem nevezhető választások éjszakáján, a sorozatban hatodszorra(!) győztes kormányfő beszédet intézett a magyar néphez, a várban lévő miniszterelnöki rezidencia Dunára néző erkélyéről. Ebben a beszédben bejelentette, hogy az 1946. augusztus 1-je óta forgalomban lévő forintot kivezeti, és helyette ezentúl a rubelt tekinti hivatalos fizetőeszköznek.

Továbbá tudatta, hogy Magyarország kilép az Európai Unióból, és felvételét kéri az Oroszország vezette Eurázsiai Unióba. Magyarország egy éven belül – Ukrajnával egyetemben – teljes tagságot nyert. Ezzel az Eurázsiai Unió hét tagúvá vált: Oroszország, Örményország, Kirgizisztán, Kazahsztán, Belorusszia, Ukrajna, Magyarország.”

2. „Magyarország az 1990-es rendszerváltást követően egyértelműen a dinamikus fejlődés ígéretét hordozta. Azonban a kétezres évek elejétől már stagnált, a 2008-as gazdasági válság után pedig növekedésben végleg megtorpant az ország, ahol 2010-től »illiberális demokrácia« néven egy valójában merev, autokratikus rendszert épült ki.

Azonban a rezsim közel egy évtizedes működését követően elvesztette hatékonyságát, és fordulat történt. A kudarcos rendszerváltásért felelős pártok, illetve a rendszer részeként működő és/vagy hatástalan ellenzéki erők marginalizálódtak, vagy egyenesen megsemmisültek. A magyar polgárok nagy többségének támogatását élvező új kormány a következő változtatásokat léptette életbe:

 a) A közszolgálati média szakmai irányítás alá került, a volt miniszterelnök oligarchái sorra elvesztették befolyásukat a gazdaságban és a médiában egyaránt.

b) A magyar oktatás rövid időn belül alkalmazkodott a XXI. századi követelményekhez, és sikeresen készítette fel a következő generáció fiataljait a globalizáció kihívásaira, amelynek következtében – az ír, finn és észt példa után – magyar csodát emlegettek a változásokat anno közelről figyelő szakértők.

c) Az egészségügyi ellátásban arányos és igazságos teherviselést vezettek be, amelynek köszönhetően nem volt többé szükség a hálapénz intézményére. A betegek valóban jól felszerelt kórházakban gyógyulhattak, ahol maguk választhatták meg, hogy a mindenkinek járó alapellátáson felül milyen kényelmi szolgáltatásokért fizetnek kiegészítő díjat.

d) Az oroszokkal kötött PAKS II. szerződést Magyarország felmondta. A valóban létező, de akkor még nem sürgető energiaellátási problémát az ország később európai uniós és magyar cégek összefogásával oldotta meg, egy a kor követelményeinek mindenben megfelelő, modern erőmű építésével.

e) Magyarország csatlakozott a szorosabb együttműködést szorgalmazó, ún. »Mag-Európa« tervhez, amely – eredetileg német-francia kezdeményezésre – az Európai Unió tagjai számára közös hadügyi-, pénzügyi- és később külügyi politikát eredményezett.

f) 2022-ben Magyarország bevezette az eurót, amely azóta az ország hivatalos fizetőeszköze.

g) A polgári középosztály mind létszámában, mind egzisztenciálisan soha nem látott mértékben erősödött meg és ma, 2117-ben is biztosítéka a magyar állam stabil működésének.”

TESSÉK VÁLASZTANI!

Keresztény Zoltán

Elnök, Polgári Világ Pártja

polgarivilag.hu

Megütötte a fülemet miniszterelnökünk tegnapi beszédének egy részlete. Önmagát gyakorlatilag Bethlen Istvánhoz, „oktatási” rendszerét pedig Klebelsbergéhez hasonlította. Ha azt állítjuk, hogy Bethlen István egyfajta „korlátozott polgári demokráciát” épített ki, akkor Orbán Viktor kőkemény diktatúrát. Klebelsberg azt tette, ami az ő korában a leghaladóbbnak számított, Kormányunk ezzel ellentétben „kultúrhátrányba” taszítja hazánkat nemcsak Európával, hanem a szomszédos államokkal szemben is.

Többször nyilatkoztam az elmúlt másfél évben, hogy hittem Orbán Viktornak, elfogadtam, hogy az „elmúltnyolcév” után teljesen más irányvonalra van szükség. Szakterületemen, az oktatásban is nagy változások ígérkeztek: visszaadják a tanári pálya presztízsét, az oktatás állami kézbe kerülésével pedig az önkormányzatoknál szétfolyó pénzt koncentrálni fogják a feladatokra, hatékonyabban osztják el. Hittem Hoffmann Rózsának, aki a GDP 8 %-át szerette volna az oktatásra fordítani, hogy ezzel megteremthetők a szükséges feltételek

„A klebelsbergi idők végére a GDP (bruttó hazai termék) 16 százalékát kapta a kultusztárca. Erre a mai időkben nem látok esélyt. A szemem előtt nyolcszázalékos ráfordítás lebeg, melyet a kormányciklus végéig el szeretnék érni.” (Magyar Szó, 2010. július) Hoffmann akkor ugyan azt is hozzátette, hogy összehasonlíthatatlan az első világháború utáni GDP a mostanival, ezért nem szükséges ekkora összeget az oktatásra szánni, elegendő lesz az a 8 % is, de az oktatás feladat és feltételei is mások voltak, amelyet szőrmentén igyekeztem összefoglalni az alábbi táblázatban:

Hoffmann Rózsa tévedett:

1. A kormány minden erejével azon volt, hogy az oktatási kiadásokat minimálisra csökkentse: a központosítást nem az eredeti céljára használták fel, hanem kiszivattyúzták a pénzt az oktatásból, egészen 4,5 %-ig süllyedt GDP-arányosan az oktatási büdzsé.
2. A 8 % ugyan sokat javítana az oktatás helyzetén, de nem elegendő.

Engedjék meg, hogy ide idézzem Klebelsberg Kunó 1927-es szavait:

 „Azt hiszem, jól tesszük, ha mi is azon az úton járunk, amelyen Humboldt Vilmos porosz kultuszminiszter járt Poroszország 1806-iki katasztrófája után és amelyet Jules Ferry francia kultuszminiszter követett Franciaország 1870-71-iki súlyos vereségei után. Ennek az útnak tanulsága az, hogy erkölcsi és szellemi erőkkel kell meghatványozni a nemzeteknek a vesztett háborúk folyamán megcsökkent fizikai erejét.”

Orbán Viktor 2017. június 21-én:

„a Bethlen-kormány és kultuszminisztere megmutatta, hogy Trianon sokkja után is fel lehet állni a padlóról és fel lehet építeni egy sikeres országot, ehhez pedig egy olyan kultúrpolitika kellett, amelynek egyszerre volt fundamentuma és végcélja az erős nemzeti identitás.”

„Ilyesféle van ma is.”  Klebelsberg példaként tekintett a porosz kultuszminiszter tevékenységére. Orbán Viktor pedig példaként tekint Klebelsberg tevékenységére. Csak amíg Klebelsberg az első világháború utáni helyzetre adaptálta a porosz oktatási rendszert, tehát igen progresszívan cselekedett, addig Orbán Viktor – megmagyarázhatatlan vízióit követve – az első világháború utáni kultúrpolitikát egy az egyben kritikátlanul ráhúzza a XXI. századi életre. Mindezt úgy, hogy azt a 16 %-ot, amit Klebelsberg hozzárendelt, nem teszi bele, csak – jó esetben – a harmadát.

Mire van akkor szükség?

Arra, amit Klebelsberg tett: felismerni a kor kihívásait, és a nemzeti hagyományok megőrzésével olyan oktatási rendszert kell felépíteni, amely:

1. A GDP-ből a jelenleginél jóval többen részesül;
2. teljesen ingyenes (étkezés, taneszközök, iskolai programok, kirándulás);
3. a kompetenciafejelsztésre összpontosít, hogy képessé tegye a felnövő generációkat az egész életen át tartó tanulásra: azaz bármit, bármikor megtanuljon;
4. felszámolja a funkcionális analfabetizmust;
5. a globalizálódó világban versenyképes országot teremt nyitott szemléletű, nyelveket beszélő, kreatív, vállalkozó szellemű állampolgárok kibocsátásával;
6. amely képes arra, hogy befejezze a 150 éve elkezdődött polgárosodási folyamatot, amely egyébként Klebelsberg célja is volt.

Pukli István
alelnök
Polgári Világ Pártja

Bár a Köznevelési kerekasztal (újabb nevén Köznevelés-stratégiai kerekasztal) látszatfórum, a kormány mégis elérte vele a célját. 2016 februárjában, a Tanítanék Mozgalom megalapításakor még azt gondoltam, hogy civilként lehet tenni ellene. Azonban március végétől fokozatosan csökkent a tiltakozásokat támogatók száma, így egyre valószínűbbé vált, hogy a „Ha nem akarsz megoldani egy ügyet, hozz létre egy bizottságot” szállóige igazzá válik.

A Köznevelési Kerekasztalban ülő szervezetek nemhogy nem hallották meg a CKP felhívásait: itt az ideje minden gerinces embernek felállni ettől az asztaltól, hanem az azóta bekövetkezett változások egyedüli kikényszerítőinek pózában tetszelegnek. Egy dolgot felejtenek el: ha nem indul el Miskolcról a tiltakozás, ha nem karolja föl az ügyet a Tanítanék Mozgalom, akkor ma még mindig Czunyiné Bertalan Juditnak hívnák az államtitkárt, és ránk omlott volna a közoktatás rendszere. Fizikailag és mentálisan is. A tetszelgők pedig tapossák a langyos mocsarat: tettek valamit! Csakhogy belesüppednek az ingoványba, és magával rántják a tiltakozásokban megfáradt pedagógustársadalmat is. De tényleg ez a cél? Ez ugyanis egyenlő a rákosista 50-es évek utáni kádári rendszer elfogadásával!

A látszatfórumnak tehát megadták a jogi környezetet. Hurrá! Csak éppen jogkört nem adtak hozzá, és a szabályozás sem törvényben, hanem egy hétvégi rendeletben született meg. Ennek kell örülnünk: „A  Köznevelés-stratégiai Kerekasztal a  közneveléssel kapcsolatos döntések előkészítésében javaslattevő, véleményező, stratégiai tanácsadói tevékenységet végző társadalmi konzultációs szakmai testület.” Amellett, hogy a kormányt semmire nem kötelezi a „Testület” tevékenysége, javaslata, véleménye, már nem egyszer adtak róla tanúbizonyságot, hogy nem is veszik figyelembe az ott zajló munkát.

A szabályozást ügyesen úgy alkották meg, hogy a tavalyi tiltakozás élharcos civil szervezetei egyáltalán ne vehessenek részt. A Köznevelés-stratégiai Kerekasztal ugyanis ötoldalú fórum, amelyben a kormányzati, az intézményfenntartói, szakszervezeti, valamint a szülői és diákképviseleti képviselet mellett a szakmai képviseletek vehetnek részt:

1. a Nemzeti Pedagógus Kar,
2. az MTA és az MMA,
3. az egyetemi fenntartású gyakorlóiskolák és
4. az Országos Köznevelési Tanács.

Ez utóbbi tagja lehetne pl. a CKP és a Tanítanék Mozgalom is. De csak abban az esetben, ha „… alapszabályuk és bírósági nyilvántartásba vételük igazolásával az Országos Köznevelési Tanács titkárságán jelentkeztek”. Ilyen igazolásuk persze nincs. Más kérdés, hogy szeretnének-e egy ilyen szervezetben részt venni…

A Közoktatás-politikai Tanács utódszervezete az Országos Köznevelési Tanács. (Remélem, ezzel nem sértek meg senkit.) A probléma azonban az, hogy míg az előbbi nyolcoldalú, törvényben garantált jogkörökkel bíró szervezet, az utóbbit a kormány össze sem hívja, a törvényi garanciákról pedig már ne is beszéljünk.

Pedig az oktatás csak úgy működhet jól, ha azok véleményét is meghallgatjuk, akik nem a mi politikai érdekünket szolgálják. A társadalmi megbékélésnek, a kis- és közepes vállalkozások megerősödésének, a középosztály kiszélesítésének pedig alapja a társadalmi konszenzus. A jövőnk múlik azon, hogy ne csupán azok hangját halljuk meg, akik függnek tőlünk! A Polgári Világ Pártja valódi párbeszédet szeretne az oktatás minden szereplője között, ezért ha mi kerülünk kormányzati helyzetbe:

1. A Nemzeti Pedagógus Kart jelenlegi formájában megszüntetjük. Nem szabad az oktatást egyetlen más gazdasági vagy közszolgáltatási területtel egy kaptafára működtetni. Ha alulról kezdeményezik a létrehozását, nem állunk az útjába, a tagság viszont nem lehet kötelező.
2. Az oktatás valódi szereplőit hívjuk tárgyalóasztalhoz, a látszat-kerekasztalt szélnek eresztjük, és nemzeti konszenzusra törekszünk a Magyarország jövőjét meghatározó rövid-, közép- és hosszútávú oktatási stratégiát illetően.
3. Újra felállítjuk a Közoktatás-politikai Tanácsot, jogköreit kiszélesítjük, és törvényben garantáljuk.
4. Az oktatás pártpolitikai függetlenségét az Alaptörvényben rögzítjük.

 Magyarország sikerének kulcsa az oktatás. Ideje volna ezt tudomásul venni.

Pukli István
alelnök
Polgári Világ Pártja

A Nemzeti Együttműködés Oktatási Rendszere újabb tantárgyi integráció irányába halad. Eddig azt hittem, nem tudják, mit csinálnak, de be kell látnom, tévedtem.

Miért is kell focit oktatni az iskolában?

Miért is kell a mindennapos éneklés?

Mire is kell pianínó minden iskolába?

Miért kell a lőtér az iskolába?

1. Nem tudnak a gyerekeink írni, olvasni, számolni? Tanuljanak meg lőni!
2. A gyerekeket fel kell vértezni hasznos tudással, ha a családját migránsáradat, Brüsszel és Soros György megtámadná őket. Együtt vagy külön-külön.
3. Legyen tényleges következménye annak, ha a gyermek nem akar részt venni a mindennapos éneklésben.
4. A kormány úgy szándékozik visszaadni a pedagóguspálya presztízsét, hogy fegyvert ad a tanárok kezébe.

Ezeknél azonban sokkal komolyabb magyarázat a legkézenfekvőbb:

Az Orbán-kormány a pedagógustiltakozások hatására kénytelen volt engedni a túlcentralizációból, így a közbeszerzések nehézkesebbé váltak, keresni kellett valamit, ami minden iskolába „szükséges”. Egy jó ismerősnek pedig éppen van ehhez egy hangszerkereskedő, tatamigyártó vagy éppen fegyverkereskedő (már, ha értik, mire gondolok) cége. Az oktatás annyira nem érdekli őket, hogy bár abszurdnak tűnnek ezek az ötletek, megítélésem szerint ennek még nincs vége, most jön a „Minden osztályba tropikáriumot!” és a „Páternosztert az igazgatói irodába!” program.

Ennek véget kell vetni!

Az állami oktatásirányítást arra kell használni, amiért létrehozták! Az oktatásra fordított pénzt (a jelenlegi többszörösét) okosan és a ténylegesen szükséges dolgokra kell fordítani:

1. Megfelelő minőségű tanárképzést!
2. Európai szintű tanári béreket!
3. Iskolai autonómiát, hogy az igazgató a nevelőtestülettel közösen dönthesse le, mire van szükség helyi szinten.
4. A szülők valóban érezzék, hogy az oktatási ingyenes: teljes körűen ingyenes tankönyvcsomag (nem csak 12.000 Ft-ig), ingyen ebéd, ingyen iskolai kirándulások, laptop, tablet stb.
5. Olyan kompetenciafejlesztő alapképzést kell létrehozni, amelyben a gyerekek olyan fejlett készségekre tesznek szert, hogy könnyedén meg tudjanak tanulni bármit.
6. Olyan légkört kell az iskolákban kialakítani, ahol a gyerekek az együttműködést, a csoportmunkát és a valódi teljesítmény tiszteletét sajátítják el, valamint a demokratikus politikában való részvételhez szükséges kritikus és kreatív gondolkodás képességét. Aminek a birtokában maguk is rájönnek arra, hogy a kormány által propagált militáns hangulat és az ebbe illeszkedő iskolai lőgyakorlatok már csak egy lépésre vannak az ország legrosszabb időszakát idéző Levente mozgalom bevezetésétől.

Békét az iskolákba, békét az országba!

Pukli István
A Polgári Világ Pártja alelnöke

224000 ember halt meg feleslegesen az Orbán kormány regnálásának 7 éve alatt. Ez egy debrecennyi város lakossága. Ők még ma is élhetnének, ha az Orbán rendszer nem az illiberális szovjet szocialista népköztársaság kiépítésén és Orbán Viktor leggazdagabb magyarrá tevésén munkálkodna. Csak 2014-ben 32000 embernek kellett meghalnia ezekért a perverz célokért.

Ez nem másból derült ki, mint abból a megdöbbentő őszinteségű dokumentumból, ami Magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelési jelentése 2013-15 névre hallgat (ez nem egy ellenzéki kutatóintézet kiadványa, hanem az Állami Egészségügyi Ellátó Központé). Hét év alatt a veszteség már 224000 ember. A nagyobb részüknek azért kellett meghalniuk, mert a szívbetegek és a rákosok ellátása nálunk a legrosszabb Európában. A másik felüknek meg azért, mert nem is kellett volna szívbetegnek meg rákosnak lenniük, ha az oktatásban és a megelőzési, szűrési programokban megtanulták volna, hogy a falási rohamok, a dohányzás és alkoholizmus helyett mivel tehetik feszültségmentessé és kellemessé az életüket.

De ezeket nem tanulták meg, ezért nálunk a legtöbb az elhízott, a dohányos és az alkoholista ember. Így természetesen nálunk a legtöbb a szív- és érrendszeri beteg, meg a rákban szenvedő. Egy jobb egészségügyi rendszerű országnak is gondot okozna, hogyan gyógyítson meg ennyi súlyos beteget. Magyarország katasztrofális állapotú egészségügyi rendszerének erre esélye sincs, ezért nálunk a legrosszabb a szívbetegek és a rákosok halálozási rátája. A legfájóbb az egészben az, hogy ez nemcsak az idős embereket érinti. Hanem az igazi vesztesek a fiatal középkorúak. Ugyanis a 65 évesnél fiatalabbak közül már minden második ember halála teljesen felesleges áldozat volt: nekik azért kellett meghalniuk, mert az Orbán rendszer az egészségügy rendbetétele helyett Mészáros Lőrincre, úszó VB-re és olimpiára, meg a menekültek és Soros György elleni háborúra költi a pénzt és köti le az energiáit.

Mindez önmagában is egy demográfiai, sőt társadalmi katasztrófát jelez. De még ennél is nagyobb a baj. Mindez ugyanis egy olyan országban zajlik a szemünk előtt, amely már a 80-as évek óta azzal szembesül, hogy nem tud olyan vonzó jövőképet a fiatal nők elé tárni, hogy azok elég gyereket szüljenek. Így aztán az ország egyik fele kihal, mert elfogytak a gyerekek a szülőszobából, aztán az iskolából, végül a munkaerőpiacról. A másik fele meg idő előtt elhal, mert elfogytak az orvosok meg a nővérek, meg az eszközök a rendelőkből, hogy kezeljék azokat, akiket nem tanított meg senki arra, hogyan is előzzék meg a bajt, ha már nem számíthatnak rá, hogy valaki meggyógyítja majd őket.

Na, így (nem) működik a nemzeti hablattyal nyakon öntött Nemzeti Nemzetvesztő Rendszerben az egészségügy.

A Polgári Világ egészségügyi koncepciója egy olyan területileg koncentrált ellátórendszerről szól, amelyben a legalsó szinten, a háziorvosi praxisközösségben is valódi gyógyítással foglalkozhatnak az orvosok, mert sok nővér a kezük alá dolgozik. Így például a szűrővizsgálatok megszervezésében és az egészségmegőrzésben is. Ezért az orvosok már korán felismerik a súlyos betegségekre utaló jeleket, és a legtöbb embert meg is tudják gyógyítani. Csak az igazán bonyolult vagy ritka eseteket küldik tovább a szakrendelőbe, esetleg onnan a jól felszerelt centrumkórházba. Így az ott dolgozó specialistáknak a modern eszközökkel lesz tapasztalatuk és idejük megmenteni azok életét, akiknek eddig azért kellett meghalniuk, mert késve jutottak el a szomszéd kisváros rosszul felszerelt kórházába, ahol a nehéz esetekhez nem értő orvos addig kezelgette őket a hálapénzt beszedve, míg meg nem haltak.

Mentsük meg a korai haláltól 2018-ban a következő 32000 ember életét!  

Polgári Világ Pártja

BTMN, SNI. Ezek olyan betűszavak, amelyeket csak az érintettek és a pedagógusok értenek. Balog Zoltán biztosan nem. De úgy tűnik, Aáry-Tamás Lajos sem tudja azt, hogy néz ki a helyzetet bemutató Venn-diagram, ha diszgráfiáról, diszlexiáról, vagy épp diszkalkuliáról beszélünk.

Valójában 1000 olyan gyermek közül, akire ráfogják, hogy diszes, csupán egy valóban az (ezt egy neves szakértőtől 15 éve tanultam a Tanárképzőn: a nevét most csak az Ő védelmében nem írom le). A helyzet sajnos az, hogy 1000 diszes gyerekből 999-et nem tanított meg az iskola olvasni, írni, számolni. Tehát a szakértők már jó ideje tudják, hogy baj van az alapkészségekkel, az olvasástanítással. Erre volt 2007 körül néhány előkészítetlen, oktrojált „orvosság”, de most nem erről írok.

Hanem arról, hogy mi volt az Orbán kormány válasza erre a kétségbeejtő helyzetre. A korábbi gyakorlat „hamisságát” feltételezve a kormányzat szakértői bizottságokat állíttatott fel. Így az Nkt. megjelenése óta helyesírási vagy számolási feladatok alól csak úgy lehet tanulót mentesíteni (nem felmenteni!), ha a gyermek elmaradását szakértői bizottság állapította meg. (Intézményvezetőként nem egy szakértői véleményt olvastam el, és annak szakmai javaslatára hoztam határozatot egy-egy tanuló mentesítéséről.)

Tehát az orbáni oktatásirányítás a tünetet kezelte, miközben a betegségre egyáltalán nem figyelt: a minden sebéből vérző rendszert baltával verte szét. A Nat-ot teletűzdelte ismeretekkel, olyan kerettantervet alkotott, amelyet élő ember lelkiismeretesen nem tudott még letolni a többség torkán, nemhogy a nehézségekkel küzdőkén. Egyszerűbben: nincs idő megtanítani a gyermekeket rendesen olvasni, írni, számolni, ezért a lemaradókat szakember híján nem kezeli (középiskolában – legalábbis Zuglóban – egyáltalán nincs fejlesztő foglalkozás), hanem mentesíti.

A mostani törvénymódosítás pedig még tovább súlyosbítja a helyzetet: már ezt a mentesítést sem kapják meg a gyerekek, cserébe viszont továbbra sem fejlesztik őket. Egyre inkább igazolódni látszik az a feltevésem, hogy egy egész generációt veszítünk el! Persze lehet erre azt mondani, hogy csupán (?) a gyerekek öt százaléka diszes. Egyelőre, de egyre többen és többen lesznek: itt a netgeneráció és az ajtón kopogtat az alfa. A magyar oktatási rendszer nem lesz alkalmas arra, hogy XXI. századi agyműködésű és képességekkel rendelkező generáció torkán lenyomja a XIX. századi tananyagot és porosz drillt! Pedig már nyakunkon a robotizáció, ami még a jól képzett társadalmakat is ismeretlen nehézségek elé fogja állítani. 

Mivel az Orbán kormány ostoba, a kezünkbe kell vennünk a nemzet sorsát! Olyan iskolarendszerre van szükség, amely

1. európai szinten is versenyképes fizetéssel a pályára vonzza a legtehetségesebb szakembereket;
2. képes a netgeneráció és az alfa generáció megértésére, és fölveszi a versenyt a képességeikkel;
3. a gyerekek számára (is) élvezhető, ahonnan a gyermek nem akar kimaradni;
4. az alapszakaszban annyira képes fejleszteni a kulcskompetenciákat, hogy nem lesz többé diszes vagy funkcionális analfabéta gyermek, fiatal, felnőtt;
5. kreatív, gondolkodó állampolgárokat nevel, akik nem hagyják többé, hogy ezt tegyék velük;
6. vállalkozó kedvű fiatalokat bocsát ki, akik képesek prosperáló kis- és közepes vállalkozásokat létrehozni, hogy Magyarország ne az összeszerelő üzemek és a közmunka országa legyen;
7. középtávon képes arra, hogy a polgárság arányát 1/3-ról 2/3-ra növelje.

Ezt ma csak a mi programunk képes biztosítani.

Pukli István
Polgári Világ Pártja, alelnök

Jogosan hittük, hogy Trianon után már nem állhatunk felemelt fejjel a nemzetek között. A technológiai forradalmakkal azonban száz év óta először: ITT AZ ESÉLY!

A közel száz éves trianoni békeszerződés kényszerű aláírásakor eldőlt, hogy Magyarország elveszíti területének kétharmadát és ezzel ásványkincsei, ipara nagy részét is. Nem beszélve a vasútvonalaink megcsonkításáról, amelyek alapjait jelentették az áruszállításnak, azaz a gazdasági fejlődésnek és amelyek egyébként a gőzgépeket megalkotó ipari forradalom csúcsteljesítményei is voltak. Akik korábban napokat vagy heteket utaztatták áruikat, azoknak mindez – a vasparipa megjelenésével – órákba tellett csupán. Legalább olyan civilizációs ugrást jelentett a vasút, mint amikor manapság már csak néhány másodpercbe telik egy információt eljuttatni a világ bármely pontjára.

A száz évvel ezelőtt élt magyaroknál - nem meglepő módon - általános vélemény volt tehát, hogy területünk és ipari lehetőségeink drasztikus csökkenésével elveszítjük a reményét annak, hogy továbbra is komoly súllyal vegyünk részt az éppen aktuális ipari forradalmakban. Az akkoriak szerint ezzel pedig az a státuszunk is a múlté lett, hogy legalább középhatalomként tekintsenek ránk és félő volt, hogy nemhogy a világ nagyszínpadára nem férünk már fel, hanem lehet, hogy a nagyszínpadnak “csápoló” első sorból is hátrébb lökdösnek majd minket. Nos, a történelem többé-kevésbé ezt igazolta.

Így elmaradt a 19. század utolsó harmadában óriási lendületet kapott gazdasági bumm teljes mértékű kiaknázása és ezzel együtt a széles jogkörökkel és egzisztenciális hátországgal rendelkező, erős polgári-középosztály megszületése is. Ez utóbbi jelentette volna egy stabil, demokratikus piacgazdaság alapját. A történelmi korlátokon és törvényszerűségeken túl, a combos polgári-középosztály hiányának is köszönhető a XX. századi Magyarország folyamatos és sorozatos történelmi kudarca.

A kérdés már csak az: akarjuk-e a XX. századi formánkat hozni a XXI. században is?

NEM, NEM, SOHA!

Ismerős válasz. Száz éve ezzel talán mindenki egyetértett, ha Trianon került szóba. Hiszen óriási veszteség ért minket. Gyászoltunk. Gyászolunk. A gyász első szakasza pedig a tagadás, az elutasítás. Nem akartuk elfogadni, hogy ez megtörténhetett. Éppen velünk. Ezért inkább az volt a reakciónk, hogy mindent adjanak nekünk vissza és fel akartuk támasztani holtából Ausztria-Magyarországot. Ez az elmúlt közel egy évszázadban azonban nem jött össze.

Biztos sokan remélik, hogy nem baj, egyszer majd csak sikerül, hiszen ez az egyedüli orvosság a trianoni betegségre. Rögtön el is játszhatunk a gondolattal, mert kering az a pletyka, mely szerint Kárpátalja - amely ma Ukrajna része - visszakerülhet Magyarországhoz, amennyiben továbbra is ilyen katonásan teljesítjük a putyini parancsokat.

De vajon az orosz közeledés a megoldás?

Egyrészt kérdés, hogy jó lenne-e Magyarországnak, ha egy nála nagyobb hatalom nyomására kapna vissza területeket. Ugye korábban Németország jóvoltából került vissza Észak-Erdély és a Felvidék déli része. Az árat és a következményeket tudjuk. Másrészt, ma már sajnos nemhogy nem egyértelmű a gazdasági előnyünk az elcsatolt területekhez képest, hanem éppen ellenkezőleg. A román gazdaság növekedésének köszönhetően Erdély például már sok szempontból frissebb és lendületesebb térség, mint a magyar vidék jó része. Szlovákia – vele együtt persze a Felvidék – pedig nemrég jelentette be, hogy ők a Merkel-Macron tengely által szorgalmazott “mag” Európához akarnak inkább tartozni, amire jó esélyük van. Magyarországnak erre nincsen lehetősége sem a gazdasági, de főleg a politikai “teljesítménye” miatt. No, meg persze azért, mert lezártuk az együttműködés minden értelemes formáját az Európai Unióval.

Egyetlen, bármikor fogadóképes és nyílt végű kapcsolódási pontunk azért maradt Brüsszelhez: Mészáros Lőrinc bankszámlája.

Tehát a helyzet 1920 óta most is úgy áll, hogy teljesen irreális azt gondolni, hogy területi revízióval győzhetjük le az I. világháborús békeszerződést.

De akkor hogyan? Mert a sikeres Magyarországhoz meg kell haladni Trianont.

Ahogy a XIX. században is egy ipari forradalomban való megfelelő részvétel jelentette egy ország és polgárainak a felemelkedését, úgy most is ez a kulcs. A különbség viszont, hogy akkor a területi nagyság, az ipar, az ásványkincsek és a vasúthálózat kiterjedése volt a sikerhez vezető út. Ezért hittük jogosan, hogy Trianon után már nem állhatunk felemelt fejjel a nemzetek között.

A technológiai forradalmakkal azonban száz év óta először: ITT AZ ESÉLY!

A mai negyedik és a küszöbön álló ötödik ipari forradalomban ugyanis nem elsősorban területi nagyság, gazdag ásványkincs vagy vasúthálózat kell a sikerhez. Mindenekelőtt jól képzett, nyelvet beszélő szakemberekre van szükség, akik értik a technológiai újításokat és a tudásukkal képesek arra, hogy a világban jegyzett cégeket hozzanak létre vagy vonzzanak ide.

A TUDÁS A MAGYAR SIKER KULCSA.

A magyar államnak pedig az a dolga, hogy mind a gazdaságban, de mindenekelőtt az oktatásban olyan feltételeket teremtsen, hogy az állampolgárok a szorgalmukkal és tehetségükkel meg tudjanak felelni a XXI. századi kihívásoknak.

Mert, ha ez megvalósul, akkor egy olyan – utoljára több, mint egy évszázada látott – gazdasági és társadalmi robbanás alapjait rakhatjuk le, amellyel, bár el nem felejthetjük, de bizonyosan meghaladhatjuk az ország összes XX. századi történelmi tragédiáját.

És akkor mondhatjuk majd el, hogy visszaléptünk a világ nagyszínpadára, és LEGYŐZTÜK TRIANONT!

2017. június 4.

Keresztény Zoltán

Elnök

Polgári Világ Pártja

Kedves Pedagógusok!

„Amikor ezeket a sorokat írom Önöknek…”, épp a Polgári Világ Pártja győri rendezvényére készülök. Én ugyanis azok közé tartozom, akikről Balog Zoltán tegnapi nyílt levelében azt írta: „igyekszik a politikai mezőben hasznosítani az átalakulás nehézségeiből keletkező feszültséget”. Ez azonban valótlan állítás.

Nem az átalakulás keltette feszültség váltotta ki a tiltakozást. Hanem az, hogy bár a túlcentralizált rendszer még kevésbé lett működőképes, mint amilyen a korábbi volt, de Önök ezt nem voltak hajlandóak megérteni. Sőt, még meghallani sem.  Először baltával estek neki az addig is már ezer sebből vérző oktatási rendszernek, majd a romok láttán megbénultak, és meg is vakultak. Pont az a tétlenség robbantotta ki az elégedetlenségi mozgalmat, hogy hagyták elvérezni a haldoklót.

Tisztelt Miniszter úr!

Köszönjük, hogy megosztotta velünk, mennyivel keres átlagosan többet ma egy tanár, mint hét éve. Ezt a pedagógus megmozdulások alkalmával a tiltakozók egyike sem vitatta. Csak hát ettől még a jelenlegi oktatási rendszer teljesen alkalmatlan arra, hogy a gyerekeket felkészítse a XXI. századi életre. A túlterhelt pedagógusoknak korszerűtlen tankönyvekből olyan lexikális ismereteket kell beletömni a gyerekek fejébe, amit egyébként 2 kattintással megtalálnak az interneten. Csak gondolkodni nem tanulnak meg, és együttműködni egymással egy közös cél megoldása érdekében. Pedig erre lenne szükségük. A gyerekeknek azért, hogy a személyes életükben sikeresek lehessenek. Az országnak meg azért, hogy versenyképesek legyünk egy nagyon átalakuló világban. De erről az új világról Ön és az Ön főnöke, Orbán Viktor nem tud semmit, mert Önök a múltban élnek. Oda akarják visszakormányozni az országot is. De a pedagógusok azért választották a hivatásukat, mert a jövőre akarnak hatni, a gyerekeken keresztül. Ezért vagyunk vitában Önökkel.

Ezért lehet bármekkora a béremelés, nem fogunk egyet érteni. De ha már az Ön legfontosabb érve a pénz, akkor nézzük meg alaposabban az elmúlt évek béremelését. Összesen 41,9 %-kal lett több pénzünk, pedig egyszeri 50 %-ot ígértek és értékállóságot. Mi valósult meg ebből? Valójában alig valami, mert az emelést öt évre aprózták el, és a fizetésünk minimálbér-követését a leállították. Közben pedig 22 %-kal növekedtek a pedagógusok terhei. Hamarosan ugyanott tartunk, mint az emelés előtt, csak kizsigereltebben. Ezzel dicsekszik, Miniszter úr? Ehhez képest az, hogy a nemzetgazdasági átlagbér csak 35,2 %-kal bővült, egyenesen elkeserítő. Ha így bánnak a pedagógusokkal, hogy bánnak a társadalom többi rétegével?

Pedagógus kollégáimnak a legnagyobb tisztelet jár, amiért ezt az agyon toldozott-foldozott rendszert fenntartják. Nem Önért, Miniszter Úr, hanem a nemzet jövőjéért, amelyet Önök feláldoztak Orbán Viktor strómanjaiért. Így maradunk a bérmunkások és az összeszerelőüzemek országa. Pedig mi a felkészült szakemberek országa akarunk lenni.

Sok-sok kollégám nem a változások ellen, hanem épp a változásokért állt kint a fagyos esős időben a tavalyi tüntetéseken. Önökhöz ez a hang nem jutott el: mivel csak a pénz csengését hallják. Társaimmal együtt beláttuk: civilként nem érhetünk el sikert Önökkel szemben, ezért a saját fegyverüket fogjuk Önök ellen fordítani: a választópolgárok felhatalmazásával fogjuk megmenteni az oktatást és a nemzetet. Azért, hogy jövőre olyan oktatási miniszter köszöntse egy-egy sms-csengéssel (a hét éve nem hallott hang a bankszámlára érkező pedagógus napi jutalom hangja) a nemzet napszámosait, aki tudja, mit jelent a funkcionális analfabetizmus, és minden erejével azon lesz, hogy ezt felszámolja.

Ez lesz a pedagógusok igazi válasza az Ön köszöntőlevelére.

2017. június 1.

Pukli István
a Polgári Világ Pártja alelnöke